Search by category:
Egyéb kategória

Gyimesi szerint az élet védelme érdekében nem gond megszavazni a fasiszták javaslatait
Szalay Hajnalka
2020. 07. 17., p – 19:06

2020. július 18., szombat – 08:30
Gyimesi György
Friss ikon
Off

Törzs

A héten véget ért parlamenti ülésen a képviselők azokról, az abortuszt szigorító törvénytervezetekről is szavaztak, amelyeket Marian Kotleba pártja, a szélsőséges ĽSNS terjesztett be. 

Szigorítások 

A fasiszták és a velük szavazó koalíciós képviselők a jelenleg érvényben levő 12 hét helyett 8-ra csökkentenék azt az időtartamot, amely alatt a nők kérhetik a művi terhességmegszakítást. Ezzel együtt a nem szlovák állampolgárok számára megtiltanák az abortusz elvégzését az országban.

Ugyanakkor meghatároznák, hogy a nő csak akkor vetethetné el a magzatot, ha a kihordása veszélyezteti az anya életét, vagy ha nemi erőszak során esett teherbe.

A két külön törvénytervezetbe foglalt változásokat a jelen lévő 130 képviselőből 38, illetve 36 honatya támogatta. A javaslatokat 18 kormánypárti honatya is megszavazta, legnagyobb arányban az OĽaNO frakciójának tagjai, köztük a Keresztény Unió képviselői. Az SaS és a Za ľudí szerint ezzel a lépéssel súlyosan megsértették a koalíciós szerződést. 

Anna Zemanová (SaS) közösségi oldalán azt írta, az ügyben kérni fogja a koalíciós tanács álláspontját, mivel az érintett képviselők ezzel túlmentek minden határon.

A Za ľudí alelnöke, Juraj Šeliga egyetért Zemanovával.

„Nem tudom, a miniszterelnök miért akarta, hogy mindannyian aláírjuk a koalíciós szerződést, ha képviselői megszegik”

– mondta az alelnök. A párt frakcióvezetője, Jana Žitňanská hozzátette, az érintett képviselők anélkül támogattak egy ellenzéki javaslatot, hogy erről előzetesen megegyezett volna a koalíció. Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője szerint azonban szó sincs arról, hogy képviselőik megsértették volna a koalíciós szerződést. 

A koalíciós szerződés értelmében, amelyet kizárólag Miroslav Kollár (Za ľudí) nem írt alá, a képviselők nem támogathatnak ellenzéki javaslatokat anélkül, hogy arról előtte egyeztetett volna a koalíciós tanács. De akkor is csak olyan módosításokról lehet szó, amelyek összhangban vannak a kormányprogrammal, illetve a koalíció vallotta értékrenddel, politikai nézetekkel. 

Gyimesi: Vihar a biliben

Gyimesi György, az OĽaNO képviselője, aki Kotlebáék mindkét javaslatát támogatta, lapunknak úgy nyilatkozott, szerinte nem sértette meg a koalíciós szerződést azzal, hogy megszavazta a művi terhességmegszakítás szigorítására vonatkozó javaslatokat.

„Szerintem egy emberi élet, még a meg nem született élet is, bármilyen szerződés felett áll, még a koalíciós szerződés felett is”

– mondta a képviselő. Hozzátette, nem egy hirtelen elhatározás előzte meg a szavazást, a frakcióban megegyeztek, és álláspontjukat a frakcióvezető ismertette a koalíciós partnerekkel. „Ezért nem is értem a szavazás utáni megnyilvánulásokat. Olcsó pontszerzésnek tartom. A frakcióvezetőnk elmondta Richard Sulíknak, hány képviselő fog igennel szavazni” – magyarázta Gyimesi, aki az előzetes egyeztetéseket követően tudta, hogy a javaslatok úgysem mennek át.

„Bárki terjesztette volna be a módosításokat, megszavazzuk. Nem volt mérvadó, hogy ki javasolta” – tette hozzá a képviselő, aki szerint az egész ügy csak „vihar a biliben”. „Minden más Kotleba-féle törvényt elutasítottunk” – zárta Gyimesi.

Bevezető
Pozsony |

Az abortusztörvény szigorításáról szóló javaslatok éles vitát váltottak ki a koalíción belül: a Za ľudí és az SaS szerint az OĽaNO azon képviselői, akik támogatták Marian Kotleba javaslatait, megsértették a koalíciós szerződést.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Szalay Hajnalka

Read More

Post Comment