Search by category:
Egyéb kategória

Sikerült azonosítani a szombati tüntetésen részt vevő gyerekeket

Sikerült azonosítani a szombati tüntetésen részt vevő gyerekeket
Mészáros Richárd
2020. 10. 19., h – 16:08

2020. október 19., hétfő – 16:14
tüntetés
Friss ikon
Off

Törzs

A rendőrség egy, a tüntetésen készült videofelvételen látható két, megafonos férfi és három gyerek – egy fiú és két lány – azonosításához kérte a lakosság segítségét. „A további lépésekről tájékoztatni fogunk, amint a helyzet ezt lehetővé teszi” – áll a közleményben.

Szombaton ultrák tüntettek a kormányhivatal épülete előtt, Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő lemondását követelve. Tiltakoztak a járványellenes óvintézkedések ellen is. A tüntetők ellen felléptek a rendőrök, könnygázt és vízágyúkat is bevetettek. Néhány embert őrizetbe vettek, többen megsebesültek.

Bevezető
Pozsony |

Egy a közösségi hálón közzétett felhívásnak köszönhetően sikerült azonosítani két felnőttet és három gyereket, akik részt vettek a szombati, pozsonyi tüntetésen. A felnőtteket fiatalkorúak erkölcsi nevelésének veszélyeztetésével gyanúsítják – tájékoztatott a rendőrség a közösségi hálón hétfőn. 

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment