Március 4-ig lehet levélben választói igazolványt kérni
2024. 02. 19., h – 15:19
Levélben vagy e-mailben március 4-ig lehet választói igazolványt kérni az államfőválasztás első fordulójára, a levélnek legkésőbb ezen a napon meg kell érkeznie az önkormányzathoz. Egyúttal a második fordulóra is ki lehet kérni a választói igazolványt – tájékoztatott a belügyminisztérium a honlapján.
„Az állandó lakhelyen kell kérni az igazolványt, ezután az önkormányzat kihúzza a választók névsorából a kérvényezőt” – tette hozzá a belügy.
Az önkormányzatnak már korábban közzé kellett tennie a honlapján az e-mailcímet. A második fordulóra március 14-ig lehet igazolványt kérni levélben vagy e-mailben, de személyesen még a szavazás előtti utolsó munkanapon is el lehet intézni.
A levélben vagy az e-mailben fel kell tüntetni a választó teljes nevét, születési számát, állampolgárságát, állandó lakhelyét és azt a címet, ahova az önkormányzat postázza az igazolványt. Ezt három munkanapon belül, ajánlott küldeményként kell megkapnia a kérvényezőnek.
Választói igazolvánnyal az ország bármelyik szavazóhelyiségében lehet szavazni, ezekből összesen 5938 lesz. A választói igazolvány csak a személyi igazolvánnyal együtt érvényes, és csak arra a napra (választási fordulóra), amilyen dátum szerepel rajta. Ha a választói igazolvány megrongálódik, elveszik vagy ellopják, a község nem adhat ki másikat – figyelmeztetett a belügyminisztérium.
Az államfőválasztás első fordulóját március 23-án tartják. Ha szükség lesz rá, a második forduló április 6-án lesz. Zuzana Čaputová államfő megbízatása június 15-én telik le.