Sikeres volt a munkaerő-toborzás, de még mindig lehetnek fennakadások a vonatokon
Kiss Bartalos Éva
2022. 02. 10., cs – 15:26
Január elején számos nyugat-szlovákiai vonalon fennakadást okozott az, hogy nincs elég mozdonyvezető a ZSSK állományában, emiatt több járatot is felfüggesztettek. Tomáš Kováč a ZSSK szóvivője lapunknak elmondta, hogy a hónap közepétől fokozatosan helyreállt a közlekedés – elsőként Pozsony és Komárom között. A Pozsony – Érsekújvár szakaszon is már csak egy járatot érint a korlátozás. A főváros és Nagyszombat között azonban továbbra is jelentős a kiesés, itt ezen a héten napi 28 járat nem indul el, Bazin. – Pozsony és Malacka között pedig két vonat nem jár. Elindult viszont a Ligetfalu – Rajka járat, ahol január közepétől pótlóbuszok szállították az utasokat. „Folyamatban van százötven jelentkező felkészítése a mozdonyvezetői feladatokra. Az év folyamán közülük százkilencen befejezik a képzést és a gyakorlat után mozdonyvezetőként vállalnak munkát. Az első „új” mozdonyvezetők már márciusban munkába állnak” – tájékoztatott Tomáš Kováč hozzátéve, hogy a sikeres jelentkezőket az elért képzési szint és az üzemeltetési igények alapján vetik majd be. Arra a kérdésre, hogy elég jelentkezőt szólítottak-e meg ahhoz, hogy a jövőben ne kelljen az elmúlt hetekhez hasonló fennakadásokkal számolni, nem kaptunk választ.
Az viszont kiderült, hogy a vasúti személyforgalomban nem jelent enyhítést a külföldi munkaerő, de egyelőre az érdeklődés is elmarad. „Fontolóra vettük a harmadik országokból érkező mozdonyvezetők megszólítását, itt viszont nyelvi akadályokba ütközünk, amely az elvárt ismertanyag szükségessége miatt szinte áthidalhatatlanok” – folytatta a szóvivő hozzátéve, hogy a külföldi sofőrök alkalmazása hosszadalmas folyamat, jelenleg nem dolgozik külföldi mozdonyvezető a vasúttársaságnál.
Néhány héten belül enyhülhetnek a létszámhiányból fakadó korlátozások a vasútnál. Márciusban munkába állhatnak a mozdonyvezetők, akik jelentkeztek a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) felhívására.