Search by category:
Egyéb kategória

Sunderlandben még a koporsó is piros-fehér

Sunderlandben még a koporsó is piros-fehér
Lencsés Zoltán
2020. 11. 02., h – 17:54

2020. november 3., kedd – 11:30
sunderland
Friss ikon
Off

Törzs

Északkelet-Angliában szigetországi viszonylatban is kiemelt szerepe van a labdarúgásnak. Sunderland és Newcastle egyaránt igazi iparvárosok – a munkásosztály városai.

Túlzás nélkül állítható, hogy Sunderlandben a lakosság nagyobbik része együtt él, együtt lélegzik a helyi klubbal. A 174 ezres lélekszámú városban gyakran még a szentmiséken is a csapat jobb szerepléséért imádkoznak, rengeteg szurkoló varratja magára a komplett klubtörténetet, és a temetkezési vállalkozók beszámolói szerint sok halottat piros-fehér mezben és piros-fehér koporsóban temetnek el. A szurkolók mosolyogva nyilatkozzák a kameráknak, hogy őket bizony nem érdekli az egyre nagyobb munkanélküliség, sem a város gazdasági hanyatlása – az azonban már sokkal inkább, hogy imádott csapatuk két év alatt kétszer esett ki, és most már harmadik éve az angol  harmadosztályban tengődik.

Élet a PL után

A „Fekete Macskákˮ a 2016/17-es idényt utolsóként zárták a Premier League-ben és kiestek a másodosztályba. David Moyes irányítása alatt a kapuban ekkor az azóta Evertonba igazolt és angol válogatottá vált Jordan Pickford állt, a mezőnyjátékosok között pedig olyan neveket találtunk, mint O´Shea, Lescott, McNair, Oviedo, Cattermole, Pienaar, Januzaj, Defoe, Borini vagy Anichebe. Csupa jól csengő név, és bár kétségkívül egy részük ekkor már túl volt a zeniten, ennek ellenére a kiesés nehezen volt magyarázható – pláne úgy, hogy tetemes 16 pont hiányzott nekik a bennmaradáshoz.

Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy a sokkoló kiesésnek voltak különböző előjelei. A kiesést megelőző évek pocsék gazdálkodása Ellis Short klubtulajdonos irányítása alatt valamelyest már megalapozta a hanyatlást. A koncepció nélküli átigazolási politika, a középszerű játékosokért kifizetett hatalmas összegek és az  eltúlzott fizetések mind-mind szerepet játszottak abban, hogy a hatszoros angol bajnok klub elinduljon a lejtőn.

A PL-ből való sokkoló kiesés után Ellis Short csalódottságában elzárta a pénzcsapokat, így 2017 nyarán már borítékolható volt, hogy a másodosztályban való szereplés sem lesz sétagalopp, és hogy a csapat komoly erősítésre szorul, ha vissza akar jutni a Premier League-be. Pénz nélkül azonban nem jöttek számottevő erősítések, és új menedzsert is csak nagyon nehezen talált a klub. Egyedül a komoly Championship-tapasztalattal rendelkező Simon Grayson vállalta a feladatot, de valószínűleg neki sem ez volt élete döntése…

A klub életét bemutató Netflix-dokumentumsorozat elkészítésébe Ellis Short, a Sunderland korábbi klubtulajdonosa egyezett bele még 2017-ben, abban bízva, hogy a nagyobb nyilvánosság majd befektetőket vonz a klubhoz.

Eddig két évad készült el a sorozatból. Az első nyolc részből áll, és a másodosztályban töltött 2017/18-as szezont mutatja be, a második, hatrészes szezon pedig a 2018/19-es harmadosztálybeli küzdelmekről szól. Az epizódok átlagos hossza 40 perc. A produkciós cég megerősítette, hogy sem a tavalyi, sem a jelenleg zajló szezonról nem készül új évad, ugyanakkor nem zárta ki a későbbi folytatás lehetőségét. A sorozat eredeti nyelven, magyar felirattal elérhető.

Cím
Sunderland, amíg csak élek

Sokk a másodosztályban

A 2017/18-as bajnoki szezont előtti főpróbán jött az első igazán nagy pofon, amikor a Celtic 5:0-ra agyonverte a Sunderlandet. Ez alaposan hazavágta a Fekete Macskák önbizalmát, és bár ezután nem kezdték rosszul a bajnokságot (az első három fordulóban 5 pontot gyűjtöttek), utána katasztrofális széria kezdődött. A Sunderland a 19. fordulóig nem tudott újra győzni, így berendezkedtek a másodosztály kiesőzónájában. Greysonnak a 15. forduló után köszönték meg a munkáját, de a szurkolók között nem volt egyetértés abban, hogy az angol vezetőedző okolható a borzalmas szereplésért, vagy sem. Helyére egy meglepően nagy presztízsű menedzsert sikerült szerezni – a szurkolótábor őszinte ámulatára az a Chris Coleman érkezett a csapat megmentésére, aki a 2016-os Európa-bajnokságon az elődöntőbe vezényelte a walesi válogatottat. Coleman irányítása alatt az első hat mérkőzésen kétszer győzött és kétszer döntetlenezett a csapat, így elmozdult az utolsó helyről, és az egész városon eluralkodott az optimizmus. Sunderland azonban gyorsan visszazuhant a valóságba – a téli átigazolási időszakban távozott a házi gólkirály, Lewis Grabban, pénz híján pedig ismét csak ingyen megszerezhető játékosok vagy zöldfülű kölcsönjátékosok érkeztek a klubhoz.

Ezt az időszakot különösen izgalmasan mutatja be a Sunderland, amíg élek sorozat. Elsősorban a városban uralkodó hangulat bemutatásában jeleskednek az epizódok. Az egyes részek jó érzékkel szólítják meg az utca emberét, és közben még a klub irodáiban tapasztalható gondokat is bemutatja a nézőnek… Ennek köszönhetően pedig egyértelművé válik: ha Sunderlandben jó formában van a csapat, akkor boldog az egész város. Ha viszont nem jönnek az eredmények, hiába keresünk mosolyt az arcokon.

A 2017/18-as kiírásban az új impulzusok ellenére januártól kezdve mindössze három bajnokit nyert meg a csapat a húszból, és ahogy közeledett a szezon vége, egyre több szurkoló látta be, hogy itt bizony nem az edzővel van a probléma. Egyre inkább letargiába zuhant a város, a csapatot már a harmadosztályba csúszás fenyegette.

Chris Coleman vezetőedző a pocsék szezon ellenére is nagy népszerűségnek örvendett a városban, és bár a szezon végén bekövetkezett az elképzelhetetlen – a Sunderland sereghajtóként esett ki a másodosztályból a harmadik ligába – a legtöbben még így is Colemannel képzelték el a folytatást.

Valószínűleg sokaknak ismerősen cseng Jack Rodwell neve – a védekező középpályást néhány éve még az angol labdarúgás egyik legnagyobb ígéretének tartották. Miután fiatalon berobbant az Everton kezdőcsapatába, leigazolta őt a Manchester City, de ott nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. Ezért állt tovább az akkor még élvonalbeli Sunderlandbe, heti 70 ezer fontos fizetésért. Jack Rodwell esete tökéletes képet ad a klub átgondolatlan gazdálkodásáról: a többiekkel ellentétben Rodwellnek a PL-ből való kiesés után sem csökkent a fizetése, ami hatalmas anyagi megterhelést okozott a klubnak – főleg úgy, hogy Rodwell a 2017/18-as őszi szezonban egyszer sem (!) lépett pályára bajnokin. A téli átigazolási időszakban próbáltak megszabadulni tőle, de Rodwellnek nem akaródzott távozni a busás fizetés birtokában. Végül a szezon végén szerződést bontottak vele, ami megint csak nem kis összeget emésztett fel. Távozásakor több helyi lap is minden idők legrosszabb igazolásának nevezte a középpályást.

Cím
A Jack Rodwell-eset

Új tulaj, új koncepció

A szezon végén az egész város kitörő örömmel fogadta, hogy Ellis Short klubtulajdonos eladta a klubot egy dél-angliai üzletembernek. Az Oxfordshire-ból érkező, kellemes megjelenésű és közvetlen Stewart Donald gyorsan belopta magát a szurkolók szívébe, amikor rendet, észszerű gazdálkodást és ezzel együtt egy új korszakot és feljutást ígért. A hosszú távon fenntarthatatlan működést felváltotta egy tudatosabb klubvezetési stratégia. A vezetőedzői posztra a skót Jack Ross érkezett, a Sunderland pedig remekül kapta el a szezonrajtot a harmadosztályban, néhány forduló után már senki sem kételkedett abban, hogy a csapat visszajut a másodosztályba.

Az új klubelnök a szezon során 20 millió fontos mínuszból hozta egyenesbe a klub mérlegét, és ebbe még az is belefért, hogy a télen harmadosztályú átigazolási rekordot jelentő 4 millió fontért erősítette meg a csapatot Will Griggel, a Wigan támadójával. (Az üzlet nem vált be, Grigg azóta 42 bajnokin mindössze 5 gólt szerzett).

A Sunderland tavaszi szezonja a harmadosztályban azonban már cseppet sem volt olyan lehengerlő, mint az őszi – a rengeteg felesleges döntetlen megbosszulta magát, és a csapat végül csak a playoffot érő ötödik helyen zárt. Ott aztán a döntőben a Wembley-ben alulmaradt a Charltonnal szemben, így az ígéretes kezdés után totális bukásként lett elkönyvelve a szezon: a hatalmas Sunderland a következő szezonra is a harmadosztályban ragadt.

sunderland
Leírás

A Sunderland, amíg csak élek sorozat hivatalos posztere (Fotó: IMDB.com)

Nem látszódik a fény

Így jutottunk el a 2019/20-as szezonig, ahol ismét kijutott a rosszból a Sunderland-szurkolóknak. Elsősorban azért, mert bár stabilizálódott a  klub anyagi háttere, a pénzcsapok továbbra sem nyíltak meg. A tucatnyi nyári igazolásból tízen ingyen érkeztek a klubhoz, és a maradék két focistáért sem nyúlt túl mélyen a zsebébe Stewart Donald. Az erősítések közül az északír támadó, Kyle Lafferty nem váltotta meg a világot, míg a nagy rivális Middlesbrough klublegendája, Grant Leadbitter leigazolása megduplázta sok szurkoló vérnyomását. A folyamatosan a 6. hely környékén tanyázó Sunderland vezetősége tavaly októberben menesztette Jack Rosst, azóta is az a Phil Parkinson irányítja a csapatot, aki az elmúlt három évben feljutott a másodosztályba a Boltonnal, majd ki is esett onnan.

Ő sem hozta meg a megváltást, a koronavírus-járvány miatt a harmadosztályt tíz fordulóval a vége előtt végleg lefújták, a Sunderland a nyolcadik helyével pedig még a rájátszásról is lemaradt.

A tavalyi szezon során a Sunderland-szurkolók már levélben is felszólították a távozásra Stewart Donald tulajdonost, mivel aggasztónak tartották, hogy a klubnak nincs koncepciója és hosszú távú terve. Az üzletember egyelőre nem távozott, bár néhány hónappal ezelőtt szimbolikusan lemondott a klubelnöki pozícióról, amit azóta sem tölt be senki. Az idei szezonban a Sunderland kilenc forduló után a hatodik helyen áll a harmadosztályban, ma este a szintén feljutásra hajtó Ipswichet fogadja. Ami az átigazolásokat illeti, a nyár ismét kaotikus volt a klubnál, a keret nagy részét szélnek eresztették, helyettük pedig nem kevesebb mint 16 játékos érkezett, ebből 14 ingyen…

A Sunderland sorozatban a harmadik szezonját tölti a harmadosztályban.
Leírás

Stewart Donald rendezte az anyagi hátteret, de a klub nem igazán tud az irányítása alatt előrelépni. (Fotó: Sunderland Echo)

Az idei szezon minden szempontból sorsfordító lehet Sunderland életében. A klubnál másra sem hajlandóak gondolni, mint a feljutásra, és ez teljesen érthető: ez a csapat nem az angol harmadosztályba való, mint ahogy a Fradi sem illett az NB II-be, vagy a Juventus a Serie B-be. A Sunderland a Premier League-be való, hogy az ország egyik legpatinásabb csapataként borsot törjön a nagyok orra alá, és hogy parázs északkeleti derbiket játsszon a Newcastle-lel.

A szurkolóknak és a klubnak egyaránt komoly érvágást jelent, hogy ebben a szezonban zárt kapuk mögött zajlanak az angol harmadosztály küzdelmei – a tavalyi csonka szezonban átlagban 30 ezer néző látta a Fény Stadionjában a csapat hazai mérkőzéseit.

A nyomás a játékosokon azonban az üres lelátók ellenére is óriási, hiszen az északkelet-angliai iparváros lakói csak nagyon nehezen tudnának megemészteni egy újabb harmadosztályban eltöltött szezont.

A Sunderland sorozatban a harmadik szezonját tölti a harmadosztályban.
Leírás

A Sunderland sorozatban a harmadik szezonját tölti a harmadosztályban. (Fotó: Netflix)

Bevezető

A Netflix streaming szolgáltató saját gyártású dokumentumfilm-sorozata, a Sunderland, amíg csak élek (Sunderland ´Til I Die) bemutatja a szebb napokat is megélt északkelet-angliai klub jelenkorát. A  játékosok mindennapjaiba és a klub működésébe is betekintést kapunk, valamint magunkba szívhatjuk a hamisítatlan sunderlandi életérzést és megismerhetünk egy várost, ahol foci nélkül elképzelhetetlen lenne az élet.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Lencsés Zoltán

Read More

Post Comment