Search by category:
Egyéb kategória

Korčok: Nagy-Britanniának kétféle listája van a kockázatos országokról
Mészáros Richárd
2020. 07. 16., cs – 14:57

2020. július 16., csütörtök – 15:12
Ivan Korčok
Friss ikon
Off

Törzs

Az egyiket a brit külügyminisztérium állította össze, amely Szlovákiát a zöld zónába, a biztonságos országok közé sorolta. A másodikat a közlekedési minisztérium hozta létre, azon a piros zónában, a kockázatos országok között szerepel Szlovákia. Ezt Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter közölte egy sajtótájékoztatón. „A koordináció hiányát látjuk a brit oldalon” – mondta a miniszter.

„Naponta tárgyalunk erről, attól a pillanattól kezdve, hogy értesültünk a britek döntéséről” – mondta Korčok, és hozzátette, csütörtökön is egyeztet az európai ügyekért felelős brit miniszterrel. A két lista összehangolását fogja kérni. Kiemelte, hogy Szlovákiában rendkívül kedvező a járványügyi helyzet, aminek elég oknak kell lennie ahhoz, hogy az Egyesült Királyság felülvizsgálja az ügyet. „Ez a dolog vita tárgyát képezi Nagy-Britanniában is” – mondta a külügyi tárca vezetője.

A Brexittel kapcsolatban Korčok azt mondta, a tárgyalások jelenleg nehéz szakaszban vannak. A miniszter úgy fogalmazott, a Nagy-Britannia és az Európai Unió (EU) közötti „házasság” úgy ér véget, hogy becsapják az ajtót, és nem lehet tudni, hogy „a válás után” hogyan folytatódik az együttműködés.

„Nagy-Britannia stratégiai partnere Szlovákiának, és az egész uniónak, nagy kár lenne, ha nem tudnánk pontosan, milyenek lesznek a kapcsolataink” – fogalmazott a miniszter, és arra szólította fel Nagy-Britanniát, használja ki az utolsó hónapokat, és konstruktívan álljon a tárgyalásokhoz.

Bevezető
Pozsony |

Az Egyesült Királyságnak kétféle listája van a koronavírus terjedése szempontjából veszélyes országokról.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment