Óriási csatában győzött a HC DAC, ott vannak a döntőben
Mészáros Richárd
2021. 05. 15., szo – 17:58
Igazi meccshangulat volt a dunaszerdahelyi kézilabdacsarnokban: az a körülbelül 100 néző már az első pillanatoktól kezdve remek atmoszférát teremtett.
Bugár Cintia kezdte meg a gólgyártást, amire azonnal válaszolt a vendégek klasszisa, Katarína Pócsiková.
Láthatóan egész más felfogásban kezdte a HC. DAC a mérkőzést, mint a szerdai vágsellyei találkozót. Sokkal élesebben és koncentráltabban kézilabdáztak. A 11. perc kezdetén 6:5-re vezettek a hazaiak. Három perccel később Bízik Réka szélről talált be, először vezetett kettővel a HC DAC. Majd az első meccsen megsérült Kristína Pástorková helyén játszó Demeter Virág Orsolya bátor betörése után már három volt közte. Martina Tulipánová azonban gyorsan válaszolt, majd 9:8-ra zárkóztak a vendégek, amikor Debre Viktor időt kért.
A 20. percben Bugár Cintiát másodszor is kiküldték két percre a játékvezetők. Egyik csapat védekezése sem volt tökéletes, ha volt is védés, az a kapusok egyéni teljesítményén múlott.
A 28. percben Pócsiková kihagyott hetese után négy gólra is elléphetett volna a DAC, de kimaradt a helyzet, ahogy a másik oldalon is. Illetve Oguntoye Viktória védett óriásit. Az első félidő Élő Beatrix óriási kapufájával végződött, a HC DAC így 14:12-re vezetett a szünetben.
Somogyi Tibor felvételei
Ami nem sikerült az első félidő végén, az sikerült a második elején: Élő Beatrix hetesből volt eredményes (15:12). Óriási esélyhez jutott a HC DAC, több mint fél percig kettős emberelőnyben játszhattak, de ahelyett, hogy meglógtak volna, a vágsellyeiek egyenlítettek 16:16-ra. Majd a HC DAC is emberhátrányba került, és ahogy a vágsellyeiek, úgy dunaszerdahelyiek is jól teljesítettek a hátrányba és elléptek két góllal (19:17).
A 44. percben Bugár Cintia harmadik kiállítással kipontozódott, Trepáčová pedig bedobta a büntetőt (20:18.). A 47. percben Bízik Boglárka betörése után először vezetett négy góllal a HC DAC.
Az utolsó 10. percre Élő Beatrix negyedik góljával fordultak a felek, 23:19-es HC DAC vezetéssel. A kapuban pedig Oguntoye Viktória brillírozott. Öt perccel a vége előtt Élő Beatrix hagyott ki egy hetest, így maradt a 24:21-es HC DAC vezetés, de a másik oldalon technikai hibát vétettek a vendégek, az ellentámadásból pedig Juhos Kata lőtt gólt (25:21). Majd Bízik Boglárkát küldték ki két percre, Oguntoye saját testi épségét sem kímélve védett óriásit.
Az utolsó perc 25:23-as állással kezdődött, a vágsellyeiek támadhattak, de elidegeskedték az akciót, így nagyon közel került a HC DAC-nak a döntő, amit nem is engedtek már ki a kezük közül. Az állás már nem változott az utolsó fél percben így 25:23-ra győzött a HC DAC és ők jutottak a döntőbe.
Az finálé első mérkőzését szombaton Nagymihályon rendezik.
Végig kiélezett csatában győzött a HC DAC női kézilabdacsapata az Extraliga elődöntőjének 3. mérkőzésén. Így 2:1-es összesítéssel Bízik Boglárkáék jutott a döntőben, ahol a nagymihályi csapat lesz az ellenfelük.