Search by category:
Egyéb kategória

Változnak a járványügyi intézkedések – kérdések és válaszok!

Változnak a járványügyi intézkedések – kérdések és válaszok!
Nagy Roland
2020. 11. 25., sze – 17:39

2020. november 25., szerda – 19:00
hóágyú
Friss ikon
Off

Törzs

Hogyan fognak működni az éttermek?
Módosították az éttermek kültéri teraszainak definícióját, ugyanis sok vendéglátóipari egységben olyan helyiségeket alakítottak ki, amelyek teljesen zártak, vagyis járványügyi szempontból eléggé kockázatosak. A Sme napilap nemrégiben beszámolt róla, hogy a helyzettel komolyabban is foglalkozik a Közegészségügyi Hivatal. Új rendeletük értelmében már az a helyiség számít kültéri terasznak, melyet az állandó nyitott bejárat mellett legfeljebb három oldalról határolnak átmeneti vagy tartós konstrukciók. A beltéri kiszolgálás továbbra is be van tiltva.

Mi lesz a tömegrendezvényekkel?
Ezek esetében is pontosítás történt, már azok számítanak „egyszeri jellegű tömegrendezvénynek”, amelyek legfeljebb 48 óráig tartanak. Továbbra is érvényben van, hogy maximálisan 6 ember vehet részt rajtuk, és csakis abban az esetben, ha a kezdés pillanatakor fel tudnak mutatni egy 12 óránál nem régebbi negatív PCR- vagy antigéntesztet.

Mikortól lesznek érvényben a változások?
Az ÚVZ SR rendelete értelmében az új intézkedések november 27-én, vagyis pénteken lépnek életbe.

Mi lesz az idei síszezonnal? Nyitva lesznek a hazai sípályák?
A síszezonnal kapcsolatban továbbra is sok a bizonytalanság. A Denník N napilap értesülései alapján néhány síközpontban már javában zajlanak az előkészületek, holott még mindig nem tudják, hogy egyáltalán megnyithatnak-e. A tvnoviny.sk nyilvánosságra hozott információ szerint a koalícióban viszont nincs teljes egyetértés arról, hogy mi legyen a hazai síközpontokkal. Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök az utóbbi hetekben többször is hangoztatta, hogy a síelésről idén „csak álmodozhatunk”, az idegenforgalomért felelős Andrej Doležal (Sme rodina) közlekedési miniszter azonban konkrét javaslattal állt elő, hogyan lehetne mégiscsak megmenteni a hazai síszezont. A tárcavezető a síközpontok működésére is egy járványügyi szemafort javasol, és annak függvényében lennének lazább vagy szigorúbb intézkedések, hogy az adott régió mennyire van rossz járványügyi helyzetben. A Doležal által javasolt rendszerben zöld, sárga és narancssárga színekkel dolgoznának. A maszkviselés például a zöld és sárga színnel jelölt síközpontokban csak a zárt sífelvonókban lenne kötelező, a narancssárga központokban viszont mindenhol. Az éttermek és a hotelek működését szintén a járványhelyzethez igazítanák. Erről a javaslatról azonban a tárca még a síközpontok üzemeltetőivel, valamint a koalíciós partnerekkel is tárgyalni fog.

Ha Szlovákiában nem is, külföldön még el tudok menni síelni?
A síközpontok megnyitásáról egyelőre a többi európai országban is zajlik a vita. Az alpesi országok közül jelenleg csak Svájcban lehet síelni. Olaszországban, Franciaországban és Ausztriában ugyan rövid időre kinyitottak a központok, ám a vírus terjedése miatt be is kellett zárni őket. Giuseppe Conte olasz miniszterelnök minden alpesi országnak azt javasolta, hogy a karácsonyra zárják be a központokat, ezzel is csökkentve a fertőzés veszélyét. Hogy ezzel kapcsolatban végül milyen döntés születik, egyelőre kérdéses.

Bevezető
Pozsony |

A Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ SR) módosította az éttermekre és a tömegrendezvényekre vonatkozó járványügyi intézkedéseket. Továbbra sem tudni, megnyitják-e az idei idei síszezont. Kérdések és válaszok arról, mi változik és mire kell felkészülni.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Nagy Roland

Read More

Post Comment