Search by category:
Egyéb kategória

Leghamarabb a negyvenes évekre épülhet fel a kormány által tervezett új atomerőműblokk

Leghamarabb a negyvenes évekre épülhet fel a kormány által tervezett új atomerőműblokk

Molnár Iván

2024. 05. 23., cs – 16:19

Pozsony |

A kormány által a múlt héten beharangozott új atomerőműblokk felépítése nem lesz olcsó mulatság, és talán soha nem térül meg az ebbe befektetett összeg – vélik a szlovák energiaipari elemzők, akik arra is felhívták a figyelmet, hogy az új blokk legkorábban a negyvenes évekre készülhet el.

A kormány múlt heti nyitrabányai (Handlová) kihelyezett ülése a Robert Fico kormányfő elleni merénylet miatt kerül majd be a történelemkönyvekbe, háttérbe szorítva az ott elfogadott programpontokat. Márpedig ezek közül minimum egy jelentős hatással lesz az országra. A Fico-kabinet ugyanis jóváhagyta egy új, teljesen állami tulajdonban levő, legfeljebb 1200 megawatt (MW) teljesítményű atomerőműblokk építésének a szándékát, felkérve a gazdasági tárcát és a pénzügyminisztériumot, hogy október 31-éig nyújtsanak be a kormány elé egy javaslatot az új blokk építésének a részleteiről, az előkészítő és kivitelezési munkálatok időpontjáról, az építkezés várható ütemtervéről, pénzügyi hátteréről és a lehetséges kivitelezőkről. A témával kapcsolatban azonban több energiaipari elemző már most kifejtette a véleményét, lehűtve az új blokkal kapcsolatos túlzott elvárásokat.

Minimum 10 milliárd

Azt már Denisa Saková gazdasági miniszter is elmondta, hogy az új reaktor építéséhez a Nagyszombati járásban található bohunicei, magyar nevén apátszentmihályi atomerőmű (szlovákul Atómové elektrárne Bohunice) meglévő infrastruktúráját használnák fel, mint ahogy azt is, hogy az új blokk építésénél nem számolnak az orosz technológiával, vagyis ezt a francia Framatome, az amerikai Westinghouse, esetleg ázsiai cégek építhetnék meg.

A tervezett új szlovákiai reaktorhoz hasonlókat jelenleg Csehország próbál meg beszerezni. Az E15 portál szerint a francia Électricité de France (EDF), amely a dél-koreai reaktorgyártóval együtt maradt versenyben a dukovanyi új reaktor szállítására kiírt pályázaton, 30 százalékkal megemelte az új atomreaktorok becsült költségét, amely blokkonként nagyjából 11,534 milliárd eurónak felel meg. Ez az összeg folyó áron értendő, és nem tartalmazza az infláció vagy a finanszírozási költségek becsült összegét. Márpedig a mohi atomerőmű két új blokkjának a példáján okulva ma már tudjuk, hogy az eredeti ár idővel akár a duplájára is nőhet. Ami biztos, hogy az elemzők számításai szerint az új szlovákiai blokk építése több mint 10 milliárd euróba kerülhet, ami azonban idővel változhat.

Bizonytalan megtérülés

Mindezt figyelembe véve a nagy kérdés, hogy az új reaktor megéri-e majd a pénzét? Az elemzők szerint az építésbe fektetett pénz csak akkor térülhetne meg a blokk élettartama alatt, ha az állam garantálná a villamos energia vételárát. 

„Ha az új blokk a jelenlegi árakon adná el az áramot, a megtérülési idő valószínűleg elfogadhatatlanul hosszú lenne”

 – véli Ján Pišta, a JPX társaság elemzője. Ha azonban az állam a befektető, az építkezésre felvett hitelt az állami költségvetésből fizetik vissza, amire pedig más szabályok vonatkoznak, mint a magánvállalatokra. „Fennáll azonban a veszélye annak, hogy az építkezés túlárazott lesz, ha az állam a piaci ár alatt adja majd el az áramot, például azért, hogy a fogyasztók kiválasztott csoportjait támogassa. Így még az is előfordulhat, hogy a beruházás soha nem térül meg” – figyelmeztetett Pišta.

Erre a problémára Branislav Strýček, a Szlovák Villamos Művek (SE) vezérigazgatója is felhívta a figyelmet. „Gazdasági szempontból, a mai áramárak mellett ez egyáltalán nem éri meg” – állítja Strýček. Jelenleg a villamos energia tőzsdei ára megközelíti a 100 eurót megawattóránként (MWh). Összehasonlításképpen: az állam egy memorandumban megállapodott a Szlovák Villamos Művekkel, hogy idén 61,2 euró/MWh áron szállítja az áramot a háztartásoknak, a vállalat régebbi atomerőművi blokkjai azonban lényegesen olcsóbbak voltak, és nagyrészt már vissza is fizették az ezekre felvett hiteleket. Strýček hozzátette, hogy az Egyesült Királyságban például egy új atomerőművi blokk építésénél 135 euró/MWh-ban határozták meg az áram vételárát. Alacsonyabb piaci árak mellett az állam pótolja a különbözetet, magasabb árak mellett viszont az állam pénzt keres.

Mikor indulhat?

Egyelőre az sem világos, hogy a kormány által beharangozott új blokk mikorra készülhet el. Vladimír Slugeň, a Szlovák Nukleáris Társaság tanácsának az elnöke szerint erre legkorábban 2039-re kerülhet sor, ő azonban még a derűlátóbb szakemberek közé tartozik. Jozef Badida, az energieprevas.sk szakportál elemzője szerint egy új blokk építésével rengeteg munka van már az előkészítő fázisban is, nem beszélve magáról az építkezésről. 

„Ezért nem számítok arra, hogy az új blokk a negyvenes évek előtt beindulna”

 – figyelmeztet Badida, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy még az építkezés megkezdése is messze van, mivel a kormány még nem hozott végleges döntést. Strýček szerint az lenne a legjobb megoldás, ha a mohi atomerőmű negyedik blokkjának az átadását követően az azon dolgozó cégeket és szakértőket át lehetne irányítani az új blokk építésére. Vladimír Slugeň szerint azonban Szlovákia összehangolhatná a lépéseit a csehekkel is. (mi, TASR)

Read More

Post Comment