Search by category:
Egyéb kategória

Németországba szállítanák Navalnijt, de egyelőre nem elég stabil az állapota
Hegedűs Norbert
2020. 08. 21., p – 09:32

2020. augusztus 21., péntek – 09:32
Alekszej Navalnij
Friss ikon
Off

Törzs

„A főorvos közölte, hogy Navalnij nem szállítható. Állapota nem stabil” – írta Jarmis, hozzátéve, hogy az orvosok számára nem elegendő indok, hogy a rokonok az elszállítás mellett döntöttek.

Alekszandr Murahovszkij, az omszki mentőkórház főorvosa közölte, hogy Navalnij állapota az éjszaka folyamán „valamelyest javult” de nem elég stabil. Moszkvai és omszki orvosok konzíliuma arra a döntésre jutott, egyelőre nem szabad elszállítani a kórházból, hogy Németországban kezeljék.  

„El kell érnünk a páciens (állapotának) teljes stabilizálását” – mondta Murahovszkij, aki szerint még legalább két napot vesznek majd igénybe azok a vizsgálatok, amelyek alapján meg lehet állapítani Navalnij diagnózisát.

Julija Navalnaja, a politikus felesége úgy nyilatkozott, hogy a szállítás elutasítását megelőzően néhány órával az omszki kórházban megkezdődött a szállításhoz szükséges iratok előkészítése. A szibériai városba érkező asszonyt csütörtökön az egészségügyi intézmény sokáig nem engedte be a férjéhez, egyebek között a házastársi viszonyt igazoló okmányt követelve tőle.

A Cinema for Peace Foundation nevű német alapítvány szervezésében Nürnbergből pénteken megérkezett Omszkba egy Bombardier Challenger 604-es orvosi repülőgép, hogy a berlini Charité kórházba szállítsa Navalnijt. 2018-ban ugyanez az alapítvány szállította a német fővárosba Pjotr Verzilovot, a Pussy Riot punk aktivista csoportot képviselőjét, miután Oroszországban megmérgezték.

A Kreml csütörtökön jelezte, hogy hozzájárulását adja a politikus külföldi kezeléséhez, ha ilyen kéréssel fordulnak hozzá. Erre az ígéretre Jarmis hangsúlyozottan emlékeztetett is pénteken a Twitteren.

Moszkvából a Pirogov orvosi és sebészeti központ, valamint a Burdenko idegsebészeti kutatóközpont szakértőit küldték Omszkba az ellenzéki politikust megvizsgálni.

Navalnij csütörtökön rosszul lett a Tomszkból Moszkvába tartó repülőgépen, amely rendkívüli leszállást hajtott végre Omszkban. Sajtótitkára, Jarmis azt állította, hogy megmérgezték, és hogy a toxint valószínűleg abba a teába csempészhették bele, amelyet a tomszki repülőtér kávézójában ivott meg.

Ivan Zsdanov, a Navalnij által alapított – és július végén súlyos bírságok terhe miatt feloszlatott – Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványának igazgatója a TASZSZ hírügynökség beszámolója szerint pénteken Omszkban újságíróknak azt állította, hogy Navalnij szervezetében olyan anyagot találtak, amely nemcsak az ő, de a környezete számára is „halálos veszélyt jelent”, ezért „mindenkinek védőruhát kell viselnie körülötte”. Zsdanov a közlekedési rendőrség egyik munkatársnőjére hivatkozva állította ezt, de az állítólagos anyagot nem nevezte meg.

A TASZSZ-nak egy névtelenül nyilatkozó rendőrségi forrás a mérgezésre vonatkozó információt valótlannak minősítette.

Sajtójelentések szerint Navalnij, Vlagyimir Putyin elnök talán legismertebb bírálója az elmúlt napokban Szibériában tartózkodott, ahol a szeptemberi választásokon indulni szándékozó ellenzéki jelöltekkel találkozott, és feltehetően a magas rangú tisztségviselők korrupcióját leleplező viedóihoz is anyagot gyűjtött. Családja ragaszkodik külföldi gyógykezeléséhez, egyebek között azért, mert sajtójelentések szerint bizalmatlan mind az orosz egészségügy egészével, mind az omszki mentőkórház főorvosával, Alekszandr Murahovszkijjal szemben, aki a kormányzó Egységes Oroszország párt tagja.

Bevezető

Egyelőre nincs szállítható állapotban a mérgezéses tünetetekkel kórházba került Alekszej Navalnij – közölte Kira Jarmis, az ellenzéki politikus sajtótitkára pénteken a Twitteren az omszki első mentőkórház főorvosára hivatkozva.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment