Search by category:
Egyéb kategória

Covid a keszegfalvi szociális otthonban

Covid a keszegfalvi szociális otthonban
Vataščin Péter
2020. 11. 10., k – 16:09

2020. november 10., kedd – 17:59
Komárom
Friss ikon
Off

Törzs

PCR-tesztek alapján november 7-én derült fény az első igazolt fertőzésekre, amelyek alapján végül 6 kliens és 2 alkalmazott bizonyult pozitívnak – mondta az Új Szónak Helena Uríčková, a Komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatal igazgatóhelyettese és epidemológiai osztályának vezetője. Hozzátette, mindnyájukat izolálták. Ugyanakkor szintén 7-én csaknem 80 tünetmentes esetet azonosítottak antigénes tesztek segítségével.

Pálmay Tibor, az Oázis igazgatója megkeresésünkre elmondta, a tünetek komolysága miatt egy bentlakót kellett a komáromi kórházba küldeniük. Hozzátette, az országos tesztelés első körében még mindenki negatív volt az otthonban. Beszámolt arról is, hogy az alkalmazottak védőfelszerelésben végzik a munkájukat, a pozitívnak bizonyult személyek 99 %-a tünetmentes, viszont mindannyian intenzív megfigyelés alatt vannak. A szociális otthon fel van készülve az ellátásukra, akinek kell, annak infúziót adnak, s van saját lélegeztetőgépük is.

Az igazgató tudomása szerint a komáromi kórház sebészeti osztályán két héttel korábban kezelt bentlakó fertőződött meg elsőként. Uríčková ezzel kapcsolatban elmondta, szerinte lehetetlen visszakövetni, hogy kitől és honnan eredt a fertőzési lánc, ők egyébként is az egyik alkalmazottnál mutatták ki először a koronavírust. Az esetet viszont súlyosnak minősítette, tekintettel arra, hogy idős személyekről van szó.

A Komáromi járásban nem ez az első eset, hogy egy szociális- és idősotthon gócponttá vált. Korábban szeptemberben a kolozsnémai, majd október folyamán az ógyallai intézményen is végigsöpört a fertőzés.

Bevezető
Keszegfalva/Komárom |

A napokban vált a koronavírus új gócpontjává a Keszegfalvához tartozó Bálványoson található Oázis szociális otthon, ahol főként időseket gondoznak. Jelenleg egy személy szorul kórházi ellátásra.

Település / hely
Keszegfalva/Komárom

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Vataščin Péter

Read More

Post Comment