Search by category:
Egyéb kategória

Bevált a sorfigyelő applikáció Dunaszerdahelyen

Bevált a sorfigyelő applikáció Dunaszerdahelyen
Mészáros Richárd
2020. 11. 02., h – 13:33

2020. november 2., hétfő – 13:45
országos tesztelés
Friss ikon
Off

Törzs

Teljesítette a küldetését a sorfigyelő alkalmazás a hétvégi tesztelésen Dunaszerdahelyen. A fejlesztők a következő hétvégére kijavítják az applikáció hibáit.

A hétvégén az önkormányzat hírportáljának tudósításában, valamint a covds.sk honlapon is nyomon lehetett követni, hogy melyik tesztelőpont előtt hányan sorakoznak éppen. Míg szombaton a legtöbb állomásnál a nagyon hosszú volt a várakozási idő, sőt, volt, ahol a megtelt táblát is kitették a kifejezetten erre a célra fejlesztett alkalmazás szerint. Vasárnap már kevesebb ember mellett sokkal gyorsabban zajlott a mintavétel. Putz Erik az alkalmazást kifejlesztő kollektíva tagja lapunknak elmondta, hogy a hétvégén 14 ezer ember összesen 69 ezerszer nyitotta meg az oldalt és 205 ezerszer frissítették az ott található információkat.

„Nem számítottunk arra, hogy ennyire sikeres lesz az oldal. 849 bejelentés érkezett a várakozóktól. Olyan helyzet is előállt, hogy valaki megpróbált rossz adatokat megadni, így napközben módosítanunk kellett a frissítés ütemét”

– nyilatkozta Erik, aki azt is elmondta, hogy továbbfejlesztik az alkalmazást. Kevesen számítottak ekkora rohamra a tesztelőpontoknál, így az oldalon feltüntetett sorakozási időt is módosítják, illetve egy helyi vállalkozó is segítséget ígért abban, hogy ne a várakozóknak kelljen megsaccolni a sor hosszát, hanem táblával jelöljék ki a mértékegységeket.

„A hírek figyelése mellett napközben többször ellenőriztük, hogy éppen mekkora a sor a hozzánk legközelebb lévő állomáson. Végül este arra a tesztelőpontra mentünk levetetni a mintát, ahol éppen a legkevesebben voltak az alkalmazás szerint”

– mondta egy dunaszerdahelyi nő.

A nyílt forráskódú alkalmazást más is használhatja, így ha lesz következő fordulója a tesztelésnek, akkor más önkormányzatok is tájékoztathatják így a lakosokat. Putz Eriktől megtudtuk, hogy eddig még nem keresték meg őket, de ha valaki jelentkezik, akkor szívesen segítenek előkészíteni az alkalmazást. A covds.sk előnye, hogy az alkalmazás más információk megosztására is használható, a másik előnye pedig az, hogy meglévő weboldalon is futhat – így például az önkormányzatok saját honlapján is használhatják a sorfigyelő alkalmazást.

Bevezető
Dunaszerdahely |

A hétvégén összesen 14 ezer ember tájékozódott az applikáció segítségével arról, hogy hol és mekkora a sor.

Település / hely
Dunaszerdahely

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Kiss Bartalos Éva

Read More

Post Comment