„Be van állva, mit tolt kokaint?” – kiáltotta Robert Fico Anna Zemanová képviselőnek
Balaskó Réka
2022. 04. 28., cs – 11:00
Az eljárási indítványról valószínűleg csak kedden fognak szavazni, ezzel kapcsolatban az ellenzék titkos szavazást kért.
A mai napon az ülés során a vitára harmincöt felszólaló, többségük ellenzéki, jelentkezett, köztük Fico. Az eljárási szabályzat szerint 20 percig szólalhatnak fel. A képviselők tényszerű megjegyzésekkel válaszolhatnak, amelyek közül egy legfeljebb két percig tarthat.
A vitábában Anna Zemanová (SaS) képviselő is felszólalt, aki azt mondta „A jelenlegi és a volt miniszterelnökök nem állnak a törvény felett és nem lehetnek előjogaik” – hozzátette, hogy ebben az esetben független bíróságnak kell döntenie. Fico Zemanovának ezután azt kiabálta:
Be van állva, mit tolt, kokaint?
Fico a következőket válaszolta még Zemanovának: „Az egyetlen céljuk az ellenzéki politikusok bezárása, a mandátumuk elvétele” – hozzátéve, hogy szerint ostobaságokat beszél, amikor a vitában a parlamenti képviselők mentelmi jogáról szóló kijelentésével félrevezeti Szlovákia polgárait. Megjegyezte, hogy a parlamenti képviselők már nem rendelkeznek büntetőjogi mentességgel. Szavai szerint a Smer soha nem utasította és nem is fogja visszautasítani a vizsgálatot.
A parlament mentelmi és mandátumellenőrző bizottsága tegnap már elfogadta a határozatot, mely javasolta a plenáris ülésnek, hogy hagyja jóvá az ügyészség indítványát Robert Fico őrizetbe vételéhez.
(tasr, refresher)
A parlamentben ma arról tárgyalnak, hogy kiadják-e Robert Ficót a rendőrségnek.