Search by category:
Egyéb kategória

Márciusban érettségi – márciusban megmondják, hogyan

(MTI-felvétel)

Csak egy biztos, még egyszer nem marad el a szóbeli vizsga, úgy mint idén. Legalábbis ezt állítja az oktatási miniszter. Minden más, dátum, lebonyolítás a járványon múlik.

Idén a diákok tanulmányi átlagából számították ki az érettségi jegyeket, aki ezzel elégedetlen volt, jelentkezhetett szóbelizni. Ezt a több mint 40 ezer végzős csupán 1 százaléka tette meg, az idei érettségikről itt olvashat.

Hogy mi lesz ebben a tanévben, arról csak jövőre, legkésőbb március elején tájékoztat az oktatási minisztérium. A tanév elején meghatározott menetrend szerint az írásbeli 2021. március 16-a és 19-e között lenne, a szóbeli május 17-e és június 4-e között. Branislav Gröhling oktatási miniszter az interneten közzétett videóüzenetében azt mondta, nem lesz még egyszer olyan érettségi, mint a 2019/2020-as tanévben. „Az egyszeri megoldás volt, szorított az idő” – mondta.

A jövő tavaszi járványhelyzet alapján fognak dönteni. „Semmiképp sem szeretnénk most határozni, hiszen még fél év hátra van, a helyzet pedig hétről hétre változik. Nem akarunk kihirdetni valamit, aztán folyton módosítani” – folytatta Gröhling.

A kilencedikesek országos tesztelését a jelenlegi menetrend szerint 2021. március 24-én és 25-én tartják, a változásokról tájékoztatnak. (l)

The post Márciusban érettségi – márciusban megmondják, hogyan first appeared on Magyar Iskola.

Post Comment