Diogo Costa: pályafutásom legjobb meccse volt
2024. 07. 02., k – 10:45
Pályafutása eddigi legjobb mérkőzésének nevezte a hétfő esti Európa-bajnoki nyolcaddöntőt Diogo Costa, a portugálok kapusa, ugyanis több nagy helyzetet és három büntetőt is kivédett Szlovénia ellen.
Benjamin Sesko a rendes játékidő és a hosszabbítás második félidejében is betalálhatott volna, de az FC Porto kapusa mindkétszer bravúrral védett.
„Megpróbáltam olvasni a testbeszédéből, és szerencsére sikerült segítenem a csapatnak” – jelentette ki a meccs után.
A mérkőzés gól nélkül ért véget, a tizenegyespárbajban pedig Josip Ilicic, Jure Balkovec és Benjamin Verbic kísérletét is hárította Costa. Mivel honfitársai közül Cristiano Ronaldo, Bruno Fernandes és Bernardo Silva is betalált, a portugálok jutottak a negyeddöntőbe, ahol pénteken a franciákkal találkoznak.
„Ez lehet eddigi pályafutásom legjobb meccse. A feladataimra koncentráltam, a tizenegyespárbaj alatt pedig bíztam a megérzésemben. Természetesen elemeztük a lövőket, de a játékosok gyakran meggondolják magukat” – magyarázta a 24 éves kapus.
Roberto Martínez szövetségi kapitány úgy fogalmazott: Costa a titkos fegyverük, és ismét megmutatta a tudását.
Ronaldo 120 perc alatt több helyzetet kihagyott, sőt, a 103. percben büntetőből sem talált be, de a tizenegyespárbajban már eredményes volt.
„Ez a meccs a rendkívüli csalódottságból a rendkívüli örömbe vitt át. Ezt nem lehet megmagyarázni, ilyen a futball. Megvolt a lehetőségem, hogy eldöntsem a meccset, de kihagytam, mert Oblak fantasztikusan védett” – nyilatkozta Ronaldo, az Európa-bajnokságok történetének legjobb góllövője, aki rekordot jelentő hatodik kontinenstornáján szerepel.
Hozzátette: néha nehéz dolog büntetőt lőni, pedig már több mint kétszázat rúgott pályafutása során.
„Ez a győzelem a csapat érdeme volt. Ronaldo a kapitányunk, és ismét megmutatta nekünk a pályán és azon kívül is, hogy még a legnehezebb pillanatokban sem szabad feladnunk” – mondta Martínez.
A 39 éves csatárnak még nincs gólja az idei kontinenstornán, pedig ha betalálna, ő lenne az Európa-bajnokságok történetének legidősebb gólszerzője.
Martínez kapitány elárulta: biztos volt benne, hogy Ronaldónak kell lőnie az első tizenegyest a párbajban, és meg kell mutatnia a győzelemhez vezető utat.
„Az élet néha hoz nehéz pillanatokat, de nagyon büszkévé tesz minket az, ahogyan reagált” – vélekedett.
Matjaz Kek szlovén szövetségi kapitány – aki a 106. percben piros lapot kapott – úgy fogalmazott: játékosai olyan válogatott kultúrát hoztak létre, ami hiányzott Szlovéniából.
„Én vagyok a legkisebb karakter ebben a csapatban. Óriási kiváltság egy ilyen csapatot vezetni, és a világ legjobbjai ellen játszani” – közölte.
A mérkőzés után megkérdezték az edzőtől, hogy gyakorolták-e a tizenegyeseket, ő pedig felháborodva válaszolt.
„Az ember képes berúgni harminc büntetőt, de előfordul, hogy ilyen helyzetben nem talál be. Még a futballtörténelem legnagyobbjai is hagytak ki tizenegyest. A világ egyik legnagyobb sztárja sem váltotta gólra az első büntetőjét ma este” – fogalmazott Kek.
Hangsúlyozta, bár a meccs a portugálok kezében volt, a szlovénok felnőttek a feladathoz.