A határon túli magyarokat célzó támogatáspolitika évről évre több pénzt szív fel. A Magyarországgal szomszédos országok kormányait ez általában nem zavarja: a döntően kliensrendszer-alapú pénzköltést nem érzékelik veszélyforrásként, sőt, nekik is jó üzletet jelent. De pont az utóbbi időben volt néhány összezördülés, előbb a román majd a szlovák kormány is feltételeket támasztott a dotációs rendszerekkel kapcsolatban. A magyar kormány pedig magához képest szokatlanul engedékeny az ilyen ügyekben. 

A Szlovákiába áramló magyar közpénzekkel foglalkozó sorozatunk harmadik részében azt nézzük meg, milyen tágabb politikai perspektívába ágyazódik és milyen viharokat kavar a két ország kormánya között a magyar támogatási gyakorlat. Ehhez előbb tegyünk egy kis kitekintést a NER nemzetpolitikájáról. 

Virtuális nemzet- és klientúraépítés 

A Fidesz és Orbán-kormányok régóta kiemelten kezelik a határon túli magyar kisebbségek ügyét, ebben a témában különösen a 2004-es, kettős állampolgárságról szóló népszavazás után kínálkozott egyértelmű térfoglalási lehetőség a Fidesz számára. Magyarországon a politikai baloldal az akkori negatív kampánnyal elidegenítette magától a határon túli magyar közösségek nagy részét, a jobboldal vezető ereje előtt pedig megnyílt az út, hogy szorosabb szövetségeket építsen ki a köreikben. A Fidesz 2010-es hatalomra kerülése óta a korábbinál jóval hangsúlyosabb szerep jut a kormányzati kommunikációban határon túli ügyeknek, a trianoni határokon túlnyúló nemzeti egységnek. A téma kutatói a virtuális nemzetépítésnek nevezett koncepcióként hivatkoznak az Orbán-kormányok által megteremtett, jogi szinten elsősorban a magyar állampolgárság megadásában megfogható helyzetre. 

A stratégia ugyanakkor nem mentes az ellentmondásoktól: a szülőföldön való boldogulás, a helyben nyújtott segítség fontosságának hangsúlyozása mellett a gyakorlatban látványosan érvényesül a határon túli magyarok Magyarországra való áttelepülésének – munkaerőpiaci szempontból kedvező – megkönnyítése. Egyes magyarországi törvénymódosításokat is lehet úgy értelmezni, hogy a magyar kormány meg akarja könnyíteni a határon túliak magyarországi munkavállalását. Ez nyilván felpörgeti a kisebbségi közösségek gyors fogyatkozását, hiszen hiába áramlik rengeteg, évenként egyre növekvő pénz (a konkrét összegekkel sorozatunk első részében foglalkoztunk) a határon túlra, ezek jelentős része ugyanúgy „betonba”, illetve a döntően lokális elitnek hasznos célokra megy, pont úgy, mint Magyarországon. A témát kutató beszélgetőpartnereink szerint a Fidesz határon túli támogatáspolitikája lényegében a magyarországi vidékpolitika kiterjesztéseként fogható fel: fő mozgatórugója, hogy be kell vonni a NER-be a helyi szintű gazdasági-politikai eliteket. Mindez jól illeszkedik a magyarországi vezérdemokrácia lojalitásra épülő rendszerébe, de a kisebbségi lét alapélményeiből következő, történetileg hatékony kisebbségpolitikai elvek (szolidaritás, együttműködés, alulnézeti perspektíva) nem igazán tudnak érvényesülni. 

Ez így nem sok vizet zavar 

A szóban forgó támogatáspolitikai irány hozadékait a gyakorlatban úgy lehetne összefoglalni: az infrastrukturális fejlesztések remek üzletet jelentenek bizonyos helyi vállalkozásoknak, míg a különféle, polgármestereken keresztül „lecsorgó” juttatások a helyi politikai pozíciókat erősítik – így kiépül egyfajta patronázs- és klientúrarendszer, amelyben minden helyi erő valamely fideszes erőközpontra csatlakozik. Itt kanyarodunk vissza a fideszes támogatáspolitika és a szomszédos országok kormányainak viszonyához, vagyis ahhoz, hogy miért nem igazán jellemzőek a nyílt konfliktusok ezen a területen. 

Amíg ugyanis a magyarországi pénz ilyen módon csatornázódik be, tehát a helyi magyar közösséget valójában kevésbé erősítő módon költik el, addig nem jelent politikai kockázatot például a pozsonyi, vagy a bukaresti kormányok számára. Sőt, még örülhetnek is a helyben elköltött összegeknek például az áfabevétel, a gazdaság pörgetése vagy az “ingyen” műemlék-felújítások miatt, amelyekből azért csurran-cseppen a többségi etnikum tagjainak is. A témában jártas emberek szerint ez valamilyen szinten elvárás is a magyar közpénzpumpálás tolerálásáért cserébe, hallottunk olyan elméletről, miszerint nagyjából egyharmados az „elvárt arány” – mármint nagyságrendileg a támogatások ekkora része landoljon a többségi társadalom tagjainál. 

De persze ezek nem kőbe vésett alkuk, előfordulhat például, hogy valamelyik fél egy ponton nem elégszik meg a status quóval, esetleg az, hogy a magyar kormány túlmegy egy határon, és ez a túloldalon ellenhatást vált ki. Mint látni fogjuk, az utóbbi év tapasztalatai abba az irányba mutatnak, hogy ilyen esetekben a Magyarország jóval engedékenyebbnek bizonyul, mint amit a harcias magyar külpolitikai alapállásból kiindulva várnánk – és erre nagyon is jó oka van. 

A nemrég kibontakozott szlovák-magyar csörtében a hivatalos verzió szerint a szlovák kormánynak lényegében azzal van problémája, a Szlovákiába érkező magyarországi pénz jelentős részéről nem is tudnak, több beruházásról például csak a sajtóból értesültek. Erről nemrég Ivan Korčok (SaS-jelölt) szlovák külügyminiszter is beszélt az Új Szónak adott interjújában nem sokkal azután, hogy közölte magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel (Fidesz): nincs rendben, hogy Pozsony tudomása és beleszólása nélkül áramlik a magyar közpénz Szlovákiába. A szlovák fél hivatalos indoklását némileg árnyalja, hogy Korčok külügyminiszter ugyan azt állította, nem tudott például arról, a magyar kormány szlovákiai műemléképületeket vásárolt, valójában ezekhez az adásvételekhez a szlovák kormányzat beleegyezése is szükséges volt. 

Ahogyan arról már első cikkünkben megemlékeztünk, valóban nehezen áttekinthető, összességében mennyi forrás, milyen döntések nyomán, milyen kritériumok mentén érkezik Budapestről a határon túli, magyarok lakta térségekbe – nincs ez másként Dél-Szlovákiában sem, amelynek támogatása eltörpül ugyan az Erdélybe jutó összegek mellett, de helyi viszonylatban így is sok pénzről beszélünk. 

Csak a Bethlen Gábor Alapon keresztül több mint 30 milliárd forintot költött már el a kormány Dél-Szlovákiában nagyrészt egyedi támogatási kérelmek alapján (tehát pályáztatás nélkül), de ezen felül ott vannak az ingatlanvásárlások és az olyan gazdaságfejlesztési támogatások, amelyekkel második, CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. költéseiről szóló cikkünkben foglalkoztunk. 

A pénzek főként a szlovákiai magyarok lakta régióba kerülnek, és főként a sajtó által végzett feltáró munkából lehet képet kapni arról, mekkora összegekről van szó, illetve mire költik azokat. Mint korábban is hangsúlyoztuk, itt nem arról van szó, hogy önmagában probléma volna a határon túli magyar közösségek támogatásával, és számos esetben a támogatások létfontosságú célokat szolgálnak. Amellett sem lehet ugyanakkor szó nélkül elmenni, hogy a rendszer nem átlátható, és több esetben konkrét pénzosztásokat megvizsgálva is úgy néz ki, nem alaptalan a cikk elején felvázolt nagykép, a támogatáspolitika NER-be ágyazottsága kimutatható. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy a jó célok összefonódnak a fideszes klientúraépítési törekvésekkel, valamint, hogy a magyarországira jellemző módon csapódnak le vaskos támogatások (pl. a magyar kormánnyal barátságos média kiépítése, stadionok felhúzása, vagy Világi Oszkárhoz kötődő futballakadémia és cégek támogatása). 

A magyar pénzosztással kapcsolatos érdekellentét azonban nem ezek, hanem a magyar kormány szlovákiai épületvásárlásai illetve a régióban földvásárlásra szakosodott magyar magántőkealap létrehozása kapcsán bukott ki októberben (utóbbi tervtől végül elállt a magyar kormány). Ivan Korčok ekkor a két külügyminiszter közötti találkozón közölte, ragaszkodik ahhoz, hogy a Magyarországról érkező támogatások, beruházások keretrendszerét a Magyar–Szlovák Kormányközi Vegyes Bizottság dolgozza ki. Szijjártó Péter ekkor rögtön meg is ígérte, teljesítik a szlovák fél kérését. 

Miért most? 

Joggal merült fel a kérdés, hogy miért most bukott ki a szlovák külügy a Magyarországról Dél-Szlovákiába érkező támogatások, beruházások, ingatlanvásárlások miatt. Ugyanis évekkel ezelőtt is voltak már hasonló ügyek, így 2016-ban a Főnix PT esete, amikor ez a civil szervezet legalább 290 millió forint (kb. 935 ezer euró) magyar közpénzt költött el nyom nélkül. Az Új Szó a forrásaira hivatkozva arról írt, a Főnix-támogatás egy része az MKP büdzséjében landolhatott. Hasonló volt 2017-ben MKP-s személyiségek által bejegyzett Libertate Polgári Társulás, amely a magyar Miniszterelnökségtől kapott 220 millió forint (mintegy 710 ezer euró) támogatást, de nem derült, ki, valójában mire költötte azt. 

Ivan Korčok szlovák külügyminiszter, aki korábban, így 2016-ban és 2017-ben is, karrierdiplomataként különböző kormányok megbízottjaként a külügyi tárca államtitkára volt, csak most, 2021-ben hozta elő a Magyarországról érkező támogatások témáját. Ennek hivatalos indoklásában szerepel a szuverenitási érv, mi szerint egy másik állam Szlovákia területén csak Pozsony tudtával és beleegyezésével hajthat végre hasonló programokat. Ha emögött még ettől különböző motiváció is rejlik, akkor azt a szlovák külügynek sikerült rejtve tartania. A magyarországi pénzek szlovákiai kedvezményezettjei viszont igyekeznek Korčok lépései mögé valamiféle magyarellenességet vetíteni. A Magyarországról támogatott Fidesz-közeli média például “Korčok azt szeretné tudni, amihez semmi köze” címmel közölt egy írást. A miniszter valóban elutasító még a magyar kisebbséget érintő szimbolikus kérdésekben is, de a szlovák állam létezése óta lényegében ugyanezen az állásponton van, Korčok ebben a tekintetben nem képvisel új irányt. Így vélekedik Grigorij Mesežnikov politológus is, aki rámutat, Korčok nem az ún. magyar kártyát, a szlovákok szemében a magyarok veszélyként való beállítását, húzta elő. Egy másik forrásunk ugyanakkor arra mutat rá, hogy a minisztert kinevező pártnak, az SaS-nek korábban sem okozott problémát olyan lépéseket tenni, amelyek, ha nem is magyarellenesek, de kellemetlenek lehetnek a szlovákiai magyarok számára. Így Korčok a magyarokkal való szofisztikált szembefordulással politikai pontokat szerezhet, szimpatikusabbá válhat bizonyos szlovák szavazók számára. Ez pedig egybevághat a politikai ambícióival. Egyben a szlovák külpolitika mindezzel az európai színtéren is távolabb kerül Magyarországtól, amely most sok bírálatot kap uniós szintről. Utóbbival rokonítható egy másik (magyarországi) forrásunk értelmezése, miszerint a szlovák kormány most teszteli, mennyire fontos a magyaroknak a V4-szövetség, mennyire lehet visszavonulásra késztetni Magyarországot azzal az aduval, hogy Orbán Viktornak szüksége van Szlovákia támogatására is Brüsszelben.  

Mindezzel együtt az OĽaNO kormánypárt magyar nemzetiségű parlamenti képviselője, Gyimesi György igyekszik Korčokot egyszerűen csak magyargyűlölőként beállítani. Az Orbán Viktort és kormányát nyíltan támogató Gyimesi azonban a Denník N által szervezett egyik politikai vitaműsor alkalmával érdekes adalékkal egészítette ki a kirakóst. Tényként állította, hogy a 2020-előtti kormányok idején azért volt béke a szlovák és a magyar fél között, mert azt Robert Fico, az akkori legerősebb kormányzó párt, a Smer vezetője ezt így akarta. A képviselő szerint Ficónak és Orbánnak a nemzetközi színtéren szüksége volt egymásra. „Fico ezért tolerálta Orbánnak, hogy Dél-Szlovákiába ad támogatásokat” – mondta Gyimesi. Ami azért is érdekes, mert Fico többször használta, a már említett magyar kártyát. Elég például csak azt a 2009-es esetet említeni, amikor lényegében kitiltotta Szlovákiából Sólyom Lászlót, a hivatalban lévő magyar államfőt. 2020-ban azonban Szlovákiában kormányváltás történt és a támogatásokhoz való hozzáállás is megváltozott. 

A Szövetség és a pénzek 

A szlovákiai magyarokat megszólító pártok egyesülésével létrejött Szövetség óvatosan fogalmaz azzal kapcsolatban, hogy a pozsonyi külügy részletesebb rálátást kért a Budapestről érkező pénzekre. Kérdésünkre a párt azt közölte, mivel a két ország közti kapcsolat jó, ezért a tájékoztatás és konzultációk igényét természetesnek és hasznosnak tartják. „Ahogy azt is, hogy mindkét kormánynak saját hatásköre, hogy a határain kívül élő nemzeti közösségeit hogyan és milyen mértékben támogatja” – nyilatkozta a párt sajtóosztálya. Hozzáteszik, a támogatáspolitikában a hatékonyság mellett a transzparenciát és a határon túli közösségeknek a döntéshozatalba való bevonását is fontosnak tartják. 

Cikksorozatunk előző részeiben igyekeztünk rámutatni, milyen kapcsolat lehet a Magyarországról érkező pénzek és a szlovákiai magyar politikum között. December elején a szlovák közmédia politikai vitaműsorában Hunčík Péter, pszichiáter-közíró, a Híd párthoz közel álló személyiség ezzel kapcsolatban arról beszélt, a kérdéses támogatásokat a Fidesz ellenőrzi és a magyar kormánypárthoz való lojalitás alapján osztják ki azokat. Erre a Szövetség elnöke, Forró Krisztián úgy reagált, tudomása szerint a támogatások elbírálását az illetékes bizottságok transzparens módon végzik. „A támogatottak listája szabadon hozzáférhető” – nyilatkozta. Ez utóbbi valóban így van, azonban ahogy arra korábbi írásainkban rámutattunk, ezen túl alap esetben szinte semmi nem nyilvános abból, mire használták fel a kedvezményezettek a magyar adófizetők pénzét. A magyarországi támogatások átláthatóságával, pontosabban annak hiányával kapcsolatban a szlovákiai kedvezményezettek körében az érintettek védelmével kapcsolatos érv is megfogalmazódik. Eszerint a dotációs rendszer és a pénzek elköltésének nagyobb transzparenciája kiszolgáltatottá tenné a szlovákiai magyar kedvezményezetteket a szlovák kormány esetleges ellenlépéseivel szemben.

Erdélyi párhuzam 

Érdekesség, hogy a támogatások körül kialakuló szlovák-magyar üzengetés nem előzmény nélküli, hasonló mintázatot láthatunk az erdélyi gazdaságfejlesztési pénzek ügyében a román kormánnyal. Magyarország Románia magyarlakta területeire is jelentős összegeket küldött 2010 óta, ennek egy részét nem is közvetlenül a Bethlen Alapon keresztül ítélik oda, hanem átadják a Pro Economia alapítványnak, amely mezőgazdasági támogatásokat oszt erdélyi gazdálkodónak. A 97 milliárd forint sorsáról egy sajátos helyzet miatt nem rendelkezünk közelebbi adatokkal: a magyar állam azzal hárítja az adatigényléseket, hogy ő már nem adatgazda (lévén a pénzzel a független, Romániában tevékenykedő alapítvány sáfárkodik), a Pro Economiától pedig azért nem lehet kikérni a nyerteseket, mert a magánalapítványok nem tartoznak a román infotörvény hatálya alá. 

Az átláthatatlanság mindenesetre nem csak az erről értesült magyar adófizetőket zavarhatta, de a román kormány is kommunikált az ügyben. 2020 tavaszán egy Szijjártó-Aurescu közös sajtótájékoztatón elhangzott: a román külügy elvárja, hogy a Magyarországról Romániába érkező gazdasági támogatásokról szülessen egy egyezmény a felek között, amely „legyen átlátható, ne legyen diszkriminatív, azaz ne csak bizonyos régiókban élő, bizonyos etnikumú emberek számára legyen elérhető ez a támogatás”. Lényegében tehát a román kormány már a szlovák előtt nagyon hasonló követeléseket fogalmazott meg ebben a tekintetben Magyarország felé. Egyébként igen valószínű, hogy ha az utóbbi kritérium, vagyis a románok fokozottabb bevonása a kedvezményezetti körbe, érvényesülne, a román kormánynak is kevésbé lenne gondja az átláthatósággal. 

Ilyen keretrendszer elkészültéről azóta sem kommunikáltak a felek. Az pedig beszédes, hogy miután a székelyföldi pénzosztás lezárult, a Pro Economia pályázatok korábban belengetett, partiumi körének kiírása egyre csúszik. A késedelemmel kapcsolatban a koronavírus-járvány volt a hivatkozási alap, ám ez kevésbé tűnik meggyőzőnek annak fényében, mennyi támogatás került kiosztásra éppen ennek égisze alatt az elmúlt időszakban. A magyar kormánynak valószínűleg nincs ínyére olyan keretek kialakítása, amelyek semmilyen módon nem diszkriminálják román nemzetiségű kérelmezőket, miközben a román fél pont ez ellen emelte fel a szavát. 

Geopolitika és a határon túliak 

A román és a frissebb szlovák esetben tapasztalható magyar rugalmasság, így például a földvásárlást célzó alap létrehozásától való elállás, arra utal: bár fontosak a Fidesznek a határon túli támogatások és a határon túli befolyásszerzés, egyik sem fontos annyira, mint Orbán Viktor geopolitikai stratégiája. Ez utóbbiban ugyanis a regionális, vagyis a V4-es és tágabb közép-kelet-európai együttműködésnek kulcsszerep jut. 

A magyar kormánynak így nagyon nem érdeke magára haragítania a határon túli magyarokhoz kapcsolódó ügyekkel az utolsó megmaradt uniós szövetségeseit, akikkel már így is több töréspont bomlasztja az együttműködését (pl. az Európai Bizottsággal való szembemenés hevességének mértéke, vagy éppen az oroszokhoz való hozzáállás).