25 éves rekorddal kezdték a tanévet a kassai Máraiban
2024. 09. 03., k – 15:15
Az ország második legnagyobb városának egyetlen magyar alapiskolájában, a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskolában huszonöt éve nem volt annyi kiselsős, mint amennyi idén szeptemberben ült be az iskolapadokba. Csurkó Éva, a tanintézmény igazgatója szerint a szokatlan szeptemberi hőség ellenére az iskola mintegy 370 diákjával a 2024/25-ös tanévet is teljes gőzerővel kezdték meg.
A fennállásának rövidesen 75. születésnapját ünneplő iskolakomplexumban idén is a megszokottakhoz híven nyitották meg az új tanévet: az épület mögötti udvaron egybegyűlt tantestület a diákokkal, illetve a kiselsősök szüleivel közösen hallgatták meg Csurkó Éva köszöntő beszédét, melyben nem csak a legkisebbeket, hanem az érettségi vizsgára készülő végzősöket is egyaránt felszólította alma materük fontosságára, illetve arra, hogy ha egész éven át kellő odaadással és szorgalmasan végzik a munkát, akkor az biztosan meghozza édes gyümölcsét. Az igazgatónő után Reitzner Henrik, az iskola szülői szövetségének elnöke szólt a jelenlévőkhöz, aki elsősorban a modernkor hasznos, ugyanakkor kártékony eszközeinek használatára is rámutatott. „Ti döntitek el, hogy ezt az iskolai évet egy passzív, minden felelésnél és felmérésnél egy félelemmel teli évként viszitek vég, vagy pedig a kezetekbe veszitek az irányítást és túlteljesítitek önmagatokat a kötelező tananyagon felül. Tudjuk, hogy az internetről és a könyvekből még többet megtanulhattok, éppen ezért azt is joggal kérdezhetitek, minek iskolába járnotok, minek fejből megtanulnotok a dolgokat, hiszen minden ott van az interneten: a Youtube-on, a Tik-tokon, a Wikipédián, és ott van az AI is, vagyis a mesterséges intelligencia, mely játszi könnyedséggel megírja helyettetek a fogalmazást. De nem csak azt, hanem rajzot vagy festményt készíthet nektek vagy helyettetek. Ez mind igaz, de ez nem a ti belső világotokat tükrözi, bármennyire pontosan is adjátok meg a paramétereket. Viszont amit megtanultok, az biztosan a tiétek. Az offline tudáshoz bármikor hozzáfértek: ha nincs térerő, ha nincs áram, és ugyanolyan gyors vagy még gyorsabb, mint a Google kereső. Arra bíztatlak benneteket, hogy gyarapítsátok az offline tudásotokat, mert azt senki sem tudja blokkolni, sem kikapcsolni, sem pedig törölni. Az offline tudás csakis a tiétek, persze ne értsetek félre! Nem a mesterséges intelligencia ellen vagy a világháló ellen beszélek. Azt is használni kell a jóra, a tanulásra, a fejlesztésre, de nektek is tudatosítanotok kell, hogy a tanórák nem azok a rövid reels-ek vagy kis videók, ahol szórakoztató módon lepereg előttetek pár vicces képsor, mely megnevettetek benneteket. Az nem a való világ, ugyanis a tanuláshoz kitartásra és türelemre van szükség. Az eredmény pedig néha csak több sikertelen próbálkozás után jelentkezik, ami néha órákig, gyakran pedig napokig is eltarthat, de ezeket a próbálkozásokat nem kell és nem is szabad áttekinteni, vagy átkattintani, hogy már túl legyetek rajta, és lássátok a végeredményt. Ezeket a pillanatokat át kell élni. Ezek fejlesztik az egyéniségeteket és ezek formálnak benneteket. Ne pörgessétek át az életet, mint egy rövid videót, hanem éljétek meg minden pillanatát” – mondta beszédében Reitzner Henrik, aki után Béla Tamás atya is megosztotta ünnepi gondolatait a megjelentettekkel.
Negyedévszázados rekord
Ahogy azt az ünnepi megnyitó után az iskola igazgatójától megtudtuk, a kassai Máraiban legutoljára 25 évvel ezelőtt fogadtak annyi kiselsőst, mint most. Csurkó Éva szerint ez egy remek visszajelzés a szülők felől, sőt mi több, az elmúlt négy évben folyamatosa nőtt a hozzájuk beíratott gyerekek száma. „Az idei tanévben háromszázhatvankilenc diákkal indítjuk a tanévet: a gimnáziumban harminchárom elsősünk van, az alapiskola elsőseinek száma pedig harminchat, tehát ott is 2 új osztály lesz ugyanúgy, mint a gimnáziumban. Ezek kiváló számok, azt hiszem, hogy ilyen huszonöt évvel ezelőtt volt utoljára. A tantervünkben pillanatnyilag nincsenek változások, mi még nem indítjuk el a minisztérium által jóváhagyott új változatot. Tulajdonképpen azt mondhatom, hogy mi évtizedek óta mindig az adott feltételekhez modernizáljuk a módszereinket, mert ahogy változnak a gyerekek és a körülmények, mi úgy úgy haladunk a korral. S ahogy azt a köszöntő beszédemben is elmondtam a Márai nagyon gazdag a kulturális életben és a közösségi akciókban. Az idei év ebből a szempontból különösen fontos, hiszen most készülünk iskolánk névadójának százhuszonötödik évfordulójára, jövőre pedig fennállásunk 75. évét fogjuk ünnepeli. A Márai fesztre októberben és februárban kerítünk sort, melyek fő témáit a gyerekek fogják feldolgozni a pedagógusaink segítségével” – nyilatkozta lapunknak Csurkó Éva.
Tíz éve mobilmentesen
Mivel a szülői tanács elnöke beszédének nagy részét a modernkori oktatási eszközök egyikének, vagyis a mobiltelefonok és okos eszközök, illetve az azokkal szorosan kapcsolatos mesterséges intelligencia használatának szentelte, kíváncsiak voltunk, hogy a kassai Máraiban mennyire tiltják, vagy éppen ellenkezőleg, támogatják a mobiltelefonok használatát. „Nálunk ez már nagyon régóta, nagyjából 10 éve korlátozva van. Az iskola belső rendszabályainak változását a szülői tanáccsal is átbeszéltük, a szülők pedig el is fogadták, hogy a mobiltelefonokat még reggel, a tanítás kezdete előtt összeszedjük és zárt szekrényekbe tesszük, s csak a nap végén adjuk őket vissza. A mobiltelefonokkal egyébként az volt a legnagyobb gond, hogy a gyerekek a szünetben szinte már nem is beszéltek, nem játszottak egymással, sőt wc-re sem mentek és néhányan még enni is elfelejtettek, mert állandóan a mobiljukat nyomogatták. Annyira átirányultak a gyerekek szociális kötődései, hogy az szinte már hihetetlen volt. A mobilmentes szabályt mára már mindenki megszokta és teljes mértékben respektálja, persze néhányan igyekeznek ezt a szabályt kikerülni, de nem hagyjuk magunkat, szerencsére minden a terv szerint működik. Az osztályaink egyébként modern eszközökkel vannak felszerelve, melyek szükség esetén természetesen a tanárok és a diákok rendelkezésére is állnak. Ha valakinek mégis szüksége van a mobiltelefonra a tanítás során, akkor az adott osztály visszakapja a telefonokat, dolgoznak vele, utána pedig visszateszik őket a szekrénybe. Tehát ez a technikai dolog, hogy most hova tegyük. Azért vagyunk itt, hogy ne a mobiltelefonok processzorjait, hanem a gyermekek agyát fejlesszük. Ez az oktatás alfája és omegája” – zárta Csurkó Éva.