Search by category:
Egyéb kategória

Bugár: Ifj. D. Ferenc is részt vett Madarász Krisztián meggyilkolásában
Hegedűs Norbert
2020. 09. 14., h – 14:41

2020. szeptember 14., hétfő – 14:41
ifjabb D. Ferenc
Friss ikon
Off

Törzs

Bugár alias Bugi azt mondta,ő csak segédkezett Madarász meggyilkolásában. „Nem akartam belemenni, de mivel ifj. D. Ferenc kis híján elsírta magát, hogy különben börtönbe kerül, megállapodtunk” – mondta. A tanú elmondása szerint az áldozatot valószínűleg azért kellett eltenni láb alól, mert ifj. D. Ferenc „céget jegyeztetett be a nevére, amely után felvette az áfát (DPH)”.
 

Bugár 22 órakor találkozott A. Lászlóval Alsóhatáron (Dolný Chotár).

„Egyszer csak lövést hallottam, majd megláttam egy Mercedest, az autóban ifjabb D. Ferenc ült” – mondta.

Azt, hogy D. Ferenc miért vett részt a gyilkosság végrehajtásában, a tanú nem tudta megmagyarázni. Azt mondta, valószínűleg biztos akart lenni abban, hogy a dolog el van intézve.
 

Bugár azt mondta, a holttestet fóliába csavarták és pótkocsira tették. A pótkocsit A. László rögzítette az autóhoz és a holttestet a Sátorék tulajdonában lévő telekre szállították. Miután megérkeztek, A. László és Bugár gödröt ásott az istálló mögötti kerítésnél.

„A. László hőszigetelő papírt hozott, és azzal terítette le az elföldelt tetemet. A gödröt betemettük és elmentünk” – mondta a tanú, és hozzátette, A. László visszament oda, ahol az áldozatot lelőtték, hogy lemosta a kannákat, amelyek véresek lettek.
 

A gyilkosságokat a vád szerint idősebb D. Ferenc rendelte meg, hogy elhallgattassa a strómanokat. A bűncselekmények egy részét úgy hajtották végre, hogy rendőregyenruhába öltözve, ellenőrzés ürügyén megállították az áldozatokat. Egy egykori csárda épületébe szállították őket, az épület a bűnbanda egyik tagjának tulajdonában volt. Az áldozatot ezután megbilincselték, órákon át fogva tartották, majd egy kiásott sírhoz vittét és megfojtották. A végrehajtók összesen hárommillió koronát kaptak a gyilkosságokért, az egyik gyilkosságot 2003 és 2004 között követtek el.

A bűnbanda több mint 80 ember haláláért felelős.

Bevezető

Bugár György, a Sátor-banda korábban szabadságvesztésre ítélt tagja hétfőn vallomást tett a Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) szenátusa előtt Madarász Krisztián stróman meggyilkolásának ügyében. A tanú azt mondta, A. László ölte meg 2012-ben vagy 2013-ban.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment