Search by category:
Egyéb kategória

Az idei aratás után sem lesz olcsóbb a kenyér
Molnár Iván
2020. 08. 06., cs – 16:56

2020. augusztus 7., péntek – 12:00
kenyér
Friss ikon
Off

Törzs

Ami az előzetes becslések szerint biztosnak tűnik: az idei gabonatermés nagyobb lesz, mint a tavalyi.

„A várakozásaink szerint azonban az idei szezonban az elmúlt öt év átlagát is sikerül majd túlszárnyalni, miközben a tavalyihoz képest nagyjából 15 százalékkal több gabonát takaríthatnak be Szlovákiában. Ha az elkövetkező időszakban kitartana az aratók számára kedvező időjárás, az sem elképzelhetetlen, hogy a hektárhozamok szempontjából megközelítjük a 2016-os történelmi csúcsot”

– nyilatkozta Jozef Rebro, a szlovákiai takarmánygyártókat tömörítő szakmai szövetség ellenőrző bizottságának az elnöke.

Rebro szerint a várható termés kiszámításánál a mezőgazdasági termelőktől, a terményeket raktározóktól és az ezekkel kereskedőktől származó adatokat vették alapul. Ezek szerint gabonából idén nagyjából 3 millió tonnányi teremhet, a tavalyi 2,6 millió tonnával szemben. Míg búzából tavaly 1,9 millió tonnányit takarítottak be, idén várhatóan 2,26 milliót, az árpatermés pedig a tavalyi 599 ezer tonnáról idén 678 ezer tonnára nőhet. Több terem azonban kukoricából is: a tavalyi 1,44 millió után idén 1,88 millió tonna.

Akik azonban arra számítanak, hogy a gazdagabb termésnek köszönhetően olcsóbb lesz a gabona, és közvetve a liszt és a kenyér is, azoknak nincsenek jó híreink.

„A gazdagabb termés a mi becsléseink szerint látványosabb módon nem látszik majd meg az árakon, kivéve talán a kukoricát és a malátaárpát. Az értékesítést és az árakat minden bizonnyal befolyásolja majd a koronavírus-járvány által kiváltott gazdasági válság is”

– állítja Rebro.

A szlovákiai takarmánygyártók szakmai szervezete szerint a gazdáknak gondot okoz az is, hogy az elmúlt hat évben látványos mértékben csökkent az állatállomány, miközben az elmúlt időszakban a legnagyobb visszaesést a sertések, a tojótyúkok és a fejőstehenek esetében regisztrálták. „A haszonállatok számának a csökkenésével párhuzamosan csökken a takarmánynövények iránti kereslet is, ami a takarmánytermelőknek nem kis fejfájást okoz” – mondta el Rebro.

Bevezető
Pozsony |

Ha marad a kedvező időjárás, az idei gabonatermés a hektárhozamok szempontjából megközelítheti a 2016-os történelmi csúcsot – legalábbis ezzel kecsegtetnek a szlovákiai takarmánygyártók, akik szerint azonban az árakon ez valószínűleg nem látszik meg.

Címkék

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Molnár Iván

Read More

Post Comment