Search by category:
Egyéb kategória

Kiút 
Holop Zsolt
2020. 09. 10., cs – 19:17

2020. szeptember 11., péntek – 08:30
kocner
Friss ikon
Off

Törzs

Most pedig mindannyian kiutat keresünk a szorult helyzetünkből. Kočner is, mi is.
Kočner egérútja a legegyszerűbben felvázolható: reális esélye nyílt rá, hogy szabadlábra kerüljön, még ha olyan kicsi is, mint mondjuk nekem a Tour de France-on. Jogerősen ugyanis még nem ítélték el – igaz, kapott 19 évet a Markíza-váltók ügyében, de a per a Legfelsőbb Bíróságon folytatódik. Ha fordulat következik be és megsemmisítik az ítéletet, az ügy visszakerül a Speciális Büntetőbíróságra. Ott aztán születhet olyan döntés, hogy Kočner szabadlábra kerül, és ha nem áll majd ott a börtön kapujában egy csapat markos rendőrlegény, hogy ismét őrizetbe vegye más bűncselekményért, akkor lehet, hogy Kočner másnap már Belizén szopogatja a bloody mary-t fél kókuszhéjból, miközben a naplementét bámulja. 
Emlékszünk még Karol Mellóra, ugye? Az, hogy ez ne így történjen, kizárólag akkor lehetséges, ha a hatóságok és a bíróságok maximálisan felkészülnek minden eshetőségre. Kočner ugyanis nem ártatlan, ezt még a bíróság sem mondta ki róla. És ha azt követeljük, hogy a hatóságok és az igazságszolgáltatás cselekedjen konzekvensen, felkészülten és kikezdhetetlenül, az nem a pálya széléről való beordibálás valamiféle tudatlan laikusoktól, hanem tudatos állampolgárok jogos követelése. Mert bár igaz, hogy nekünk mindannyiunknak tiszteletben kell tartanunk a bíróságok ítéletét, és hinnünk kell abban, hogy ez a jogállam egyik alappillére, azért valljuk be: a bizalmatlanságot az igazságszolgáltatásban nem a szél hordta össze ebben az országban. Ezzel párhuzamosan pedig nekünk is el kell rendeznünk magunkban egyet s mást. Arra az égető kérdésre, hogyan akarunk tisztességes Szlovákiát építeni, ha nincs hozzá türelmünk, és nem tudjuk belátni, hogy hiába ordítjuk hangosan a jogos fájdalmunkat, az önmagában nem elég. Mert ahogy a lángoló amazonasi őserdőn sem segít, ha a Facebookon nyomunk egy #imát, úgy az igazságot sem lehet habzó szájjal követelni – és nem tenni semmi mást. 
A habzó száj, a düh az eszköztelenek fegyvere: túl korai ítélkezéshez vezet, és minél hangosabb, annál jobban elmélyíti az emberben a tudatot, hogy nála az igazság. Pedig ez a hamis hit olyasmi, mintha fakardot ráznánk egy atomtámadásban, és azt hinnénk, hogy nyertünk. Ebbe a hibába sokan beleestek, mert a meggyőződés nagy úr, és néha elhomályosítja a látásunkat. Hibázott nagyon sok állampolgár, nagyon sok politikus, és sajnos nagyon sok újságíró is – mert annyira vágytak arra, hogy a világ végre fekete-fehér legyen szürke helyett, és lássuk végre a kontrasztokat. Ezzel azonban a probléma részeivé váltunk, nem a megoldásává. Jó lecke volt, de ideje megrázni magunkat, és továbbmenni, megtalálni a kiutat ebből – mert a másik út sajnos lámpavasakhoz vezet, nem a tisztességes Szlovákiához. És ha mást nem, ez az ítélet óta eltelt egy hét legalább ezt tudatosította sok emberben.

Bevezető

Egy hét telt el azóta, hogy megismertük a Kuciak-gyilkosság tárgyalásán kiszabott ítéletet, egy hete mentette fel a bíróság Marián Kočnert és Alena Zsuzsovát a gyilkosság megrendelésének vádja alól. Ez a hét nap nem volt elég ahhoz, hogy bárki ki tudja köpni vagy le tudja nyelni az ítéletet.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Finta Márk

Read More

Post Comment