Search by category:
Egyéb kategória

Egyetlen hiteles hang

Egyetlen hiteles hang
Holop Zsolt
2020. 11. 02., h – 12:53

2020. november 2., hétfő – 19:00
caputova
Friss ikon
Off

Törzs

Egyáltalán nem túloznak azok az egészségügyi és más szakértők, akik szerint zaklatott közállapotok jellemzik országunkat. Abban sem tévednek, hogy ennek nemcsak az elburjánzó járvány az oka, hanem az is, ahogy a kormányfő kezeli a kétségtelenül súlyos helyzetet. Erőfeszítései, elképesztő munkabírása kétségtelenül elismerést érdemel, ugyanakkor nem sikerült tompítania hírhedt egóját, amellyel szinte minden ellenvéleményt, még a jóindulatú figyelmeztetéseket is lesöpri az asztalról. Szabotőröknek, hazaárulóknak nevezte azokat, akik hangot adtak az országos teszteteléssel kapcsolatos aggályaiknak. Alig burkoltan közéjük sorolta Zuzana Čaputovát, holott ő nem a készülő országos akciót akarta megfúrni. A szlovák hadsereg főparancsnokaként a katonaság két magas rangú tisztjét kérette magához, és ők alig néhány órával a mintavételek kezdete előtt elmondták: sok a bizonytalanság, ezért szombaton reggel aligha nyílik meg minden kijelölt tesztelőhely. E tájékoztatás alapján az államfő azzal fordult a miniszterelnökhöz, hogy ne büntessék azokat, akiknek a lakóhelyén elmarad a tesztelés. Az elnök asszony péntek este indokoltnak tűnő kérését a kormányfő – már a szombati magas részvétel ismeretében – szinte kéjesen utasította el. Úgy érezhette, valamit törleszt azokért a jogos bírálatokért, amelyeket az államfőtől kapott hebehurgya viselkedéséért, kabinetje ellentmondásos, olykor átgondolatlan kommunikációjáért. Beleértve a jogállamiság határait olykor súroló, néha túllépő döntéseit és zsarolását. Čaputová szavainak pedig kellő súlya van, hiszen a három fő közjogi méltóság közül felmérések szerint messze ő a legelismertebb. A hiteles hang.

Minden jogos aggály és zavaró körülmény ellenére az országos tesztelés eredményesnek mondható – köszönhetően a katonaság és a rendőrség megsüvegelést érdemlő munkájának, s még inkább az egészségügyisek szinte emberfeletti teljesítményének. Az önkormányzatok is mindent megtettek, dacára az eleinte kevés, majd ellentmondásos információknak. Elismerést érdemel az 50 fős osztrák katonai orvos és a csaknem kétszáz magyarországi orvos és medikus – a kormányfő köszönetet is mondott budapesti és bécsi kollégájának. Nem úgy a smeres Ľuboš Blaha, aki egy beteges agymenésben az önzetlen és gyors magyarországi támogatást a szlovák területek megszállásának nevezte.

Matovič már szombaton este fellélegezhetett, mert az országos tesztelés nem fulladt káoszba, de azért mégse hasonlítsuk ezt az 1944-es normandiai partraszálláshoz, ahogy az ő száján kibuggyant. Milan Krajniak miniszter se akart lemaradni, hirtelen felbuzdulásában azt kürtölte világgá, ez olyan, mint a második szlovák nemzeti felkelés. Netán a fránya járvány, vagy a kormánykoalíció ellen?

Több mint hárommilliónyian főleg saját és mások egészségének érdekében vettek részt a tesztelésen. Jót tenne mindannyiunknak, ha a kormányfő e részsikere után nem lenne még önteltebb, visszafogná közismert diktatórikus hajlamait, és megfogadná a szakemberek tanácsait. Mert az alattomos vírus továbbra is itt van közöttünk, és egyelőre még csatát sem nyertünk ellene, nemhogy háborút.

Bevezető

Jót tenne mindannyiunknak, ha a kormányfő a tesztelés után nem lenne még önteltebb.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Szilvássy József

Read More

Post Comment