Search by category:
Egyéb kategória

Fabó: Legyen itt állandó mozgás

Fabó: Legyen itt állandó mozgás
Vataščin Péter
2020. 11. 05., cs – 10:49

2020. november 5., csütörtök – 13:14
Komárom
Friss ikon
Off

Törzs

Nemrég tett egy olyan megjegyzést, hogy szeretné országos jelentőségűvé fejleszteni ezt a könyvtárat. Pontosan hogy szeretné ezt megvalósítani?

Apró lépésekkel kell kezdeni. Egyelőre itt Komáromban legyen ebből egy jelentős könyvtár. Ne csak könyvkölcsönzésre és szolgáltatásokra szolgáljon, hanem egy közösségi „légtér“ és központ legyen.

„Összkulturális” intézmény?

Így van. Író-olvasó találkozókkal, előadásokkal, kvízekkel, pályázatokkal. Foglalkozzunk mindegyik generációval, és vegyük fel minél több könyvtárral a kapcsolatot. Országos téren úgy gondolom, hogy akár könyvtáros konferenciákat, országos kvízeket szervezhetnénk diákoknak… Tehát ilyen szempontból gondoltam a „csápjainkat“ kicsit kiengedni. Természetesen benne van ebben a már működő könyvtárközi kölcsönzés is, amit mindenképp meg kell erősíteni.

Ami az író-olvasó találkozókat illeti, milyen illetőségű alkotókra gondolt?

Mindenfélére. Figyelembe kell vennünk, hogy a város lakosságának körülbelül egyharmada szlovák, tehát én nem szeretném azt, hogy ha ez csak egy vonalon menne, hanem szlovákiai magyar, magyarországi magyar, szlovákiai szlovák írókat is egybegyűjtenénk. De e téren nem csak író-olvasó találkozókra kell gondolni, hanem akár a társadalmunkat égetően érintő témákról szóló, vagy tudományos előadásokra. Nagyon jól működött anno a Komáromi Szalon, vissza kéne hozni ezeket a beszélgetéseket magyar és szlovák nyelven is, hogy legyen itt egy állandó mozgás.

Folyamatban van az Eötvös utcai főépületük felújítása. Hol tart most a folyamat?

Elég érdekes időszakban lettem igazgató, ugyanis két dolog nehezíti a munkánkat. Először is a járvány, ami pillanatnyilag eleve kizárja a közösségi rendezvényeket. A másik pedig az építkezés, ugyanis ki kellett költöznünk a főépületből, ahol a könyvtárnak a legnagyobb része volt. Jelenleg 5 helyszínen van az állományunk, s még mindig zajlik a költözködés. El tudja képzelni, hogy csapatépítés szempontjából ez mit jelent. Nekem mindenkivel tartanom kell a kapcsolatot, figyelni a munkáját. Ez azt jelenti, hogy a heti munkám bizonyos részét az fogja elvenni, hogy az egyik helyszíntől megyek a másikig, s ha például közös megbeszéléseket szeretnénk csinálni, akkor be kell zárni a könyvtár egyes részeit.

Jelen állás szerint mikorra fejeződhetnek be a munkálatok?

Az ígéret az, hogy mostantól számítva egy év. Nyitrán, a megyén kijárási tilalom van, a megyei dolgozók nem járhatnak sehova. A megye fogja felügyelni az építkezést, s remélem, hogy a munkálatokért felelős személyek kivételt kapnak, s eljöhetnek ide, hogy beindítsuk az építkezést.

Legutoljára melyik könyv tett Önre nagy hatást?

Krusovszky Dénes Amik már nem leszünk sosem c. regényét imádom, nagyon mély benyomást tett rám. A másik pedig a Lovak a ködben Száraz Miklós Györgytől.

Bevezető
Komárom |

Ettől a héttől kezdve Fabó Mária személyében már új igazgató vezeti a komáromi Szinnyei József Városi Könyvtárat – akit terveiről és az intézmény jelenlegi helyzetéről kérdeztünk.

Címkék

Település / hely
Komárom

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Vataščin Péter

Read More

Post Comment