Search by category:
Egyéb kategória

Hangsúlyos nem a logisztikai parkra
Kiss Bartalos Éva
2020. 09. 11., p – 21:08

2020. szeptember 12., szombat – 12:04
park
Friss ikon
Off

Törzs

A tervek szerint az ország egyik legnagyobb logisztikai központját építené meg egy amerikai befektető a Dunaszerdahely melletti község ipari zónájában, a lakóházakhoz közel. Nagy tiltakozóhullámot váltott ki a befektetés, aláírásgyűjtések is indultak.

Ipari zóna és lakott terület

Hegyéte területrendezési tervében ipari zónaként határozták meg a község határában lévő parcellákat. Az amerikai Pannattoni vállalat nyáron jelentkezett be a tervével, amelyben egy nagyszabású beruházást vázoltak fel logisztikai központtal, gyártócsarnokokkal.

park

A dunaszerdahelyi lakóházaktól alig 30, a balázsfai lakópartól 110 méterre épülne fel a központ, az út másik felén pedig Nagyudvarnok lakótelepe húzódik. A 20 millió euró értékű befektetés 30 hektáros területet foglalna el.

A szomszédok hatástanulmányt kérnek

Dunaszerdahely és Nagyudvarnok is bekapcsolódott a véleményezési folyamatba. Hájos Zoltán Dunaszerdahely polgármestere azt mondta, hogy a város önkormányzata kérvényezte a magasabb szintű környezetvédelmi hatástanulmány kidolgozását, véleményüket továbbították a járási hivatal környezetvédelmi osztályának.

„Ez a fejlesztés nem kizárólag Hegyétét és Balázsfát érinti, hanem Nagyudvarnokot és Dunaszerdahelyt is. A terv nagymértékben befolyásolja a közlekedési helyzetet, a környezeti hatástanulmány kidolgozásán kívül közlekedési hatástanulmányt is kérünk, amelyből kiderül, hogy merre, és hogyan járnának a kamionok, illetve mekkora lehet az egyes dunaszerdahelyi útszakaszok és kereszteződések terheltsége.

Résztvevőként reméljük, mi is hozzájárulunk ahhoz, hogy kiderüljön, alkalmas-e a beruházás ezen a területen” – közölte Hájos Zoltán.

„Mi is kifogásoltuk a tervet, a lakosság érdekeit kell képviselnünk, az ő panaszaikat figyelembe kell vennünk. Szomszéd községként érintettek vagyunk az eljárásban” – nyilatkozta Ürögi János Nagyudvarnok polgármestere.

A lakosok döntsenek

Két aláírásgyűjtés is indult a beruházás ellen, az egyiket csak hegyétei lakosok írták alá. Bokros Ferenc polgármester korábban azt mondta, hogy a helyiek ismerik a tervet, ezért nem is támadják. Bindics Zsolt az aláírásgyűjtés egyik kezdeményezője máshogy látja. „Az egyik petícióhoz az interneten közel háromezer aláírás gyűlt össze, az íveken pedig további legalább ezer. A helyiek által indított gyűjtés arra szolgál, hogy az önkormányzatnak és a polgármesternek képed adjon arról, mit gondolnak a lakosok a tervről. Több száz ember véleménye ellentmond a polgármester szavainak. Ha az önkormányzati képviselők és a polgármester azt teljesíti, amire felesküdött, tehát a helyi polgárok érdekeinek védelmét helyezi előtérbe, akkor megváltoztatják a döntésüket” – mondta Bindics Zsolt. A petíciós bizottság azt tervezi, hogy szerdán leadják az íveket a községi hivatalban. Hegyétén csütörtökön ülésezik a képviselő-testület, Bindics azzal magyarázta az időpontválasztást, hogy ahhoz, hogy az önkormányzat csütörtökön foglalkozhasson a panasszal, azt egy nappal korábban be kell nyújtani. „Az ülésnek van egy pontja, amelyben a javaslatokat és panaszokat tárgyalják. Ha az aláírók száma eléri a választásra jogosultak 30 százalékát, akkor referendumot kell kiírni az önkormányzati törvény alapján. 

Abban az esetben, ha az önkormányzat annak ellenére, hogy a lakosok kinyilvánítják akaratukat, nem fogadja el a véleményüket, akkor csak arra gondolhatunk, hogy a közérdek helyett az önérdek jelenik meg a döntésben, ebben az esetben referendumon keresztül szerezhetnek érvényt az akaratuknak” – folytatta Bindics Zsolt.

A beruházás ellenzői a közlekedési helyzetre is felhívták a figyelmet, a tervek szerint az összekötőúton közlekedne több száz kamion, Hegyétére pedig a polgármester szerint nem lehet bejutni a kijelölt útvonalon. „A közutakról szóló törvény is kimondja, hogy az összekötőutakon csak 12 tonnás járművek járhatnak, csak célforgalom használhatja. Ha megépül Európa egyik legnagyobb logisztikai parkja, a kamionforgalom miatt teljesen tönkremegy az összekötőút, ahol nem férnek el a teherautók. A hegyétei polgármester azt mondta, nem engedi be a forgalmat Balázsfára, de a többi önkormányzat sem tétlen, így felmerül a kérdés, hogy van-e jogosultsága egy logisztikai parknak, ami elsősorban a teherforgalomra épül, egy olyan helyen, ahol nem csak lakóházak vannak, és egy arra nem alkalmas közút, hanem még a települések sem engedik be a kamionokat” – tette fel a kérdést Bindics. Az aláírók a környezetvédelmi minisztériumot is megszólították, Bindics Zsolt szerint erre azért volt szükség, hogy ha a járási hivatal szakosztálya úgy dönt, nem kell kivizsgálni a tervet, akkor a minisztérium kérje erre a helyi szervet. „Ha olyan döntés születik, ami ellentétes a lakosok érdekeivel, fellebbezni fogunk” – beszélt a további lépésekről Bindics Zsolt, aki arra is emlékeztettet, hogy a csallóközi vízvédelmi területen valósulna meg a beruházás.

30 nap van a döntésre

Michal Deraj a Dunaszerdahelyi járási hivatal vezetője elmondta, a környezetvédelmi osztály értékeli a projekthez beérkezett hozzászólásokat. „Az osztály dönt arról, hogy  elegendő-e a vizsgálati eljárás, vagy követeli a környezetvédelmi hatástanulmány kidolgozását erre a projektre” – mondta a hivatalvezető, hozzátéve, hogy a környezetvédelmi hatástanulmány kidolgozása másfél évig is eltarthat, az alacsonyabb szintű eljárásban a hivatal az illetékes.

„Ha az osztály szerint elegendő az alacsonyabb szintű eljárás, akkor az eljárás résztvevői fellebbezhetnek, de ez rövidebb ideig tart, mintegy két hónapig” – folytatta Michal Deraj.

A környezetvédelmi osztálynak 30 napja van arra, hogy értékelje a hozzászólásokat, és döntsön a következő lépésről. A hivatalvezetőtől megtudtuk, hogy egy másik eljárás is folyamatban van. „A befektető benyújtotta a projektdokumentációt az elvi építési engedély kiadásához. Ezzel a járási hivatal illetékes osztályai foglalkoznak, véleményezik a projektdokumentációt, megvizsgálják, milyenek a megvalósítás feltételei az elvi építési engedély kiadásához. Ezt a Dunaszerdahelyi Közös Építészeti hivatal dolgozza ki, a község pedig aláírja” – részletezte az eljárást Michal Deraj.

Bevezető
Hegyéte/ Dunaszerdahely/ Nagyudvarnok |

Csütörtökön lezárult a Hegyétére tervezett logisztikai központ projektjének véleményezési eljárása. A Dunaszerdahelyi Járási Hivatal környezetvédelmi osztályának 30 napja van arra, hogy értékelje a hozzászólásokat.

Település / hely
Hegyéte/ Dunaszerdahely/ Nagyudvarnok

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Kiss Bartalos Éva

Read More

Post Comment