A bezártság, a rokonoktól, barátoktól való elszigeteltség növelte az áldozatok kiszolgáltatottságát és az elkövetők bátorságát. Ez ráadásul csak a valóság töredéke, mert sokan máig sem mertek a hatóságokhoz fordulni.

A járvány kezdetén, 2020 március-áprilisában csökkent a családi erőszakra vonatkozó bejelentések száma, de nem azért, mert mindenki magába szállt és megjavult. „Az emberek annyira megijedtek a betegségtől, hogy szinte ki sem mozdultak otthonról. Az erőszakos családtag is folyton otthon volt, sakkban, félelemben tartotta az áldozatot, korlátozta a személyes szabadságát. Ilyen helyzetben nem lehet csak úgy telefonálni a rendőrségre vagy az ügyészségre, még a barátoknak sem lehet panaszkodni a telefonba, mert az erőszaktevő folyamatosan ellenőrzi és megbünteti az áldozatot” – mondja Mariana Kováčová, a nyitrai Napocska nonprofit szervezet igazgatója. A szervezet családi erőszaknak kitett nőknek és gyermekeknek nyújt jogi és pszichológiai tanácsadást, működtet menedékházat, és felvilágosításokat tart 1994 óta. Kováčová szerint Szlovákiában az áldozatok valós száma legalább háromszor annyi lehet, mint amennyien segítséget mernek kérni.

Hogyan történik a kimenekítés? Mit tehet az áldozat? Mitől félnek leginkább? Mitől függ a családon belül elkövetett erőszakos bűncselekmények számának növekedése? Mi jelentette 2020 nyarán a legnagyobb gondot? Hogyan hagyta el Denisa négy gyermekkel az erőszakos férjét? Mi mindenen mentek keresztül? Mi a helyzet a bántalmazott férfiakkal? Hol működnek krízisközpontok?

Vrabec Mária riportjában ezekre a kérdésekre is választ kapnak a már megvásárolható Vasárnapban.