Search by category:
Egyéb kategória

Marek Krajčí ősztől még több tesztet ígér
Nagy Roland
2020. 09. 09., sze – 17:13

2020. szeptember 9., szerda – 18:00
tesztelés
Friss ikon
Off

Törzs

A Nyitrai Egyetemi Kórházban kedden elhunyt egy 16 éves lány, akinél nemrégiben kimutatták a koronavírus-fertőzést. A hírt Marek Krajčí (OĽANO) egészségügyi miniszter is megerősítette. A Sme napilap értésülései szerint a 16 éves beteget hétvégén szállították be a Nyitrai Egyetemi Kórházba légzési panaszok miatt. Először a gyermekgyógyászati osztályon kezelték, majd később került át az infektológiai osztályra, ahol bebizonyosodott, elkapta a vírust. Krajčí hozzátette: a beteg sajnos egyéb súlyos egészségügyi problémákkal is küzdött, ezért egyelőre nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a halálát a koronavírus okozta. Biztosat csak a boncolás után lehet megállapítani.

Szlovákiában közben továbbra is nő a fertőzöttek száma, kedden 5309 teszt elvégzése mellett 161 új beteget regisztráltak. Mivel a nyitrai kórházban elhunyt lány halálának oka egyelőre nem tisztázott, a hivatalos statisztikák szerint továbbra is 37 áldozatot követelt a vírus. 34 személy épült fel a betegségből, így jelenleg 1904 fertőzöttről tudunk. 131 embert tartanak kórházban, közülük eddig 98-nál mutatták ki a vírust. 17 beteget kezelnek intenzív osztályon, és 7-en szorulnak lélegeztetőgépre.

A főváros a gócpont

A legtöbb fertőzöttet ismét Pozsony megyében regisztrálták, itt 58 személynél mutatták ki a megbetegedést, közülük 44-en élnek a fővárosban. Az utóbbi napokban egyébként folyamatosan Pozsonyban regisztrálták a legtöbb beteget, így azt lehet mondani, hogy a főváros számít a legnagyobb gócpontnak.

Marek Krajčí ezért arra kérte az embereket, hogy ha lehet, kerüljék az éjszakai bárokat, kocsmákat, ahol nagyon sok ember érintkezik egymással.

Viszont nemcsak a fővárosban és a környékén ütötte fel a fejét a vírus, már az összes megyéből jelentenek eseteket. A második legtöbb beteget Zsolna megyében azonosították (25), ezután következik Eperjes megye (23), majd Nyitra megye (17). Trencsén megyében 12 új beteget találtak, Nagyszombat megyében 11-et, Kassa megyében pedig 10-et. A legjobban egyelőre Besztercebánya megye áll, ahol kedden mindössze 5 új fertőzöttet azonosítottak. 

Marek Krajčí
Leírás

Marek Krajčí szerint hamarosan még több tesztet végeznek majd

Több teszt lesz

A koronavírus-járvány második hullámának megérkezése óta jelentős mértékben növekedett a naponta letesztelt személyek száma. Míg hetekkel ezelőtt átlagban napi 2500–3000 tesztet végeztek, manapság ennek már majdnem a dupláját ellenőrzik. Kivételt képeznek a hétvégék, amikor a laboratóriumok kapacitása nem a maximumon működik.

Marek Krajčí ezzel kapcsolatban elmondta: az elkövetkező napokban, hetekben várhatóan még inkább növekedni fog a naponta elvégzett tesztek száma, és a hétvégén is több mintát fognak kiértékelni.

Ennek érdekében Pozsony után Besztercebányán is nyitottak egy nagy kapacitású mintavételi pontot, amelyet a helyi F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház működtet majd. A mintavételi pontot reggel 8 és délután 4 óra között lehet meglátogatni, de csakis azokat a betegeket ellenőrzik majd, akiknél egészségügyi szempontból is indokolt a tesztelés, vagyis az orvosok vagy a járványügyi szakértők ajánlása szükséges. Az egyetemi kórház dolgozói itt naponta akár 300 tesztet is képesek lesznek kiértékelni.

Kotleba
Leírás

A besztercebányai mintavételi pontot szerdán meglátogatta Marian Kotleba, az ĽSNS képviselője is, aki nemrégiben egy vörös kategóriába tartozó országból tért haza, így házi karanténba kellett mennie

Már alig tartunk össze

Krajčí szerint a koronavírus-járvány második hulláma azért is lehet súlyosabb az elsőnél, mert az emberek már nem olyan összetartóak, mint az előző hónapokban.

Az egészségügyi miniszter szavait látszik alátámasztani az Actly ügynökség felmérése is, melynek adataiból az látszik, hogy az emberek manapság jobban tartanak a járvány gazdasági következményeitől, mint magától a koronavírustól. A megkérdezettek 79 százaléka vallotta azt, hogy aggódik a gazdasági visszaesés miatt, míg a válaszadók körülbelül fele tart magától a vírustól. Az adatok szerint az emberek már hajlandóak lennének akár azt a kockázatot is vállalni, hogy több ember fertőződjön meg, csak ne kelljen visszatérni a korábbi szigorításokhoz. Ezzel összefüggő probléma, hogy a kormány megelőző intézkedéseinek támogatottsága a nyár alatt jelentősen lecsökkent. Krajčí szerint nem segít a helyzeten a koronavírusról szóló dezinformációs kampány sem, aminek egyre többen dőlnek be.

Matovič nem zárna határt

Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök eközben Bécsbe utazott, ahol Sebastian Kurz osztrák kancellárral és Andrej Babiš cseh miniszterelnökkel tárgyalt a koronavírussal kapcsolatos helyzetről. A szlovák kormányfő úgy fogalmazott, hogy az említett partnerekkel csakis a legvégső esetben zárnák le a határokat.

Kormányfők
Leírás

A kormányfői találkozó: Igor Matovič, Sebastian Kurz és Andrej Babiš

A magyar kormány ennél jóval szigorúbban járt el, hiszen szeptembertől határzárt hirdetett, kezdetben mindössze 6 átkelőt lehetett használni, azóta viszont folyamatosan bővül a lista. Csütörtöktől például a régi rajkai határátkelőt nyitják meg, de csak kétszer két órára, reggel 6-tól 8-ig, illetve délután 3-tól 5-ig.

(nar, Sme, TASR, Nový čas)

Tótgyarmat–Balassagyarmat, Sajólénártfalva–Bánréve, Párkány–Esztergom, Észak-Komárom–Dél-Komárom, Ipolyszalka– Letkés (5.00-től 20.00 óráig), Ráróspuszta–Nógrádszakál (5.00-től 20.00 óráig), Ipolysá–Parassapuszta, Dunacsún–Rajka, Újhely–Sátoraljaújhely, Újhely (kishatár)–Sátoraljaújhely (6.00-tól 18:00 óráig), Sátorosbánya–Somoskőújfalu, Gesztőd–Tornaná-daska (6:00-tól 18:00 óráig), Migléc–Tornyosnémeti, Migléc (autópálya)–Tornyosnémeti, Medve–Vámosszabadi.

(czg, police.hu)

Cím
Az átjárható határátkelők

Bevezető
Nyitra/Pozsony/Besztercebánya |

161 beteg, egy lehetséges haláleset, újabb határnyitás, több tesztelés – összeszedtük a vírussal kapcsolatos legfontosabb újdonságokat.

Település / hely
Nyitra/Pozsony/Besztercebánya

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Read More

Post Comment