Search by category:
Egyéb kategória

Több kisebbségi adást szeretnének
Czímer Gábor
2020. 09. 09., sze – 18:15

2020. szeptember 9., szerda – 19:14
Balra Roman Foltin (SaS), jobbra Kristián Čekovský (OĽaNO).    A szerző felvétele
Friss ikon
Off

Törzs

Erről a médiát szabályozó törvények módosító javaslatairól tartott sajtótájékoztatóján beszélt tegnap. „A kisebbségi adások időkeretére vonatkozó törvényt már évek óta nem tartják be” – fogalmazott Čekovský. Hozzátette, a jogszabály szerint a köztelevíziónak naponta hozzávetőlegesen négy órában kellene például magyar nyelvű adást sugároznia, a valóságban ennél azonban jóval kevesebb a magyar műsorok időkerete. „Ezért arra kértem a közmédia tanácsát és vezetését, hogy tartsák be a törvényt” – nyilatkozta. 

Čekovský és koalíciós képviselőtársa, Roman Foltin (SaS) törvénymódosító javaslata szerint a televíziókat, rádiókat ellenőrző Frekvenciatanács (RVR) tagjait egy, a parlament kulturális bizottságában megvalósuló nyilvános meghallgatás után választhatná csak meg a törvényhozás. Ezzel szeretnék átláthatóbbá tenni a testület tagjainak a kiválasztását, amelyre már idén ősszel sor kerülhet. A képviselők másik javaslata lehetővé tenné a regionális és helyi rádióknak, televízióknak, hogy a megyei, illetve önkormányzati választás előtt fizetett politikai hirdetést közvetítsenek. 

Bevezető
Pozsony |

Kristián Čekovský (OĽaNO) parlamenti képviselő szerint a közmédiában meg kellene növelni a kisebbségi nyelvű televízióadások időkeretét.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Czímer Gábor

Read More

Post Comment