Csak döntetlenezett a DAC Trencsénben, így nem került közelebb a Slovanhoz
Mészáros Richárd
2021. 02. 14., v – 17:15
Bernd Storck vezetőedző nem nevezte a kezdőbe az elmúlt napokban sérüléssel bajlódó Schäfert és Divkovicot, helyettük Andzouana és Nicolauescu kapott lehetőséget. A német tréner még inkább megkeverte a lapokat azzal, hogy Müller védekező középpályásként, Andzouana pedig balhátvédként lépett pályára. A téli igazolások közül egyedül a waleszi Christie-Davis kapott szerepet a kezdősípszótól, Vera, Brunetti és Braun még a padra sem fért oda.
A hazaiak kezdtek aktívabban, Roguljic a 2. percben máris lövéssel próbálkozott, de pontatlan volt. Egy perccel később a túloldalon Ramírez küldte kapura a labdát a tizenhatos sarkáról, de lövése elakadt a védőkben. A 6. percben már komoly gólhelyzet adódott a hazaiak előtt, egy jobb oldali akció végén Kružliak majdnem öngólt vétett. Az első komolyabb DAC-helyzet a 9. percben egy szöglet utáni Beszkorovajnij-fejes volt, de a túloldalon is gyorsan jött a következő veszélyes szituáció, Corryn lövését Jedlička ütötte szögletre, majd Catakovic lökete a kapufán csattant.
Az első negyedóra után a DAC egyértelmű mezőnyfölénybe került, tíz perc alatt Kalmár, Ramírez, Nicolauescu és Andzouana is veszélyeztetett, különösen utóbbi próbálkozása volt góllal kecsegtető.
Gól azonban a túloldalon született egy gyönyörű akció végén: a 26. percben a trencséniek több rövid passzal valósággal szétszedték a DAC védelmét, Kadáknak már nem volt nehéz dolga, 11 méterről esélyt sem adott Jedličkának – 1:0.
A 29. percben Corryn nagyszerű megindulást mutatott meg a bal szélen, és tökéletesen tálalt középre a mindössze 17 éves Lucas Demitra elé. A szlovák hokilegenda tehetséges fia nem hibázott, a trencséniek pedig három perc alatt két gólos előnybe kerültek.
Érezhetően nyeregbe kerültek a hazaiak, a 38. percben az egy perce pályán lévő Gaži hatalmas helyzetben lőtt az oldalhálóba. Szünet előtt a harmadik gólt is bevághatták volna a hazaiak, de Jedlička szögletre mentett egy veszélyes szabadrúgást.
A szünetben Storck Divkovic becserélésével próbálta meg felrázni a dunaszerdahelyieket. Az 55. percben visszatérhetett volna a meccsbe a DAC, de Ramírez ajtó-ablak helyzetben a kapus kezébe gurította a labdát. Egy perccel később Christie-Davies passza után Nicolaescunak fejjel már összejött a szépítés – 2:1. A középkezdés után pár másodperccel a trencséneik ziccerbe kerültek, de Jedlička ismét résen volt.
A 60. percben egy kisszöglet után Zubairu szabálytalankodott Kalmárral szemben a tizenhatosban, a büntetőt a sértett magabiztosan értékesítette – 2:2.
Catakovic a 66. percben gyönyörű lövéssel tesztelte Jedličkát, de a cseh hálóőr káprázatos védést mutatott be. A 69. percben már nem hibáztak a trencséniek, Zubairu visszatett labdája után Catakovic kilőtte a felső sarkot – 3:2. A dunaszerdahelyi egyenlítés a 77. percben érkezhetett volna, de Divkovic lövése centikkel gurult mellé. Három perccel később a csereként beálló Taiwo nem élt egy még nagyobb ziccerrel. Hasonlóan nagy lehetőséget puskáztak el a hazaiak a 80. percben. Ez a lendületes, sok helyzettel tarkított játék gyakorlatilag az egész második játékrész során kitartott.
A dráma a 92. percben jött, amikor Taiwo tizenegyest harcolt ki a DAC javára. A hazaiak egy emberként borultak ki a játékvezető ítélete miatt, ez azonban nem érdekelte Ramírezt, aki Kalmárt megfosztva a büntető elvégzésétől könyörtelenül a hálóba vágta a labdát. Kružliak ugyan újrarúgatta a büntetőt, de Ramírez másodszor sem hibázott: 3:3. A gól után már nem maradt idő sok mindenre, összességében igazságos döntetlen született.
Góllövők: Kadák (26.), Demitra (29.), Catakovic (70.), ill. Nicolaescu (57.), Kalmár (60., 11-esből), Ramírez (90+5., 11-esből).
Játékvezető: Kružliak.
Sárga lap: Kadák, Pirinen, El Mahdioui, Zubairu, Catakovic, Križan ill. Balic, Blackman, Kalmár, Beszkorovajnij, Müller
Trenčín: Šemrinec–Slávik, Šulek, Križan, Pirinen–El Mahdioui–Demitra, Roguljic (60. Ikoba), Kadák (46. Zubairu), Corryn (37. Gaži)–Catakovic.
DAC: Jedlička–Blackman, Kružliak, Beszkorovajnij, Andzouana (46. Divkovic)–Müller, Balic (76. Schäfer), Christie-Davies–Kalmár–Ramírez, Nicolaescu (76. Taiwo).
Hat gól, tizenegy sárga lap, rengeteg helyzet – élvezetes mérkőzésen játszott 3:3-as döntetlent a DAC labdarúgócsapata Trencsénben, a Fortuna Liga 19. fordulójának mérkőzésén.