Search by category:
Egyéb kategória

A tejfeldolgozóknak köszönhetően folytatódik az Iskolatej-program

A tejfeldolgozóknak köszönhetően folytatódik az Iskolatej-program
Czigler Mónika
2020. 11. 12., cs – 09:38

2020. november 12., csütörtök – 17:30
iskolai étkezde
Friss ikon
Off

Törzs

A tejtermelőknek és a tejfeldolgozóknak már az első hullámban történt iskolabezárás is hatalmas érvágást jelentett, jelen pillanatban pedig a kormány júliusban hozott rendelete miatt kell aggódniuk. Ebbe ugyanis bekerült egy mondat, amely az egész rendszert felborította, és kaotikus állapotot idézett elő. A vitatott mondat úgy hangzik, hogy a programba bekapcsolódó diákoknak nem az iskolai étkezés keretében szolgáltatandó az iskolai tejtermékek és az iskolai zöldség és gyümölcs. A tanulók azonban a rendes étkeztetésen belül is kapnak tejterméket az Iskolatej-programból. Mivel ez a törvénybe foglalt, vitatott mondat rengeteg papírmunkát és bürokratikus eljárást igényelt volna az iskoláktól, azok inkább kiléptek a programból.

Az Iskolatej-program az Európai Unió minden államában működik, részben az unió, részben pedig az állam támogatja. „Az Iskolatej-program számunkra nagyon fontos, egyrészt azért, mert szimbolikus áron juttatja el a minőségi tejtermékeket a legfiatalabb generációhoz, másrészt azért is, mert így a tej és a tejtermékek fogyasztásához szokik már kiskorától az ember. Harmadsorban a hazai tejtermelést is jelentősen támogatja a program” – sorolta Stanislav Voskár, a Szlovák Tejszövetség elnöke.

A program keretében 600 ezer tanuló jut tejtermékekhez. Az éves szlovákiai költségvetés Voskár szerint 2,3 millió euró, ebből 1,3 milliót az unió támogat, és egymillió eurót az állam ad a saját költségvetéséből. A szlovákiai állami támogatás viszont már hosszú évek óta nagyon alacsony, Csehország a programra például évente tízszeresét adja annak az összegnek, amit Szlovákia ad.

„Mivel a többhetes intenzív tárgyalás sem hozott semmilyen hatást, ezért a tejfeldolgozók, akik az Iskolatej-programba kapcsolódnak, úgy döntöttek, hogy maguk fogják fizetni a tanulók helyett az árat, ennek köszönhetően az iskolák számára a rendszer leegyszerűsödik. A tejfeldolgozóknak ez évente 300 ezer eurós kiadást jelent” – mondta Stanislav Voskár, aki még hozzátette, nagyon sajnálja, hogy az illetékes minisztérium nem volt képes operatív módon reagálni, és megtartani egy sikeres programot, ami már 15 éve sikeresen támogatja a fiatal generáció egészséges táplálkozását. Stanislav Voskár még felhívta az iskolák figyelmét, hogy akik eddig bekapcsolódtak a programba, azok tegyék ezt meg továbbra is, és keressék a kapcsolatot az eddigi beszállítókkal.

(cz)

 

Bevezető

Nagy érvágás a tejtermelőknek és a feldolgozóknak is, hogy a kormány ez év júliusban megszületett rendelete miatt az iskolák már nem kapcsolódnak be az Iskolatej-programba. Nem hoztak eredményt a többhetes tárgyalások sem az agrártárcával, ezért a tejfeldolgozók úgy döntöttek, saját kézbe veszik az ügyet.

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Czigler Mónika

Read More

Post Comment