Search by category:
Egyéb kategória

Élő hírességek halálhírét tette közzé véletlenül egy francia rádió

Élő hírességek halálhírét tette közzé véletlenül egy francia rádió
Hegedűs Norbert
2020. 11. 17., k – 08:25

2020. november 17., kedd – 17:00
II. Erzsébet
Friss ikon
Off

Törzs

A Radio France Internationale (RFI) bocsánatot kért az érintettektől és közönségétől is, amiért a prominens személyiségek halálhírét keltette. A rádió arra hivatkozott, hogy egy „technikai hiba” miatt kerültek ki a hírességekről szóló, előre megírt gyászjelentések.

A műsorszolgáltatók és médiumok gyakran készítik el előre a gyászjelentéseket, hogy amikor egy fontos személy meghal, azonnal publikálni tudják.

Az RFI közleménye szerint a technikai malőrt az okozta, hogy a rádió egy másik tartalomkezelő rendszerbe helyezte át a honlapját.

Mint írták,

„körülbelül száz” gyászjelentést adtak ki véletlenül, és ezek nem csak a saját honlapjukon jelentek meg, hanem olyan partneroldalakon is, mint a Google vagy a Yahoo.

A rádió ígérte, hogy mindent elkövetnek a súlyos hiba kijavítására.

A tévesen elhunytként bejelentett hírességek között szerepelt még Irán legfőbb vallási vezetője, Ali Hámenei ajatollah, Jimmy Carter korábbi amerikai elnök és Raúl Castro kubai vezető is.

Bevezető

Egy francia rádió véletlenül élő hírességek, köztük II. Erzsébet brit királynő, a brazil focista Pelé, az Oscar-díjas Clint Eastwood és Bridgitte Bardot francia színésznő gyászjelentését tette közzé.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment