Régiónkban természetesen az uniós költségvetésről szóló megállapodás kapta a legnagyobb teret a médiában, de a következő generációk szempontjából sokkal fontosabb volt a szén-dioxid-kibocsátás eddiginél ambiciózusabb csökkentése az unióban. A megegyezés alapján az EU 2030-ig 55 százalékkal csökkenti szén-dioxid-kibocsátását az 1990-es állapothoz képest.

Egy komolyabb csökkentés már Ursula von der Leyen székfoglaló beszédén fontos része volt, mégis több mint egy évbe telt egy olyan tervet készíteni, mely az összes tagország számára elfogadható. 2014-ben az unió 40 százalékos szén-dioxid-kibocsátás csökkentése mellett kötelezte el magát, de azóta a globális klímaváltozás sokkal égetőbb témává vált, és ez a csökkentés ma már nem eléggé ambiciózus. Úgy tűnik, a világ legfontosabb gazdaságai végre kezdik komolyan venni a klímacélokat, 2060-ra már a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó Kína is szén-dioxid-semlegességet tervez. Az uniós kibocsátási cél szigorítása ezért elkerülhetetlen volt.

Első látásra az 55 százalékos csökkentés nem tűnik annyival nehezebb feladatnak, az igazság azonban az, hogy éppen a hozzátett 15 százalékpont fog valódi kihívást jelenteni. Hogy perspektívát adjunk a dolgoknak, ez a tervezett pluszcsökkentés akkora, mint Németország jelenlegi teljes szén-dioxid-kibocsátása. Ha az unió nem akar 2030-ban szégyenben maradni, akkor azonnal el kell kezdenie az európai gazdaság minden részét érintő mélyreható változásokat. A szénnek a fenntartható jövőben nincs helye, de az európai autóiparnak is fel kell készülnie a belső égésű motorok halálára.

Ez különösen érzékenyen érinti Közép-Európát, mely a szénalapú villanyenergiában és az autóiparban is átlagon felül érdekelt. Nem véletlen ezért, hogy azt a Lengyelországot volt a legnehezebb meggyőzni a nagyobb csökkentésről, amely villamosenergiájának csaknem háromnegyedét szénégetésű erőművekben állítja elő. A szlovák kormányt viszont nem kellett túlságosan győzködni, Igor Matovič kormányfő még a csúcstalálkozó kezdete előtt jelezte, hogy az ország még ambiciózusabb célt is támogatna. Erre pedig szükség is lenne. Ugyanis míg az uniós tagállamok vezetői elégedetten dőltek hátra az egyezség megkötése után, a klímakutatók máris jelezték, hogy az 55 százalékos csökkentés sem lesz elegendő a párizsi klímaegyezmény céljainak teljesítésére. Hasonlóan nyilatkozott a Greenpeace is, a szervezet szerint a mostani egyezmény eredménye a legjobb esetben is 2 fokos globális felmelegedés lesz. Az Európai Parlament képviselői 60 százalékos szén-dioxid-kibocsátáscsökkentést javasolnak, és ezért készek csatába szállni magával az Európai Bizottsággal is. Az 55 százalékos megegyezés nehéz születését elnézve azonban kevés az esély, hogy a tagállamok további kibocsátáscsökkentést szorgalmazzanak.

Tény, hogy az EU egyedül nem tudja megállítani a globális felmelegedést. A szén-dioxid-kibocsátás erőteljesebb csökkentése azonban fontos jelzés a többi világgazdasági szereplő számára: az unióra komoly partnerként lehet számítani a globális klímaváltozás elleni küzdelemben. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy minden egyes százalékpontnyi csökkentés érinteni fogja mindennapi életünket is, és a kormányok gazdaságilag fájdalmas döntésekre kényszerülnek. Ennek ellenére küzdeni kell a csökkentésért, mert az 55 százalék korántsem old meg minden gondot, csak egy fontos lépés az olyan jövő felé, amelyben gyerekeink is egy lakható bolygón élhetnek.