Elhalasztják a nagyobb rendezvényeket
Száz Ildikó
2020. 10. 02., p – 08:00
A közönségnek címzett nyílt levelében sajnálatát fejezte ki emiatt a Lég(Új)vár projekt szervezőcsapata, amely egyfajta kihívásnak is tekinti a koronavírus időszakát, és új ötletekkel, variációkkal lepné meg az érsekújváriakat. Nem szeretnék a szervezők, ha a kultúra városában élők, illetve az idelátogatók csalódnának.
Várhatóan 2021-ben valósul meg az eredetileg novemberre tervezett animációs filmfesztivál és a könyv-illusztrátorokat bemutató szemle. A rendezvények nagy részét az iskolákkal együttműködve rendezték volna a járási székhelyen, ám jelenleg még azt sem lehet tudni, milyen megszorító intézkedéseket vezetnek be egyes önkormányzati iskolákban a koronavírus-fertőzés miatt. Feltételezhető, hogy több osztály nem vehet részt közös kulturális programon. A kisebb rendezvényeket online-közvetítéssel, a nézők interneten keresztül történő bevonásával valósítanak meg. Ötven közreműködő és néző számára nem kifizetődő ezen programok megszervezése. Ha egy művészt felkérnének arra, hogy három alkalommal lépjen fel, adjon koncertet, akkor háromszoros honoráriumot kellene neki fizetni. Érsekújvárban, a kultúra városában jelenleg szabadtéri kiállításokat csodálhat meg a közönség. Október 24-ig látható az Érsekújvári Fotóalbum Polgári Társulás kiállítása a város különböző pontjain.
Korabeli történelmi felvételek őrzik a főtér, a városháza, a ferencesek temploma körülötti tér egykori arculatát. A társulás tagjai a közösségi oldalon egy évtizede jelentetnek meg különféle érsekújvári vonatkozású felvételeket, történelmi iratokat, videókat, melyek a www.nzalbum.sk honlapon is megtekinthetők. Érsekújvár történelmi helyszíneire, kávézóiba, templomaiba, kevésbé ismert utcáiba kalauzolják el az érdeklődőket. Olyan régi épületekről is őriznek felvételeket, melyeket lebombáztak, teljesen tönkretettek. Megtekinthető továbbá a csillagászati kabinet melletti parkban az érsekújvári születésű Meliš György szobrászművész három tanítványának Jozef Kliský, Rastislav Biarinec és Ľubomír Purdeš alkotásai.
A főtéri kultúrház előcsarnokában október 1-jétől 28-ig látható az ArtKorzó jubileumi kiállítása azoknak a művészeknek az ismételt bemutatásával, akik az elmúlt tíz évben felejthetetlen perceket szereztek alkotásaikkal a közönségnek.
Már nyomdában volt a második félévre tervezett programsorozat műsorfüzete és plakátja, ám a Lég(Új)vár projekt szervezői a szükségállapot kihirdetését követően úgy döntöttek, 2021-re halasztják a nagyobb kulturális rendezvényeket.