Smer: Az élelmiszer-árplafon a kormány által jóváhagyott csalás
2023. 03. 21., k – 17:08
Az élelmiszer-árplafon a kormány egyetértésével végrehajtott csalás – jelentették ki keddi sajtótájékoztatójukon az ellenzéki Smer képviselői az agrártárca és az üzletláncok pénteki bejelentésére reagálva, mely szerint egyes élelmiszerek árát három hónapra befagyasztják.
„Elfogadhatatlan, hogy az üzletláncok anélkül álljanak elő egyes élelmiszerek árplafonjának bevezetésével, hogy a gyártókkal és a beszállítókkal egyeztetnének” – jelentette ki Robert Fico, a párt elnöke. Hozzátette, a listán olyan termékek is szerepelnek, amelyek egyáltalán nem tartoznak az alapélelmiszerek közé.
A Smer parlamenti alelnöke a jövő héten találkozóra hívja a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara, a pékségek, tejüzemek, továbbá az ágazati szakszervezetek, a Szlovák Kereskedelmi Felügyelet (SOI) és a kereskedők képviselőit. „Természetesen jelen kell lenniük az üzletláncok képviselőinek is, és parlamenti képviselőket is meghívunk, hogy megvitassuk, mit tehet az állam például a magas energiaárak kompenzációja terén” – jelentette be Fico.
„Örülök, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar nem hagyta magát belerángatni a mezőgazdasági minisztérium és főleg az üzletláncok marketinghúzásába” – tette hozzá Richard Takáč, a párt alelnöke.