Újabb díjat kapott Kerekes Péter filmje
Juhász Katalin
2021. 11. 07., v – 14:57
Az 1991-ben alapított németországi fesztivál a kelet- és közép-európai filmekre fókuszál. A versenyfilmek november 16-ig még láthatóak az interneten a www.filmfestivalcottbus.de címen.
A 107 anya című filmért Kerekes Péter és állandó alkotótársa, Ivan Ostrochovský idén a legjobb forgatókönyv díját vehették át a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Szlovák film még sosem ért el ekkora sikert a gondolák városában. A rendezőnek ráadásul ez az első játékfilmje, eddig fiktív elemeket is tartalmazó dokumentumfilmeket csinált, amelyekben színészek is szerepeltek, de alapvetően maguk az érintettek voltak főszerepben.
Ezúttal az odesszai női börtönben fogva tartott elítéltek osztották meg történetüket a stábbal, ezek azonban beilleszkednek a forgatókönyvbe, vagyis egy-egy szereplő több sorstársát is képviseli, és mindenkinek előre megírt szövege volt. Csak három profi színésznőt alkalmaztak, az egyik főszerepet egy valódi börtönőr, Irina Kirjazeva játssza.
A kassai származású rendező, Kerekes Péter börtönben játszódó, igaz történeteken alapuló 107 anya (Cenzorka) című filmje a Legjobb film díját kapta a nemzetközi zsűritől a ma végződő 31. Cottbusi Filmfesztiválon.