Search by category:
Egyéb kategória

Színészek tüntettek a miniszter ablaka alatt

Színészek tüntettek a miniszter ablaka alatt
Juhász Katalin
2020. 10. 19., h – 16:07

2020. október 19., hétfő – 17:06
dr
Friss ikon
Off

Törzs

A névsor rendkívül illusztris: Bánsági Ildikó, Nagy-Kálózy Eszter, Hernádi Judit, Szirtes Ági, Pintér Béla, Básti Juli, Halász Judit, Szabó Győző, Kováts Adél, Alföldi Róbert, Lázár Kati, Jordán Adél, Csákányi Eszter, Ónodi Eszter, Thúróczy Szabolcs, Mácsai Pál és Mucsi Zoltán is a felolvasók között volt. A támogató levelek belföldi és külföldi intézményektől, szervezetektől érkeztek. 

A tüntetést az egyetem kórusa nyitotta, majd egy hallgató mondott rövid beszédet. „Magyarországon még pislákol a szolidaritás fénye, bebizonyítottuk, hogy van értelme kiállni a jogainkért” – állította, megköszönve a sok segítséget és támogatást, amely nélkül nem sikerült volna eddig fenntartani az ellenállást. Végül felszólította a megjelenteket, hogy tartsanak a hallgatókkal október 23-án is, amikor 16 órától tartanak tüntetést.

Azért az ITM előtt zajlott a megmozdulás, mert szerintük a kormánynak kellene feloldania az új kuratóriummal kialakult patthelyzetet. „A minisztériummal kellene leülni, és velük kellene újrakezdeni az egészet. Vissza kellene menni a nullára, és elkezdeni beszélgetni. A kuratóriummal sincs tárgyalnivaló” – mondta a 444-nek Németh Gábor, az SZFE oktatója.

Amióta a Vidnyánszky Attila vezette új kuratórium Szarka Gábort nevezte ki a Színház- és Film-művészeti Egyetem kancellárjának, az egykori katonatiszt többnyire adminisztratív eszközökkel igyekszik ellehetetleníteni a sztrájkot és az egyetemfoglalást. A minisztérium viszont másfél hónapja nem válaszol a hallgatók és oktatók követeléseire. 

A tegnapi tüntetés utolsó felszólalója Mácsai Pál színész, az Örkény Színház igazgatója volt, aki Schein Gábor versét olvasta föl, melyet a költő a tiltakozó diákoknak és tanáraiknak írt. Ebből idézünk egy részletet:

Itt állnak és védik a reményt, az időt,

mindent, ami gyönge, mint egy virágszirom,

mint egy találkozás szakadt nyári felhők alatt,

mint egy csók a beteg szemére.

És jön már, aki nem tűri ezt az anarchiát.

Jön már, aki rendet akar,

és pénzt hoz, ígéretet, fegyvert.

Jön már és megsértődik. 

Bevezető
Budapest |

Ma reggel az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) előtt tüntettek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az intézmény autonómiájának visszaállításáért. Csatlakoztak hozzájuk az ország vezető színészei, akik az eddig érkezett támogató leveleket olvasták fel.

Település / hely
Budapest

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Juhász Katalin

Read More

Post Comment