Search by category:
Egyéb kategória

100 éves a Jókai Egyesület Szépművészeti Osztálya

100 éves a Jókai Egyesület Szépművészeti Osztálya

Vataščin Péter

2023. 04. 30., v – 11:06

Komárom |

Az erre a címre keresztelt kiállítást a Duna Menti Múzeumban láthatják az érdeklődők. A tárlat aktualitását az adja, hogy a Jókai Egyesület Szépművészeti Osztálya (JESZO) pontosan egy évszázada kezdte meg a működését.

A kiállítás a JESZO alapítója, Harmos Károly és az osztály keretében zajló közművelődési tevékenységről nyújt áttekintést. Az 1920-as években Harmos – aki festő és rajztanár volt – tevékenységének köszönhetően vált Komárom egyfajta művészeti és szellemi gócponttá. Nem kell túlragozni, mit jelenthetett ez a korabeli Csehszlovákiában élő magyar művelődési élet számára. Ennek a JESZO volt az egyik legfőbb „motorja“, amely Komárom művészeti életét volt hivatott fellendíteni.

A Jókai Egyesület és osztályainak történetére Keszegh Margit egyesületi elnök tért ki a jubileumi tárlat megnyitóján. Emlékeztett a Zeneművészeti Osztály működésére is, hiszen 1924 februárjában az ő meghívásuknak köszönhetően adott koncertet a Kultúrpalotában Bartók Béla. A JESZO első kiállítására ezt követően, 1924 tavaszán került sor, amikor is a Kultúrpalota dísztermében 26 művésztől mintegy 250 alkotás volt látható. A kiállítások szinte sosem maradtak el kísérőrendezvények nélkül, így például koncertekkel és szakelőadásokkal is tarkították azokat.

A megnyitón Csütörtöky József múzeumigazgató, Keszegh Béla polgármester mellett, Szabó Csekei Tímea művészettörténész, a tárlat kurátora is felszólalt, aki május 2-án fog előadni bővebben a korszakról a Zichy-palota Alapy Gyula-termében „A város és környékének művészeti életét éleszteni” címmel.

Read More

Post Comment