Search by category:
Egyéb kategória

Krajčí: talán sikerült letérni a „cseh útról”

Krajčí: talán sikerült letérni a „cseh útról”
Macsicza Mark
2020. 10. 30., p – 16:01

2020. október 30., péntek – 16:20
Krajčí
Friss ikon
Off

Törzs

Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter szerint a nemrégiben bevezetett járványügyi intézkedések lassacskán meghozzák a várt eredményt, hiszen a reprodukciós szám az utóbbi napokban változatlan maradt. Ennek köszönhetően talán sikerül elkerülni, hogy a járványhelyzet odáig fajuljon, mint Csehországban. Az egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján elmondta: a koronavírus-járvány második hulláma az utóbbi hetekben szinte az összes európai országban felerősödött.

Legrosszabbul jelenleg Csehország áll. Szlovákiával kapcsolatban sokszor elhangzott, hogy ha nem sikerül visszaszorítani a járvány terjedését, akkor könnyedén a „cseh útra” léphet, ami olyan megterhelést jelentene az egészségügy számára, amelyet talán már nem lenne képes kezelni.

Krajčí azonban jó hírekkel szolgált: a szigorításoknak köszönhetően úgy tűnik, hogy ezt sikerült elkerülni, hiszen a reprodukciós szám az előző héthez képest szinte semmit sem változott, jelenleg is 1,25 és 1,55 között van. Az egészségügyi miniszter szerint ha ezt a számot sikerülne 1 alá szorítani, akkor a járványügyi szakértők ismét az irányításuk alatt tartanák a helyzetet. Az átmeneti javulás azonban nem azt jelenti, hogy az óvintézkedéseket nem kell komolyan venni, sőt, Ján Mikas országos tiszti főorvos szerint most még inkább oda kell figyelni.

Bevezető
Pozsony |

Az egészségügyi miniszter szerint a bevezetett járványügyi intézkedések meghozzák a várt eredményt.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Nagy Roland

Read More

Post Comment