Összefoglaló: alig kezdődött el az iskola, máris országos bombariadót jelentettek
2024. 09. 03., k – 15:52
Országszerte mintegy 270 iskola kapott robbanószerrel kapcsolatos fenyegető e-maileket – tájékoztatott Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter. A rendőrség minden érintett intézményt átkutatott, de egyik épületben sem találtak bombát. Ennek ellenére az oktatási minisztérium a tanítás korai befejezését javasolta az igazgatóknak.
Az iskolák a hajnali órákban kapták a fenyegető üzeneteket. Šutaj Eštok elmondása szerint a rendőrség már kora reggel készenlétben volt, minden iskolával felvették a kapcsolatot, és minden épületet átkutattak. A belügyminiszter azt ígérte, keményen fellépnek majd az elkövetők ellen.
Az ügyet a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) átszervezésével létrejövő, frissen alakult Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal (ÚBOK) vizsgálja. A tárcavezető hangsúlyozta, terrorcselekménynek minősítették az esetet, így akár 25 év börtönbüntetést is kiszabhat a bíróság.
Rastislav Polakovič országos rendőrfőkapitány-helyettes a jelenleg is zajló nyomozásra való tekintettel nem akart bővebb részleteket árulni, mindössze annyit mondott, hogy a hatóság ellenőrzi a digitális nyomokat és próbálják azonosítani a lehetséges elkövetőket.
Meg lehet előzni?
Idén májusban már történt egy hasonló eset, akkor azonban több mint ezer iskola kapott fenyegető üzeneteket, így szinte az egész országban leállt az oktatás. A bombariadók később is megismétlődtek, és nemcsak iskolákban, hanem boltokban, bankokban, bíróságokon és egyéb intézményekben. Kiderült, hogy az esetek egy részében hazai fiatalok követték el a bűncselekményeket, akik jó poénnak tartották a fenyegetéseket, de arra is akadt példa, hogy külföldi személyek álltak az üzenetek mögött. Polakovič a friss események kapcsán egyelőre egyik lehetőséget sem zárta ki, tekintettel a nyomozás korai szakaszára.
Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszter kiemelte, az utóbbi hónapokban a belügyminisztériummal együttműködve igyekeztek mindent megtenni, hogy elkerülhetővé váljanak az ehhez hasonló bűncselekmények, de fontos különbséget tenni az elkövetők kiléte között. Ha hazai fiatalokról van szó, akkor a tárcavezető szerint a hatékonyabb kommunikáció segíthet a megelőzésben.
„Ha a gyerekeknek egyszerűen nincs kedve iskolába menni, vagy egyéb, teljesen felesleges indokok miatt követnek el ilyesmit, figyelmeztetni kell őket, hogy tönkreteszik az életüket. Itt súlyos dolgokról van szó, előttük pedig ott áll az egész élet. Sajnos a múltban is bebizonyosodott már, hogy az elkövetők diákok voltak. Ez lenne a fő üzenet a szülőkkel és a gyermekekkel való kommunikáció során, hogy ne tegyék tönkre a jövőjüket”
– fogalmazott az oktatási miniszter, hozzátéve, ha viszont külföldről érkező, hibrid fenyegetésekről van szó, azok ellen nagyon nehéz védekezni, és ilyen esetben teljesen máshogy kell eljárni.
Drucker továbbá arról is beszélt, a májusi támadás óta kidolgoztak különféle válságkezelési útmutatókat a bombariadók és egyéb fenyegetések esetére. A minisztérium honlapján elérhetők a dokumentumok az igazgatók és a tanárok számára arról, hogyan lehet megelőzni az efféle támadásokat, hogyan kell viselkedni például egy evakuáció során, illetve hogyan lehet kezelni a pszichológiai megterhelést a gyermekeknél.
Lucia Kurilovská (Hlas) belügyi államtitkár hétfőn, éppen egy nappal a bombariadó előtt számolt be arról, hogy megerősítették a biztonsági intézkedéseket az iskolákban. Az imént említett útmutatók mellett minden alap- és középiskolába küldtek egy kérdőívet, amellyel felmérik, milyen intézkedésekre van szükség az egyes intézményekben a gyermekek védelmének megerősítésére. Az államtitkár elmondása alapján szeptember végéig minden egyes kérdőívet kiértékelnek, majd ezek alapján konkrét segítséget is nyújtanak az iskoláknak a biztonság fejlesztésére.
Új tanterv, betiltott mobiltelefonok, szigorúbb biztonsági intézkedések – az iskolakezdés alkalmából a kormánykoalíció képviselői bemutatták, milyen intézkedésekkel készültek, illetve készülnek a közeljövőben az oktatás minőségének javítására. A hivatalos iskolai megnyitókon hétfőn több politikus is beszédet mondott.
Peter Pellegrini köztársasági elnök például azt a besztercebányai alapiskolát látogatta meg, ahol korábban ő maga is tanult. Az államfő minden diáknak sikeres iskolakezdést kívánt, egyúttal felhívta a figyelmet arra a generációs különbségre, amit a modern technikai eszközök megjelenése jelent.
„Azt kívánom a gyerekeknek, hogy találják meg az egyensúlyt a technológia és a valódi élet között, hogy ne felejtsenek el mozogni, hogy mindig részesítsék előnyben az élő baráti kapcsolatokat a virtuálissal szemben, valamint hogy kerüljék el a közösségi médiában terjedő álhíreket és megtévesztő információkat”
– fogalmazott.
Továbbá rámutatott azokra az aktuális problémákra is, amelyekkel az oktatásügynek szembe kell néznie, külön kiemelve a munkaerőhiányt.
„Ahogy az egészségügyben az orvosok és a nővérek, úgy az oktatásügyben a képzett tanárok hiányoznak”
– jelentette ki a köztársasági elnök.
Múlt héten lapunk is beszámolt arról, hogy az Edujobs.sk portál adatai alapján az iskolakezdés előtti héten több mint 1400 szabad pedagógusi állást jegyeztek.
A forradalom szélén?
Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszter szintén Besztercebányán tartott beszédet, ő azonban az informatikai szakközépiskolában köszöntötte a diákokat. A tárcavezető hangsúlyozta, több jelentős intézkedést is terveznek a következő hetekben, hónapokban, amelyek átalakítják majd a jelenlegi oktatási folyamatokat. A miniszer által csak „bársonyos forradalomként” emlegetett törvénycsomag szeptemberben felkerül a parlamenti napirendjére, és a tervek szerint legkésőbb az év végéig hatályba is lép.
„Miért éppen »bársonyos forradalom«? Mert a gyakorlati változások, amelyeket bevezetünk, megerősítik a jelenleg jól működő dolgokat, nem pedig eltörlik azokat. Fejleszteni akarjuk az oktatási rendszert, hogy jobban a diákok és a tanárok érdekeit szolgálja. Anélkül, hogy elfelejtenénk, hogy sok jó dolog már most is működik”
– magyarázta az oktatási miniszter.
Az egyik legfontosabb változás, amelyre Pellegrini is utalt, a digitális eszközök használatának betiltása lehet. Az általános iskolák első négy évfolyama számára teljesen betiltanák a mobilokat, az okosórákat és az egyéb technikai eszközöket, a negyedik és hatodik évfolyam között kizárólag oktatási célból hozzá lehetne nyúlni a kütyükhöz, a hatodik osztálytól felfelé pedig a pedagógusok adhatnának egyéni kivételeket. Az új irányelveket várhatóan 2025 januárjában vezethetik be.
Új kormány, új oktatási reformkísérletek – Tomáš Drucker (Hlas) iskolaügyi miniszter több változást is kilátásba helyezett az oktatási intézményekben a következő időszakra. Az újítások egy része már az új tanévtől érvénybe lép, más intézkedésekre januárig kell várni.
Drucker a szerdai sajtótájékoztatóján egyenesen az „iskolaügyben zajló bársonyos forradalomhoz” hasonlította a tervezett változásokat, ugyanis az elmondása szerint nagyjából 89 különböző módosítással számol a minisztérium. Az bizonyos, hogy a változások Robert Fico jóváhagyásával történnek, a miniszterelnök még kedden felkereste a tárcát és a támogatásáról biztosította a minisztert. A Szlovákiai Városok és Falvak társulásával szintén zajlottak külön egyeztetések az óvodák kapcsán, Drucker állítása szerint sikeresen. A reformok az oktatás összes szintjét érintik, beleértve a középiskolai hálózat optimalizálását, az óvodák finanszírozását, de a felnőtteknek szóló képzési programokat is. Az intézkedéscsomagban kisebb, de látványos hatású rendelkezések is szerepelnek, például Magyarországhoz hasonlóan betilthatják a mobiltelefonok használatát. A nyári szünetet követő első kormányülésen a minisztérium három törvényjavaslatot nyújtott be a kormány elé, az óvodák finanszírozásával, a felnőttképzéssel és a pedagógusok munkafeltételeinek módosításával kapcsolatban, fokozatosan érkeznek a további javaslatok.
Kvóták és tantervek
Drucker szerint a legnagyobb volumenű reform, amely jövőre lép érvénybe, az óvodákra vonatkozó finanszírozás megváltoztatásával kapcsoaltos. A gyermekeknek négyéves kortól kezdve szeptembertől garantált helyük van az óvodákban, januártól pedig már a hároméveseknek is kötelező lesz helyet biztosítani. Az intézkedés célja, hogy a gyermekeket minél korábban bevonják az oktatási rendszerbe – viszont néhány régióban, különösen Nyugat-Szlovákiában túltelítődhetnek az intézmények. Az óvodák finanszírozására vonatkozó szabályok is megváltoznak, az állam venné át az önkormányzatoktól az intézmények üzemeltetésének terhét és fejpénzt fizetne az óvodásokért. Ennek a tervezett intézkedésnek az esetleges hátulütőiről lapunk júniusban írt, a kisebb önkormányzatok által üzemeltetett, tizenkettőnél kevesebb gyermeket foglalkoztató óvodákat ugyanis aligha lehet majd gazdaságosan fenntartani az állam által biztosított fejkvótákból.
A tárca elképzelései alapján a jövőben megváltozna az alapiskolákban alkalmazott tanterv, előtérbe kerül az általános képzettségek elsajátítása – például az íráskészség és a szövegértelmezés javítása. Míg a tavalyi évben csak 39 iskolában tesztelték az új tanterveket, szeptembertől csaknem négyszáz intézményben alkalmazzák majd azt. Szintén úttörő projektnek számít az első roma nyelven oktató intézmények létrehozása – Drucker szerint ez a lépés megnyitja a lehetőséget a közösség tagjainak ahhoz, hogy az anyanyelvükön tanuljanak és csak később lépjenek be a szlovák nyelvű oktatási rendszerbe.
Segítség és mobilok
A változások nem kerülik el a középiskolákat sem, a tárca éveken belül több intézményt is összevonhat – ebben a megyék javaslataira fog alapozni. Becslések szerint a bezárások mintegy nyolcvan létesítményt érinthetnek, melyek nem tarthatóak fent gazdaságosan, az intézkedés a szlovákiai magyar iskolarendszerre is komoly hatással lehet.
A minisztérium fontolgatja a matematika kötelezővé tételét az érettségin, valamint rendszerszintű intézkedésekkel támogatná azokat az egyetemi képzéseket és intézményeket, melyek a munkaerőhiánnyal küszködő ágazatokon segítenének – a villamosmérnökök, gépészek, orvosok, tanárok is ebbe a kategóriába tartoznak.
Szeptembertől negyvenre emelkedik az úgynevezett regionális pedagógiai központok (RCPU) száma, a magyar régiókat tekintve a két utolsó központ nélküli járásban – Léván és Tőketerebesen – is felállítják a helyi irodákat. A központokban összesen négyszáz mentor dolgozik majd, a céljuk, hogy szakmai segítséget nyújtsanak a pedagógusoknak a mindennapi munkájukban, iskolázásokat tartsanak, segítsenek a tapasztalatok megosztásában és az új oktatási módszerek terjesztésében. Az iskolaügyi tárca elvárásai szerint az RCPU-hálózat segít majd abban, hogy az iskolák kellően gyorsan és szakmailag alkalmazhassák a módszertani változásokat. Az irodahálózat növekedésével párhuzamosan kétezerrel növekszik a pedagógus asszisztensek száma, a segédnevelőkből pedig hétszázzal lesz több. Az iskolaügyi minisztérium szerint az új tanévben csaknem 2900 iskolai asszisztens ténykedik majd az intézményekben, és bár még ennél is több lenne kívánatos, a korábbinál több gyerek kaphat szakmai segítséget az oktatás terén.
A nyilvánosság számára leglátványosabb változás bevezetését 2025 januárjától tervezik. Az új évtől kezdve ugyanis az alapiskolákban tmegtiltanák a mobiltelefonok és okosórák használatát. A minisztérium jelenleg is készíti az iskoláknak szóló irányelveket. Több intézmény már előre készül a tiltásra a saját, módosított házirendjével, például kötelezővé tették a mobiltelefonok szekrényekbe zárását. A kormány tervei szerint a negyedik évfolyamig senki sem használhatna mobiltelefont, a negyedik és hatodik évfolyam között csak oktatási célokból lehetne mobilhoz nyúlni, a hatodik osztálytól felfelé a tanárok adhatnak egyéni kivételeket. Az tárca indoklása szerint a mobilhasználat rontja a diákok összpontosításra való képességét.
Az elsős iskolakezdők októberben egyszeri, 110 eurós támogatásra is számíthatnak – az összeget nem kell igényelni, automatikusan megérkezik. A diákok étkezési költségeinek egy részét továbbra is az állam finanszírozza.
Néhány európai országban hasonló változásokat már végrehajtottak: Hollandiában és Magyarországon például idén ősztől életbe léptek a rendeletek. Utóbbi esetében kisebb közéleti botrány is kirobbant, miután a budapesti Madách Imre Gimnázium igazgatója közölte a szülőkkel, a rendelet ellenére sem fogják beszedni a mobiltelefonokat a diákoktól, ezért cserébe azonnali hatállyal elbocsátották őt.
További újítások
Szlovákia lakosságát láthatóan megosztja a mobilhasználat kérdése, legalábbis erre lehet következtetni a Go4insight ügynökség felméréséből. Az alapiskolák kapcsán a válaszadók 36 százaléka teljesen megtiltaná mobiltelefonok használatát. A megkérdezettek 34 százaléka gondolja úgy, hogy a mobilokat az oktatás megkezdése előtt és után is használhassák a diákok. 14 százalék a szünetekben is visszaadná a gyermekek kezébe a technológiai eszközöket, és mindössze 10 százalék gondolja úgy, hogy a diákoknak az órákon is elérhetővé kellene tenni a kütyüket (a fennmaradó 6 százalék nem tudott állást foglalni a kérdésben).
A szlovákiaiak mintegy harmada teljesen betiltaná a mobiltelefonok használatát az alapiskolákban, és nemcsak a tanórákon, hanem a szünetekben is. Ugyanennyien egyetértenének azzal, hogy a mobilkészülék-használatot csak a tanítás előtt és után engedélyezzék, míg a lakosság egyhetede szerint a mobilok használata megengedhető lenne a szünetekben – derül ki a Go4insight július végén, augusztus elején végzett felméréséből.
A felmérés szerint a lakosság mindössze tizede véli úgy, hogy a mobiltelefonokat aktívan be kellene vonni az iskolai oktatásba, akár tanórákon is, például információkeresés céljából – tájékoztatott Rastislav Kočan, az ügynökség munkatársa.
A megkérdezettek egyhatoda a középiskolákban is betiltaná a mobiltelefonok használatát, egyharmaduk pedig a készülékek korlátozott használatát szorgalmazza, amely csak a tanítás előtti és utáni időszakra terjedne ki. A válaszadók egynegyede azt is támogatná, hogy a diákok a szünetekben is használhassák telefonjaikat. Velük szemben a felmérésben résztvevők körülbelül egyhatoda azzal is egyetértene, hogy a mobiltelefonokat aktívabban bevonják a középiskolai oktatási folyamatba.
A felmérés rávilágított arra, hogy az iskolai mobiltelefon-használattal kapcsolatos véleményekben a legnagyobb eltérések a különböző korosztályok között figyelhetők meg. „Az életkor előrehaladtával egyre inkább nő a hajlandóság a mobiltelefonok iskolai használatának teljes betiltására. Ugyanakkor még a 24 év alatti fiatalok körében is nagyjából a fele úgy véli, hogy a mobiltelefonokat vagy teljesen be kellene tiltani az általános iskolákban, vagy korlátozni kellene használatukat a tanítás előtti és utáni időszakokra” – tette hozzá Kočan.
Drucker szerint a másik fontos újítás, hogy 400 szlovákiai iskolában már ettől a tanévtől az új oktatási program szerint tanítják a diákokat. A tárcavezető állítja, az új tantervek sokkal jobban igazodnak a modern kor elvárásaihoz.
„Szükségünk van olyan iskolákra, amelyek felvértezik a diákokat a gyakorlati készségekkel és a kritikus gondolkodással. Kellenek a sikeres fiatal generációk, amelyek meg tudják oldani a problémákat és szembe tudnak nézni az új kihívásokkal”
– mondta az oktatási miniszter, megjegyezve, a mai fiatalok teljesen más világban nőttek fel, mint a szüleik, és ehhez az iskoláknak is alkalmazkodniuk kell.
Biztonságosabb környezet
Lucia Kurilovská (Hlas), a belügyminisztérium államtitkára az iskolakezdés alkalmából bemutatta azokat az intézkedéseket, amelyekkel biztonságosabbá tennék az oktatást a diákok és a tanárok számára. A kérdéskör az idei bombariadók kapcsán merült fel, amikor idén májusban országszerte több száz intézményben kellett megszakítani az oktatást. Drucker és Kurilovská akkor lépéseket ígértek, utóbbi pedig most ismertette, milyen intézkedéseket hajtottak végre.
A rendőrség aktuális, keddi nyilvántartása szerint összesen 1323 iskolában volt bombariadó – tájékoztatott erről a rendőrség a közösségi oldalán.
Mint elmondták, Pozsony megyében 110 iskolát érint az ügy, Trencsén megyében 148-at, Nyitra megyében pedig 232-t. Nagyszombat megyében 119 iskolában van bombariadó, Eperjes megyében 176-ban, Kassa megyében pedig 216-ban. Besztercebánya megyében ez a szám 94, Zsolna megyében pedig 228.
Délután három óráig további 110 bankfiók és 40 elektrontechnikai szaküzlet kapott fenyegető üzenetet.
A rendőrség arról biztosított, hogy a fenyegetéssel összefüggésben több intézkedést is foganatosított, a vizsgálatba a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) egységei, valamint további rendőrségi egységek, tűzszerészek, kutyás rendőrök és a kerületi igazgatóságok egységei is bekapcsolódtak. Az e-mail forrásának felderítésébe további biztonsági szolgálatok, valamint külföldi partnerek is részt vesznek.
A fenyegető e-mail-üzeneteket szlovák nyelven, orosz e-mail címről írták. A halálos fenyegetést tartalmazó névtelen üzenetben az iszlám vallást és Allahot említik.
A kedd reggel szétküldött üzenet szövege, amelyet Szlovákia-szerte több iskola is megkapott, nem egyezik meg azzal a pénteki üzenettel, amit Pozsony megye több mint 120 iskolája kapott. Mindkét esetben terrorcselekmény különösen súlyos bűntette miatt indult eljárás, amiért az elkövető 20-tól 25 évig terjedő, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtható.
Névtelen bejelentést követően az Általános Hitelbank (VÚB) fiókjaiban is bombariadót tartottak. A legtöbb bankfiókot az ellenőrzés után már kinyitották.
Mint mondta, több mint kétezer rendőrt bocsátottak az iskolák rendelkezésére, akik egyebek mellett segítő kezet nyújtottak az igazgatóknak a nemrégiben kiküldött biztonsági kérdőívek kitöltésében. Ezek a kérdőívek arra szolgáltak, hogy felmérjék az alap- és középiskolák biztonsági állapotát. Kurilovská hangsúlyozta, az intézmények mintegy 80 százaléka kitöltötte a dokumentumot, amit kiemelkedően magas aránynak nevezett. A kérdőívek kiértékelése a hónap végéig lezárul, majd minden iskolának célzott segítséget ígértek, a biztonsági helyzetnek megfelelően. A segítségnyújtás például arra vonatkozik, hogyan lehet a legjobban kiküszöbölni, hogy az intézménybe ismeretlen személyek jussanak be.
A rendőrök emellett hasznos tanácsokkal is ellátták az intézmények vezetőit és a pedagógusokat, hogyan járjanak el a bántalmazás, illetve törvénysértő magatartás esetén. A témával kapcsolatban a belügyminisztérium iskolázásokat is tartott, a pedagógusok számára online, a diákoknak pedig helyszíni formában.
A bombariadók miatt videófelvételeket is készítenek a pedagógusoknak, hogyan járjanak el az épületek evakuálásakor, illetve mihez kezdjenek, ha egy fegyveres támadó is bejut az intézménybe.
(nar, TASR, hvg)
Az ellenzék számonkér
Peter Pellegrini köztársasági elnök a közösségi oldalán reagált a fejleményekre. Mint írta, felháborodással fogadta a hírt, hogy a tanévkezdés utáni napon valaki azonnal ekkora stresszt okozott a diákoknak, a tanároknak és a szülőknek. Szerinte az elkövető vagy nincs tisztában a tettei súlyával, vagy mélyen megveti a tanárok és a rendőrök munkáját.
„Bízom benne, hogy a rendőrség mindent megtesz az elkövető kilétének felderítése és a megérdemelt büntetés kiszabása érdekében”
– üzente az államfő.
A KDH kiemelte, a fenyegetések miatt a tanároknak ismét azzal a dilemmával kellett szembenéznie, hogy a rendőrségi átkutatás után folytassák-e a tanítást, vagy inkább hazaküldjék a gyerekeket. A kereszténydemokraták szerint a diákok már épp elég időt töltöttek az iskola falain kívül a koronavírus-járvány miatt, éppen ezért az állam nem engedheti meg, hogy az ilyen primitív kibertámadásokkal az elkövetők a gyerekek jövőjével hazárdírozzanak.
Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia (PS) vezetője úgy véli, Robert Fico (Smer) miniszterelnöknek össze kellene hívnia a biztonsági tanács ülését a kialakult helyzet miatt. Hozzátette, Pellegrini is felszólíthatná a kormányfőt, de ő sem cselekszik.
Jurja Krúpa, az SaS parlamenti képviselője pedig a belügyminisztériumot bírálta, amiért az utóbbi hónapokban nem tettek meg mindent a hasonló helyzetek elkerülésére. Krúpa a Szlovák Információs Szolgálatot (SIS) és Maroš Žilinka főügyészt is felelősségre vonta, illetve jelezte, a pártja egy rendkívüli parlamenti ülés összehívását fogja kezdeményezni.
Žilinka egyébként szintén reagált a történtek kapcsán, a Facebook-oldalán azt írta, a gyermekek bombariadóval való traumatizálása egy olyan galád cselekedet, amely megalkuvást nem tűrő választ fog kiváltani a bűnüldöző szervek részéről.