Search by category:
Egyéb kategória

Restart a kassai Thália Színházban

Restart a kassai Thália Színházban
Juhász Katalin
2021. 07. 29., cs – 14:58

2021. július 29., csütörtök – 17:00
Friss ikon
Off

Törzs

Mivel az elmúlt évadot kénytelenek voltak berekeszteni, évadzárót sem tartottak, tegnap már a következő szezon terveit ismertették.

Természetesen minden tervből több verzió is készült. Szpisák Gyula vezető menedzser arra is felkészült, hogy idén csökken az érdeklődés a bérletek iránt, hiszen a közönség óvatos, nem szívesen invesztál a bizonytalanba. Ez nem kassai jelenség, a magyarországi színházak zöme is hasonló gondokkal küzd. Most fog tehát kiderülni, hányan támogatják a kassai Tháliát bérletvásárlással, mekkora a rajongótábor. A pandémia okozta bevételkiesés egyébként meghaladja a 200 ezer eurót, hiszen tájolni egyáltalán nem tudtak, helyben játszani pedig csupán néhány alkalommal. 

És ami talán a legfájóbb: egyetlen bemutatójukat sem sikerült megtartaniuk. Ezért az egész 2020/21-es évad átkerült a következő szezonba, és az Óvilág / Újvilág hívószó köré szerveződött. „Minden előadás a maga módján azt vizsgálja, bármilyen kisebb-nagyobb változás esetén, mit hagyunk magunk mögött és vissza lehet-e térni a korábbi élethez, lehet-e úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, milyen lesz, milyen lehet a régi-új Újvilág?” – áll a színház közleményében. 

Nézzük a legoptimistább tervet. Eszerint hét bemutatót láthat a közönség az új szezonban – két nemzetközi koprodukciót és öt önerőből készülő előadást. Az első koprodukció premierjét szeptember 6-ra időzítették. Ivan Viripajev Illúziók című „mulatságos-keserű drámája” igazi ínyencség, hiszen az orosz szerző a kortárs drámairodalom egyik legnagyobb sztárja, akinek ez az egyik legtöbbet játszott drámája. A történet két házaspár visszaemlékezéseiből, vallomásaiból, ötven év történéseiből bontakozik ki. A monológokból egyre határozottabban kiderül, hogy semmi sem úgy történt, ahogy eddig hitték. A rendező az Angliában élő Lévay Adina, a szereplők között a magyarországi Spolarics Andrea mellett ott találjuk Bandor Évát, Gubík Ágit és Varga Anikót, aki immár a kassai társulat tagja. 
Carlo Goldoni Bugrisok című komédiájának bemutatóját októberre tervezik, ezt a komáromi Matusek Attila rendezi, és itt is érvényes, hogy semmi sem az, aminek első pillantásra látszik. Minden szereplő valamilyen titkot rejteget, férjek, feleségek, gyerekek, rokonok, ismerősök próbálják elérni mindenáron azt, ami szerintük helyes, miközben nem tudni, ki az áldozat és ki a zsarnok.

A nívós szórakoztatás jegyében viszik színpadra Mark Twain–Lénárd Róbert–Erős Ervin-Klemm Dávid: Tom Sawyer kalandjai című musicaljét. A bemutatót decemberre tervezik, a rendező Dudás Péter, a Thália volt színésze, aki első rendezésével, a Portugállal annak idején rögtön előadáscsúcsot döntött. 
A színház igazgatója, Czajlik József egy olyan darabot rendez, amelyet szívügyének tekint: az amerikai Tom Ziegler Grace és Gloria című egyfelvonásosát. Két erős, öntörvényű nő találkozik benne, mindkettőnek valahol kibicsaklott az élete. A hetvenéves Grace (Kövesdi Szabó Mária) csak az értelmes munkában hisz, a negyvenéves nagyvárosi Gloria (Varga Anikó) a pezsgést, a luxust szereti. Grace rákbeteg, és úgy gondolja, amilyen észrevétlenül élt, olyan természetességgel fog majd meghalni is. Gloria sikeres üzletasszonyból lett önkéntes segítő egy szervezetnél, amely haldoklókkal foglalkozik. A két nő alaposan felbolygatja a másik életét.

Kiss Judit Ágnes Karantén (vesztegzár egy részben) című darabjának az az érdekessége, hogy 2015-ben született, tehát nem a tavalyi pandémia ihlette, mint oly sok új színpadi művet. A rendező Forgács Miklós szerint a próbafolyamat menete is passzolt a címhez, hiszen tavaly márciusban online kezdték próbálni, majd fizikailag, majd az újabb lockdown miatt ismét online, végül nem tudtak bemutatni. Az új időpont 2022 februárja. 

Czajlik József rendezi azt a monodrámát is, amelyet az Angliában élő Lucskay Róbert írt autentikus beszámolók alapján, és készül előadni. A Papa, mama és a pohár (Alkoholisták gyerekei) több műfajt házasít, több színházi stílust ötvöz gátlástalanul, például bábok is szerepelnek benne, ami nálunk még mindig eléggé szokatlan egy felnőtt előadásban. Lucskay Róbert színészként több mint 25 év után tér vissza a kassai Thália Színházba, ahol a pályáját kezdte. Azóta olyan nagy presztízsű színházban is játszott, mint a londoni Globe Theatre, több rangos szakmai elismerést kapott, és a brit színházi élet számtalan izgalmas alkotójával dolgozott együtt. Ez a monodráma három nyelven készül: magyarul, szlovákul és angolul, ez utóbbi verzióval természetesen Angliában és az USA-ban szeretne fellépni a szerző-előadó.

Pintér Béla és Darvas Benedek: Parasztopera című „népies-zenés krimiballadája” volt a járványhelyzet legnagyobb vesztese a kassai Tháliában. A bemutatót tavaly tavaszra tervezték, ehhez képest októberben tudták megtartani, de csak online verzióban. Nagy szerencse, hogy egyáltalán készült róla felvétel, amelyet azóta többször is streamelt a színház, és ily módon 400–500 ember láthatta. Élő közönségnek pár hete játszották először, a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, ahol csupa pozitív kritikát kaptak – a szakemberek többsége a kiváló csapatmunkát emelte ki. Remélhetőleg végre a hazai nézők is láthatják, méghozzá 2022 áprilisában. Ez egyébként egy fiatal rendező, Rédli Károly első kőszínházi produkciója – nála pechesebb pályakezdőről nem tudunk a szakmában. Ráadásul idén áprilisban, 47 évesen meghalt az élőzenés előadás zenei rendezője és zongoristája, Látó Richárd, aki helyett új embert kellett megszoknia a társulatnak. 

Két színész kollégájukat is elveszítették az elmúlt időszakban, Pólos Árpádot és az egri Kelemen Csabát, aki Márai Kalandjának egyik főszerepét játszotta a Tháliában. Ezt a szerepet a Jászai Mari-díjas Seres Zoltán, a Vígszínház művésze veszi át, aki személyesen is kötődik Kassához, mivel családjának egy része onnét származik. 

Czajlik József igazgató és Forgács Miklós dramaturg is bízik abban, hogy jobbra fordul a helyzet. Másképp talán nem is lehetne nekirugaszkodni az új évadnak. 

Bevezető

A járványhelyzet alaposan megkeserítette Európa legészakibb magyar színházának életét. Van olyan előadás, amelynek tavaly tavasszal maradt el a bemutatója, és csak idén nyáron, a kisvárdai fesztiválon játszhatták először közönség előtt. 

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Juhász Katalin

Read More

Post Comment