Hírkereső

Kijött a pincérnő, és őszinte szemekkel azt kérdezte, mit ennének. Paprikás krumplit – felelte Bandika, aki éhségében teljesen elhitte, hogy a kérdés őszinte volt. Az étlapról tessék választani – mosolyodott el a pincérnő, és megígérte, hogy mindjárt jövök. Mit flörtöl már megint? Sosem szokik le róla? Most várhatunk még tíz percet – dohogott Ervin. Bandika hiába magyarázta, hogy ő csak a kérdésre válaszolt. A kérdés nem úgy volt értve, hogy maga mit enne, hanem hogy mit enne az étlapon szereplő ételek közül – folytatta a korrepetálást Ervin. Maga sosem arra gondol, amire kéne. Bandika elismerte, hogy a jelenség létező. Gyerekkorom óta így vagyok ezekkel. Ilyenkor nyáron már az őszre gondolok, milyen jó lesz majd figyelni a rozsdásodó lombokat meg a ködbe szúródó napsugarakat. Persze ősszel már inkább a télben kirándulnak a gondolataim, hogy majd a kandalló tüze, meg a havas hegyek. Persze a telet unom meg az összes közül a leghamarabb, január végétől a falat kaparom, hogy hol a tavasz, miért nem hozza ide előbb a globális felmelegedés. Tavasszal szintén hiányérzetem van, gondolván, hogy a lassan közelgő nyárnak ez csak egy silány prototípusa. Ez még mind semmi ahhoz képest, hogy az imént paprikás krumplit akartam rendelni, holott olyat vendéglátóipari egységben soha életében nem ettem – tette hozzá Ervin. Vissza kellene találnia a jelenbe, ennyi a baja magának. Már hazafelé autóztak, amikor Bandika elismerte, hogy ez így van, mármint a visszatalálással. De arról akkor sem én tehetek, hogy paprikás krumplit egyik vendéglő sem készít. Ervin közbeszólt: de maga. Pontosabban mondva, majd eldöntik. Kik döntik el? – kérdezte riadtan Bandika. Ervin azt mondta: mondok egy példát. Kiderült, hogy Lukáš Kyselica belügyi államtitkár a katonai hírszerzésnek dolgozott, méghozzá idén március 19-ig, amikor is átvette parlamenti képviselői mandátumát. Vajon ő tehet róla? Addig egy hiteles ellenzéki politikus volt, ráadásul a Gorilla-ügy nyomozócsoportját vezette korábban.
Meg persze lehet hiteles ezután is, de ki dönti el, hogy mikortól meddig, és honnan kezdődően már nem? Olyan ez kicsit, mint a másolt szakdolgozatok ügye. Egy időben még elég ok volt a lemondásra az ilyesmi, napjainkban ezen a kellemetlen akadályon már sikerült túllépni.

De maradjunk a kérdésnél, ki dönti el, hogy ez probléma-e? Vagy, hogy mi a probléma. Vagy, hogy vannak-e egyáltalán problémák?

Bandika széttárta a karját: ki, ki, hát a választó, nem? Ervin megrázta a fejét. A választónak, kedves kuzin, az ilyesmire sem ideje, sem kedve, ráadásul azt sem szereti, ha pluszfeladatokkal terhelik. Döcögtek tovább, időközben már a mezei úton. Hát, ha ez így van – szólalt meg hosszú idő után Bandika –, akkor én nem is bánom nagyon, hogy a paprikás krumpli sehol nincs az étlapokon.
Úgy is csak elrontanák, én meg háboroghatnék azon, mi mindent szolgálnak fel paprikás krumpli címén, ráadásul fizetnem is kéne a tapasztalatért. Ervin kifújta az ablakon a füstöt. Gondolja, hogy léteznek emberek, akik ezt az egyszerű ételt is képesek lennének elrontani? Bandika a tarlón csipegető varjakat nézte, majd annyit mondott: az egyszerű dolgokat a legkönnyebb.

A szerző a Vasárnap munkatársa