Mit látunk, ha önmagunkba fordulunk? Sok jót és sok rosszat. S két éve olyasmit is, amit eddig nem tapasztaltunk. Félelmet, rettegést, bizonytalanságot, tehetetlenséget. Először a Covid, most a közeli háború. Életem során rengeteg háborús témájú könyvet olvastam, s mindig eltűnődtem, vajon mit érezhettek azok az emberek, akik akkor éltek. Persze tudtam ezt első kézből – mert az én nemzedékem szülei átélték a háborút –, de más tudni valamit, és más (át)érezni. Hát most aztán érezhetjük. Ugyanazt, amit emberek milliói éreznek a világ számos táján, ahol háború fenyeget vagy dúl. Mert arra ugye, nem kell emlékeztetni, hogy sok ország van, ahol kerepelnek a fegyverek, és nem maguktól, hanem valaki(k) beindították őket. De ezek persze más háborúk, messze vannak, nem érhetnek el minket – ebben reménykedünk –, tehát olyan, mintha nem is lennének. Ami a szomszédban zajlik, attól viszont félünk. Jogosan.

Magamba fordulok és gondolkodom. Elképzelem az Istent, ahogy a világot szemléli. Tudom, valakiknek nevetséges az ilyen gondolat, tessék, nyugodtan nevessenek. Elképzelem, ahogy lát bennünket, szerencsétlen megtévesztett, megőrjített, félrevezetett embereket, mint marionettbábukat a sátán kezében, az meg nevet nagyokat, hogy megint milyen jó kis bulit – vagy bilit? – hozott össze a maga szórakozására. S eszembe jut egy dalfoszlány: adj békét, Uram! De hogyan adjon az Úr békét, ha nem mindenki akarja? Mert szerintem aki egy nyílt konfliktusba fegyvereket küld, az nem a békét akarja, mint ahogyan nem gyógyulást akar az, aki egy sebbe maró folyadékot önt. Aki pedig a NATO beavatkozására buzdít, egyenesen a harmadik világháborúra szólít fel. Nem! Nekünk, a határ túlsó és innenső oldalán élő mezei polgároknak béke kell, ezért imádkozom, s ezért nem érthetek egyet a háborút meghosszabbító, netán kiterjesztéséhez vezető szándékokkal és cselekedetekkel.

Persze az események alakulására nincs befolyásom, de akkor is imádkozom tovább a békéért. Ennél többet nem tehetek. Azonban sokan, akiknek megadatott, hogy befolyásos helyzetbe kerültek, ennyit sem tesznek. S itt nemcsak a politikusokra gondolok. Ami különösen elgondolkodtató: számtalanszor elhangzott, hogy a nők jobb politikusok (lennének), mint a férfiak, mert nem az ellenségeskedést, hanem a megállapodást keresik. Bárcsak így lenne. De ezt eddig is rengeteg példa cáfolta. Most viszont egészen közelről láthatjuk, hogy politikusnőink ugyanolyan vehemensen fegyverpártiak, mint férfi kollégáik. Tisztelet a kivételnek.

Adj békét, Uram. Ezt az egyet kérem, bár tudom, nem rajtad múlik.