Hazai magyar zenekar az M2-n
Juhász Katalin
2021. 02. 03., sze – 14:14
A negyvenöt perces koncertet tavaly november 6-án rögzítették, közönség nélkül. A műsor interneten is nézhető itt.
A javarészt farnadi zenészekből álló csapat 2015 őszén alakult, nevük egy tájszó: az estendőn jelentése estefelé. Friss hangzású, egyedi zenéjükben a rock, a funk és a folk találkozik, a dalszövegeket pedig az énekesnő, Kaszmán-Saróka Liliána írja. Eddig két albumot adtak ki, útban van a harmadik.
Magyarországon is felfigyelt rájuk a szakma, az A38 hajón már korábban is játszottak. Hazai pályán 2017 márciusában léptek először színpadra, szeptemberben pedig Dunaszerdahelyen toronymagasan nyerték meg a Szlovákiai Magyar Zenekarok 3. Szemléjét.
Holnap 23.10-től a besorolhatatlan, izgalmas zenét játszó Estendøn látható az M2 Petőfi TV Kulisszák mögött – az A38 hajón című műsorában.