Search by category:
Egyéb kategória

Mentőcsónakok
Holop Zsolt
2020. 09. 11., p – 15:55

2020. szeptember 12., szombat – 12:30
Titanic
Friss ikon
Off

Törzs

Például az ikonikus New York-i áruház, a Macy´s tulajdonosa, látván, hogy kevés a csónak, és mennyi nőnek és gyermeknek nem jut bennük hely, nem volt hajlandó beszállni, mire a felesége sem. Annyi évet töltöttünk együtt, ahova te mész, oda megyek én is, mondta. Egy igazi Rómeó és Júlia.
Tény, hogy a hajótársaság kispórolta a mentőcsónakokat, ezért elsősorban a nőket és a gyermekeket próbálták rajtuk kimenekíteni. A korabeli amerikai hírlapok szerint állítólag a nők jogaiért tüntető szüfrazsettek később tiltakoztak emiatt, mert szerintük ez megint csak azt volt hivatott bizonyítani, hogy a nők gyengék és a férfiak védelmére szorulnak. Vagyis ha jól értem, azt nehezményezték, hogy nem volt mindenkinek egyenlő joga (?), esélye (?) az óceánba fulladni. Persze lehet, hogy ez nem igaz, mármint, hogy ezért tiltakoztak, ugyanis több kutató szerint épp az egymással konkuráló újságok adták meg a Titanic-téma korabeli közbeszédének alaphangját azáltal, hogy szenzációhajhász tudósításokat és történeteket közöltek, amelyek gyakran elferdítették a valóságot. Például egyes túlélőket megvádoltak, hogy mások kárára sikerült megmenekülniük, mert nem engedtek be több embert a csónakba, vagy nem mentek vissza a fuldoklókért. Így még a mai tudósoknak is van mit tenniük, hogy lehámozzák a valóságról a legendát. Nagy kincsesbánya a múlt.
Ezt magam is tapasztalom, mert mostani kutatásom kapcsán az utóbbi fél évben naponta harminc évet megyek vissza a múltba, ami csodálatos dolog, főleg ha elém rakják, mint a Bibliotheca Hungarica kutatókönyvtárban, vagy amikor az adatbank.sk portálon otthon, teát szürcsölgetve böngészhetem a digitalizált dokumentumokat. A mi szlovákiai magyar eseménytárunkban is bőven vannak kincsek. Üzenetek. Mint az alábbi.
„A hazai magyarság helyzetében természetes jelenség az eltérő vélemények kialakulása. Ugyanakkor a polarizálódás csak az egyik erő. A másik a szövetkezés, azaz az erők egyesítésének gondolata. Szerintem mindkét jelenség szükséges, csupán ez utóbbi még nem kapott kellő hangsúlyt. A külön utak csábítása, a másság hevülete erősebb, mint az erők egyesítésének gondolata.” A nyilatkozó arra a kérdésre, hogy valakik szerint az egység egyenlő az elszigetelődéssel, sőt néha egyenesen a nacionalizmussal, a következőket válaszolta: „Ha a hatalom már nem tud nekünk mást mondani, akkor kijelentik, hogy nacionalisták vagyunk. Huhogás helyett – a pozitív építkezést sugalló hagyományokra alapozva – a gerincet kell erősíteni. A hazai magyarság jövendő egysége, szerintem, a polarizált gondolkodáson és az érdekegyeztetésen alapszik.”
Aki harminc éve nyilatkozott, Dobos László. Idén lenne 90 éves.

Bevezető

Kezembe került egy könyv a Titanicról. Újabb dolgokat tudtam meg erről a szomorú sorsú hajóról. Mind a mentőcsónakokhoz kötődnek.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Lampl Zsuzsanna

Read More

Post Comment