Search by category:
Egyéb kategória

Rossi két-három változtatást tervez, Lang biztosan kimarad

Rossi két-három változtatást tervez, Lang biztosan kimarad

Elek Zoltán

2024. 06. 18., k – 19:40

A magyarok keddi sajtótájékoztatóján a DAC korábbi középpályása, Schäfer András arra is odafigyelt, hogy Marco Rossi tiszta pohárból igyon, de a kezdőről is elárultak egy titkot az eseményen.

A magyar–német labdarúgó Európa-bajnoki mérkőzés előtt már a stuttgarti stadionban került sor a felvezető sajtótájékoztatóra. A magyar válogatottat Marco Rossi mellett Schäfer András és Lang Ádám képviselte.

Az Omonia Nicosia védőjét elsőként arról kérdezték mi lehetett az oka annak, hogy a mindig stabil magyar védelem a Svájc elleni mérkőzésen nem nyújtott túl jó teljesítményt. „A futballban mind támadásban, mind védekezésben együtt mozog a csapat. Az első félidőben a távolságok túl nagyok voltak köztünk. Ezt helyretettük, voltak megbeszélések és tisztában vagyunk vele, hogy ez többször nem fordulhat elő – válaszolta Lang, aki azt is elárulta, bár már fizikailag tökéletes állapotban van korábbi sérülése után, a németek ellen nem lesz ott a kezdőcsapatban. Ezt Schäfer egy kis kuncogással nyugtázta, majd a védő is elmosolyodott. – Mindannyian tisztában vagyunk azzal milyen játékosokat vonultat fel a következő ellenfelünk, de nekünk elsősorban magunkra kell fókuszálnunk. Egységesnek kell lenünk, be kell tartani a taktikai utasításokat, száz százalékos koncentráltság kell” – vázolta röviden a siker recepjét a 31 éves futballista.

„Az előző Eb-n fejeltem egy gólt a mostani házigazdának. Az egy különleges pillanat volt számomra. A hab a tortán, hogy egy világklasszis kapusnak, egy ilyen jó csapatnak sikerült betalálnom. Remélem, holnap is megismételhetem, de azzal is kiegyeznék ha nem én, hanem valamelyik csapattársam ismételné meg ezt a mozdulatot – kezdte az Union Berlin középpályása, akit arról is kérdeztek, hogy kire figyelnek majd a leginkább a németek közül. – Egy olyan válogatottban mint a német annyi kiemelkedő játékos van, hogy hiba lenne bárkit kiemelnünk. Úgy gondolom, hogy nem egyénekben kell gondolkodnunk, hanem csapatként kéne felvenni velük a versenyt. Azt kell előhoznunk, ami miatt ezek a nagy csapatok nem szeretnenk ellenünk játszani. Annál nagyobb esélyünk van a győzelemre, minél tovább alakul szorosan a mérkőzés. Így az ellenfél is feszült lesz, és egyre több lehetőség nyílik majd előttünk, hogy eldöntsük a meccset” – mondta Schäfer András, aki végezetül kicserélte a poharát egy tisztára, hogy az utána érkező Marco Rossit tökéletes körülmények fogadják. Az olasz szakember megérkezése előtt persze a mindenkit lelkesen segítő önkéntesek leellenőrizték, hogy a DAC egykori játékosa jó munkát-e végzett, így folytatódhatott a sajtótájékoztató.

„Reméljük legalább egy pontot meg tudunk kaparintani holnap és megmarad a remény, hogy továbbjussunk. Mindenkinek száz százalékot kell nyújtania. Száztízet is mondhatnék, de ez nem lehetséges, így marad a száz. A svájci első félidőt követően nagyon elégedetlenek voltunk és kicsit elment a játékosok kedve is ettől. Ez viszont óhatatlanul is megnöveli azt az akaratot, hogy megmutassuk kik vagyunk. Bennünk van, hogy fel akarunk állni. Négy éve ez az első alkalom, hogy én mint edző, szégyelltem a csapatom játékát az első félidőt követően. De nem tudtuk elkerülni, hogy az a 45 perc ne legyen döntő. Most úgy érezzük, hogy nagyon szeretnénk megmutatni, hogy hová tartozunk. Ez nem elsősorban döntetlent vagy győzelmet jelent, hanem azt, hogy küzdeni fogunk minden labdáért és a meccs végén felemelt fejjel fogunk távozni – nyilatkozta Rossi, aki azt is elárulta, hogy két három poszton tervez változtatni a kezdőn. Ezeket a döntéseket elsősorban az elemzések alapján hozták meg, de az edzésen nyújtott teljesítmények is fontosak voltak. Az olasz szakembert végül arról kérdeztük, hogy ki az a játékos, aki a meghosszabbított keze a pályán, ki az, aki tud neki segíteni belülről, hiszen a Svájc elleni vereség után Szoboszlaiék azt mondták, nem tudják mi volt az első félidei gyenge játék oka. – Az első félidőben egyéni szinten voltak taktikai és technikai hibáink, ezek mindenki számára nyilvánvalóak voltak. A pályán a legfontosabb, hogy a játékosok kommunikáljanak, ez teszi lehetővé, hogy a taktikai elképzeléseink megvalósuljanak. Kívülről, a kispadról mi néhány perc után láttuk, hogy hol a hiba. Ahogy akkor is elmondtam, Vargas és Aebischer forgásait nem tudtuk lereagálni. A gólt, a gólokat azonban nem kimondottan e miatt kaptuk, hanem több egymást követő hiba volt az ok. Amikor az ellenfél betalál, az szinte mindig egy hibánk következménye. Ezeket ott nem tudtuk kijavítani” – válaszolta az Új Szó kérdésére Rossi, aki elmondta, hogy bár eddig még nem kapott ki magyar szövetségi kapitányként a németektől, ez most egy teljesen más csapat mint a korábbiak, hiszen Toni Kroos visszatért és Nagelsmann személyében a világ egyik legjobb edzője ül most a kispadukon.

A Németország–Magyarország mérkőzés szerdán 18 órakor kezdődik majd Stuttgartban. A meccsről helyszíni beszámolóval jelentkezünk.

Read More

Post Comment