A községek betilthatják a hazárdjátékokat petíció nélkül is
Mészáros Richárd
2020. 09. 29., k – 13:43
Eddig a hazárdjátékok űzését tiltó, általánosan kötelező érvényű rendelet elfogadásának feltétele egy olyan petíció benyújtása volt, melyet az adott község lakosainak legalább 30 százaléka, illetve Pozsony és Kassa esetében a polgárok legalább 15 százaléka támogatott. A törvénymódosítás beterjesztői azzal érvelnek, hogy az EU-tagállamok jogrendjeiben sehol sem szerepel a petíció benyújtásának feltétele.
A módosított jogszabály értelmében az iskolák, a szociális intézetek, a nem szerfüggőségek kezelésére szolgáló intézetek és a diákszállók mellett tilos lesz játéktermet elhelyezni a felsorolt létesítményektől számított 500 méteres, vízszintesen mért távolságon belül, amennyiben erről a község külön rendelkezik. Eddig a törvény által megszabott minimális távolság 200 méter volt.
A módosítás célja továbbá erősíteni a Szerencsejáték-felügyeleti Hivatal hatáskörét és hatékonyságát. A jogszabály értelmében bezárhatják azt a kaszinót vagy játéktermet, amely esetében fennáll a gyanú, hogy törvénysértő módon üzemeltetik, illetve a játékgépeket nem lehet lefoglalni. Amennyiben szándékosan akadályozzák ezeknek a berendezéseknek az eltávolítását, a hivatal munkatársai felhatalmazást kapnak ezen akadályok elhárítására.
A jogszabály értelmében továbbá indoklás nélkül le lehet majd váltani a Szerencsejáték-felügyeleti Hivatal igazgatóját vagy bármely tanácstagot.
A törvénymódosítás november 1-jével lép hatályba.
Marek Hattas (Za ľudí) nyitrai polgármester megjegyezte, hogy az utóbbi időben nehéz volt megszerezni a polgárok több mint 30 százalékának aláírását. A törvény elfogadása után tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy a képviselőket az adott város vagy község lakosai választják meg, ezért a hazárdjátékok betiltása terén teljes körű legitimitást élveznek. Jana Žitňanská, a Za ľudí frakcióelnöke hozzátette: egyes tanulmányok szerint az állam annak az összegnek, amely a játéktermekből folyik be, a hatszorosát költi a hazárdjátékok negatív következményeinek helyrehozására.
Novembertől az egyes községek a területi hatáskörükben betilthatják a hazárdjátékok űzését anélkül is, hogy a község lakosai ezt petícióban kérnék. Ez a hazárdjátékokról szóló törvény módosításából következik, amelyet kedden fogadott el a parlament.