Kolíková szerint az Alkotmánybíróság elé kerülhet az inflációellenes csomag
Mészáros Richárd
2022. 05. 22., v – 14:38
Kolíková a törvénycsomag fő problémáját abban látja, hogy azt gyorsított eljáráson belül szeretnék megszavazni. Úgy véli, Igor Matovič (OĽaNO) csomagjának azokat is segítenie kéne, akik valóban rászorulnak, példaként említette a munkanélkülieket és a nyugdíjasokat is. Nem gondolja, hogy kizárólag a családokat célzó hatalmas törvénycsomag elfogadása a helyes út.
Pellegriniék emellett egy módosító indítványt nyújtottak be, amelyben arra kérik a képviselőket, hogy egyszeri juttatás járjon a dolgozóknak is, valamint hogy a nyugdíjasok a karácsonyi ünnepek előtt egy újabb nyugdíjtámogatást kapjanak. Mint mondták, ha ezek a feltételek nem teljesülnek, nem támogatják a törvénycsomagot.
Kolíková egyetért azzal, hogy szükség van egy szociális csomagra, az SaS ezért egy olyan csomagot dolgozott ki, amely egy lakhatásra vonatkozó támogatást is tartalmaz, valamint megemeli a létminimum összegét.
Azt, hogy Matovič Kotlebáékkal tárgyalt, Kolíková „meglehetősen undorítónak” tartja. Pellegrini szerint ez jól mutatja, hogy Matovič mi mindenre képes azért, hogy elérje a célját. Pellegrini elmondása szerint pártja, a Hlas kizárta az OĽaNO-val, valamint az ĽSNS-szel való együttműködést, nem zárkózik el azonban a Republikával való közös munkától.
Mária Kolíková (SaS) igazságügy-miniszter szerint elképzelhető, hogy a végén semmilyen szociális csomag nem lesz megszavazva, Igor Matovič (OĽaNO) törvénycsomagja pedig végül az Alkotmánybíróság elé kerül.