Search by category:
Egyéb kategória

VIDEÓ – Kollár: „A halál torkából menekültem meg”

VIDEÓ – Kollár: „A halál torkából menekültem meg”
Mészáros Richárd
2020. 11. 04., sze – 16:58

2020. november 4., szerda – 17:02
Boris Kollár
Friss ikon
Off

Törzs

A parlament elnöke azzal érvelt, hogy kivételek vonatkoznak a hozzátartozók, közeli személyek gondozására. „A kisfiam, Artur otthon volt. Hidason lakik, a hétvégét nálam töltötte, majd tőlem ment volna iskolába. Az iskolatáskájáért és a többi holmijáért mentem Hidasra” – mondta Kollár, és hozzátette, hogy Arthur anyjának ennivalót vitt.

Elmondása szerint Hidasról Dénesden (Dunajská Lužná) keresztül ment vissza a fővárosba, mindig ezen az úton jár. Útközben felhívta egy barátnője, aki megkérdezte tőle, elvinné-e a patikába, hazafelé majd fog egy taxit. Kollár azt mondta, nem utasította vissza, elvitte. Pozsonypüspökiben azonban autóbalesetet szenvedtek, de nem ők voltak a vétkesek, zöld volt a lámpa, amikor az úton haladtak.

A videóban Kollár köszönetet mondott a mentőknek és az orvosoknak, de a sofőrnek és a biztonsági őrnek is, amiért megmentették az életét. „A halál torkából menekültem meg. Háromszorosan is” – mondta Kollár, és hozzátette, reméli, hamarosan felgyógyul és visszatér. A gyűlölködő bejegyzéseket íróknak pedig azt üzente, továbbra is az emberekért fog dolgozni.

Boris Kollár házelnök október 24-én szenvedett autóbalesetet Pozsonyban.

Bevezető
Pozsony |

Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke azt állítja, nem sértette meg a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási tilalmat. Ezt egy, a közösségi hálón közzétett videóban mondta el, és azt is, miért volt Hidason (Most pri Bratislave), ahonnan Pozsonyba visszafelé menet autóbalesetet szenvedett.

Címkék

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment