Search by category:
Egyéb kategória

Kóbor János utolsó szavai: Fiam, köhögök, hőemelkedésem is van

Kóbor János utolsó szavai: Fiam, köhögök, hőemelkedésem is van
Sudár Éva
2022. 01. 06., cs – 17:26

2022. január 6., csütörtök – 17:26
Friss ikon
Off

Törzs

A Blikkben megjelent, megrázó interjú így folytatódik: „Anyám délután háromkor még beszélt vele, Zsóka, a felesége pedig este tizenegykor. Másnap már azzal hívtak, apu az intenzívre került, súlyos állapotban.” 

A közelmúltban elhunyt legendás énekes fia most törte meg a csendet édesapja halála kapcsán. Az utolsó személyes emlék még elevenen él benne:

Magához öleli Hangát és Sárit, majd puszilgatja őket. Ekkor láttam utoljára aput. Ez néhány héttel a kórházba kerülése előtt történt. Meglátogattuk a gyerekekkel, ám a lányok elaludtak az autóban. Nélkülük mentem be apuhoz, de aztán szerencsére felébredtek, így találkozhattak. Utoljára az életben…” 

Kóbor Dániel újból megerősítette: édesapja nem kapott Covid-elleni oltást, „csak úgy szőrmentén beszéltünk erről a témáról, nem érdekelte őt, elbagatellizálta a világjárványt. Apu sérthetetlennek hitte magát.” A kórházba kerülése után Kóbor János állapota javulni kezdett, „az a legmegdöbbentőbb, hogy apu eredményei később javultak. Szinte minden lelete bizakodásra adott okot. Kivéve a tüdejét, mert azt a vírus szinte felfalta…” 

További részletek a cikkben.  

Bevezető

„Az első három napon tudtunk beszélni, és ő nyugtatott, hogy csak a biztonság kedvéért jött be, de már nagyon unja, haza akar menni. Ekkor hallottam életemben utoljára az apám hangját. Tizenegy óra volt” – mondta Kóbor Dániel, Kóbor János fia.  

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Győri Új Szó

Read More

Post Comment