„Mindenkit biztosítunk róla, hogy amíg a követeléseink az egyetemi autonómia visszaállításáról nem teljesülnek, addig nem hagyjuk abba a blokádot, a fizikai formájának ideiglenes elhagyása ellenére sem.”

„Az EU nyers hatalmi politikát folytat, és maga alá akarja gyűrni a gyengébb tagállamokat, vagy azokat a politikai, ideológiai meggyőződésű csoportokat, amelyek nem tartoznak a semmi által homogenizált baloldali, libsi, komcsi neomarxista moslékkoalícióhoz, amely most egyfajta morális terrort kíván alkalmazni Európában.”

„Az anya nő, az apa férfi.”

„Mindenki számára lehetővé kell tenni, hogy – félelem vagy üldöztetés nélkül – vállalhassa önmagát. Ebben áll Európa lényege, és ez az, amiért síkra szállunk.”

„Az Európai Unióban mindenkinek azt kell éreznie, hogy szabad és biztonságban van, és nem kell tartania szexuális irányultságon, nemi identitáson, nemi önkifejezésen vagy nemi jellemzőkön alapuló hátrányos megkülönböztetéstől vagy erőszaktól.”

Néhány idézet, ami tematizálta az elmúlt napokban a közbeszédet Magyarországon és Európában. Honnan származnak? Sokak számára ismert mondatok, könnyű összekapcsolni, hogy melyik kitől ered. Többen fenn sem akadnak rajtuk, és teljesen természetes számukra, hogy ide jutottunk. Közben mint békák, főlünk a lassan forrósodó vízben, észre sem véve, hogy már kibírhatatlanul éget. De ha emberi léptékkel mérve csak icipicit mennénk vissza az időben, mondjuk a kétezres évek elejéig, már óriási bajban lennénk, és elképzelhetetlennek tartanánk, hogy akár a közmédiában, akár az Országgyűlésben, akár az egyetemeken ilyen mondatok elhangozzanak Magyarországon.

Mint ahogy azt is, hogy folyton-folyvást Brüsszelből kelljen üzengetni, esetlenül próbálva helyre rakni a dolgokat. Idéztünk az Országgyűlés moslékkoalíciózó elnökétől. Idéztünk az Alaptörvény kilencedik módosítására irányuló javaslatból. Idéztünk a köztévé vezető szerkesztőitől, akiknek az egész országot kellene szolgálniuk. Idéztünk az értékekért és átláthatóságért, valamint az esélyegyenlőségért felelős uniós biztostól. Idéztünk a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiáért küzdő hallgatóitól. Egy olyan őszi napon, amikor a fű sárga, az ég szürke. Mert a fű nemcsak zöld, hanem bizony sárgulhat is, máskor pedig sokfajta virág nyílhat benne. És az ég ugyanúgy sejtelmes szürkén, mint kékben úszva, de ragyogó szivárvánnyal is.

Így, ezzel a teljességgel érdemes a világot igazán szeretni. És a teljességet természetesnek tartó világban érdemes élni igazán.