Komárom: Segíti a város a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozókat
Macsicza Mark
2020. 11. 12., cs – 18:43

Komáromban októberben ér véget ér a nyári teraszok működésének szezonja. A polgármester azt javasolta, hogy az éttermek és a vendéglők előtti kerthelyiségek továbbra is nyitva tarthassanak.
A cél, hogy most, amikor bent nem ülhetnek le a vendégek, a teraszon szolgálhassák ki őket. A komáromi éttermek nem fizetnek bérleti díjat a teraszokért
– tájékoztatott a városi hivatal.
A hivatal a szemétdíj csökkentésével is kedvezni szeretne a vállalkozóknak. „Bejelenthetik a városházán, ha csökkent az elszállított hulladék mennyisége. Vagyis, ha a korlátozások miatt kevesebbet termelnek, ezzel az intézkedéssel is spórolhatnak egy kicsit” – közölte a városi hivatal.
Segíteni akar a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozóknak Komárom önkormányzata. A város elsősorban a vendéglők működtetőinek szeretne segíteni. Keszegh Béla polgármester javaslatára a vállalkozók tovább működtethetik a kinti teraszokat.