Foci-Eb: Legyőzték a hollandokat az osztrákok, francia döntetlen a lengyelek ellen
2024. 06. 25., k – 20:17
Az osztrák válogatott 3-2-re legyőzte a holland csapatot kedden a labdarúgó Európa-bajnokság D csoportjának utolsó, harmadik fordulójában Berlinben, ezzel az első helyen zárt a kvartettben. A hollandok harmadikként jutottak a nyolcaddöntőbe. Mindeközben a francia válogatott meglepetésre 1-1-es döntetlent játszott a már kiesett lengyelekkel.
Az osztrákok letámadása és intenzív kezdése hamar gólt eredményezett, és a folytatásban is voltak lehetőségei Sabitzeréknek. A hollandok próbálták felvenni a ritmust és kidolgoztak kisebb helyzeteket, de az első félidőben végig a rivális futballozott fölényben.
A fordulás után a csapatok közönségszórakoztató, nyílt sisakos küzdelmet vívtak egymással, amelyben mindkét együttes előtt számos gólszerzési lehetőség adódott, az adok-kapokból pedig az osztrákok jöttek ki jobban, akik így meglepetésre a csoport élén végeztek.
Az Ausztria elleni első csoportmeccsen orrtörést szenvedő Mbappé ezúttal kezdőként kapott helyet – maszkban – a végső győzelemre is esélyesnek tartott franciáknál, de az ő jelenléte sem növelte a 2018-ban világbajnok, legutóbb vb-ezüstérmes együttes hatékonyságát a már tét nélkül játszó lengyelekkel szemben. Az első félidőben a franciák sok támadást vezettek, de nem tudtak élni a lehetőségeikkel. A szünetre gól nélküli állással vonultak a csapatok, majd a folytatásnak óriási lendülettel vágott neki a francia válogatott. Ennek pedig hamar eredménye is lett, Dembélé ugyanis tizenegyest harcolt ki. Mbappé ebből a büntetőből szerezte meg első gólját a kontinenstornán, rövidesen pedig Deschamps három játékost is lecserélt, míg a másik oldalon kettős cserére került sor. Negyedórával a lefújás előtt videobírós ellenőrzést követően a lengyelek is tizenegyeshez jutottak, s bár meg kellett ismételni a büntetőt, Lewandowski másodszor már nem hibázott. A franciák a hajrában tovább küzdöttek a győztes gólért, de a sarat jól álló lengyel védelemmel nem tudtak mit kezdeni, így meg kellett elégedniük a döntetlennel és a csoport második helyével, mert időközben Berlinben az osztrákok 3-2-re verték a hollandokat és csoportelsőként jutottak a legjobb 16 közé.